A lombardok – két változatban

Zay Balázs hanglemezkritikai rovata – 2013. április 8.

Talán csak a véletlen hozta, hogy egyszerre látott napvilágot a Decca operasorozatában Verdi egyik ritka, alig játszott operájának két változata. A háromból kettő, mert van egy harmadik változata is ennek a darabnak, ám felvétel nem sokkal több. Verdi harmadik operája volt az 1843-ban bemutatott A lombardok, amely aztán első francia nagyoperája lett Jeruzsálem címen. A lombardokkal kezdte Lamberto Gardelli régi, ritkán játszott Verdi-operákat bemutató és sajnos félbehagyott Philips-sorozatát, melyet jóval később másokkal egészítettek ki, s ennek része volt a Jérusalem Fabio Luisi vezényelte bejátszása.

A lombardok vegyes mű. Atmoszferikus, egész remek részei vannak, és relatíve sematikusak is. Gardelli bejátszása az operához magáéhoz hasonlóan kétarcú. Egyrészt nagyon alapos, finom, ízléses, másrészt – amikor a klisészerűség nyer teret, éppen ezért – kicsit unalmas. Gardelli precíz mester, és bizony a gyengébb részeknél elkelt volna több lendület és invenció. Precíz, árnyalt és kimért megközelítés, de ott, ahol kevesebb az invenció, inkább több dinamikára, invencióra lett volna szükség. Ám a jobb részeknél Gardelli ízlésessége és alapossága erényként jelentkezik.

Gardelli énekesei nagyrészt jók, bár némi megszorítás mindegyikük esetében szükségesnek látszik. A női főszereplő Cristina Deutekom, akinek csodálatos, ugyanakkor nagyon egyedi hangja mindig is nagyon megosztotta a hallgatókat. Finom líraisága és briliáns koloratúrtechnikája már-már sutherlandi – nem véletlen, hogy a bel canto terén is sikereket aratott, aminthogy ő volt Az éj királynője egyik legjobb alakítója is -, viszont sűrű vibratója kétségkívül különleges, amit vagy szeret valaki, vagy nem. Én igen nagyra értékelem, de változatosabb, olykor nyitottabb, kiteljesedettebb éneklést tanácsoltam volna neki. Giselda szerepében csodálatos finomságokat hallunk, ugyanakkor egy idő után változatosság iránti igény is ébredni kezd. Ruggero Raimondi fantasztikusan árnyaltan és szépen énekli Oronte differenciált szerepét, visszafogottsága sokszor erény, néha azonban nála is elkelt volna valamilyen más, kevésbé óvatos közelítés Érdekes, hogy Domingo nagyon nem remekel Oronte szerepében. Megfelelő, de semmi több, valahogy hiányzik belőle az egyéni szín. A lemez Arvino kisebb tenor-szerepében egy rövid ideig színen lévő tenorista emlékét őrizte meg: Jerome Lo Monacóét. Nagyon korrekten és ígéretesen énekelt. A korábbi és a későbbi felvételek – Manno Wolf-Ferrarié a Lo Monacóhoz hasonlóan feltűnése után röviddel eltűnt., kiváló Gustavo Gallóval, Maria Vitaléval Mario Petrivel, valamint James Levine-é Luciano Pavarottival, June Andersonnal és Ramuel Ramey-vel egészében jobbak, mivel változatosabbak, bátrabbak. Különös számomra, hogy senkinek nem jutott eszébe az opera mindkét tenor szerepét nagy énekessel felvenni.

Gardelli később Magyarországon is felvette A lombardokat, ám furcsamód a lemez eltűnt a Hungaroton Classic kínálatából, pedig úgy vélem, Sass Sylvia igazán nem sok felvételét jobban meg kellene becsülni. Valaha forgalomban volt egy londoni élő felvétel is, amelyen tenorista partnere José Carreras volt, míg a magyar lemezfelvételhez Giorgio Lambertit szerződtették.

Carreras énekelt a Jeruzsálem előadásában is Katia Ricciarelli mellett, melyről nem készült lemez, csak élő felvétel. A lombardok Gardelli vezényelte felvételének 1972-es megjelenése után 28 évvel, 2000-ben került sor a sorozat folytatása keretében a Jérusalem első stúdiófelvételének kiadására. A Jeruzsálem más felállással, más helyeken kezdődik, , de szintén a XI. század végén, s mindkettő cselekménye az első keresztes háborúhoz kapcsolódik és a Szentföldön ér véget (Milánó helyett Toulouse, Jeruzsálem helyett Ramla). Ahol lehet, követi a korábbi nyomvonalát. Giseldából Helène, Paganóból Roger, Orontéból Gaston lett, s a párizsi elvárásnak megfelelően Verdi a III. felvonásba háremjelenetként hosszabb balettet illesztett be. A lemez érdekes módon stílusában is kapcsolódik a Gardelli vezényelte előzményhez, hiszen Luisi is alapvetően lírai karakterű, részletfinomságokra ügyelő karmester. Bejátszása dinamikusabb és egységesebb Gardelliénél. E változat hosszabb, ám mégis ez a lemez tarja fenn jobban a hallgató érdeklődését. Helène szerepét Marina Mescheriakova orosz szoprán énekli, aki nem tett szert Visnyevszkajához, Gorcsakovához, Netrebkóhoz hasonló világhírnévre, de kiváló énekesnő, aki e lemez tanúsága szerint igazán remek Verdi-hősnő. Van benne, de nem túltengve oroszos jelleg, technikája jó, s végig magabiztosan és stílusosan énekel, alapvetően lágyan, enyhén telten. Egy magyar forgalomba sajnos nem került árialemez mellett ez a felvétel, s a sorozat egy másik darabja őrzi művészetét. Érdekes elgondolkodni azon, hány értékes hang vész el felvétel híján, ha nincsenek ilyen kivételek. Roger szerepét Roberto Scandiuzzi szépen, stílusosan, de Raimondinál – és a Levine-lemezen szereplő Ramey-nél – kevésbé expresszíven énekli. Ahogy Wolf-Ferrari lemeze meglepetés volt az ismeretlen – és sajnos ismeretlen is maradt, ráadásul a két tenorszerep jelentőségét összecserélve a lemezborítón fel sem tüntetett - Gallóval, ezen a felvételen is meglepetést jelent az elsőszámú tenorista. A szicíliai Marcello Giordani karrierje ígéretesen indult, majd hangi problémái lettek, de meg tudott maradni a pályán. Solti György például többször is dolgozott vele. A szárazabb fajtából való lírai, de erős tenor hangja jó technikával és ízléses, elegáns előadásmóddal párosul, s az ember bizony számos szerep ideális előadójaként el tudja képzelni. Még jó, hogy ez a felvétel készült vele. S különös, hogy ugyanaz a cég adott ki vele is egy árialemezt, amelyik Mescheriakovával.

A francia nagyoperai változattal részben ugyanaz történt, mint a Don Carlos-szal: az 1847-es párizsi bemutató után hamar olasz fordítása készült, Gerusalemme címmel, amelyet 1850-ben mutattak be a milánói Scalában. Ám a darab csak részben jutott a Don Carlos sorsára, nem terjedt el, s úgy látszik, a lemeztársaságot sem érdekelte, ami nagy hiba. A hatvanas évek elején Leyla Gencer és Giacomo Aragall énekelte. Egy Gianandrea Gavazzeni vezényelte 1963-as velencei felvétel az Opera Depot kiadásában érhető el. Mind zeneileg, mind hangilag nagyon jó, s még jobb az Ettore Gracis dirigálta, 1965-os müncheni felvétel.

Katalógusszámok: Decca – Universal 478 5313 (A lombardok); Decca – Universal 478 5308 (Jeruzsálem)