A romantika három arculata

Szokatlan programot kínált a MÁV Szimfonikus Zenekar – Szőke Tiborról elnevezett – mesterbérletének koncertje. Két terjedelmes szimfónia (Schubert, Rahmanyinov) is megszólalt, és a kettőt Smetana közismert Moldvája kötötte össze. A MÁV Zenekart ezúttal Kocsis Zoltán (képünkön) vezényelte. Az est bizonyította: nem kell mindig a megrögzött szokásokat követni.

Smetana Hazám című ciklusának második, Moldva című szimfonikus költeménye sikerdarab; a hat mű közül a legismertebb, sőt a szerző művei közül is mindenki ezt említené. Smetana a nemzeti opera megteremtését tűzte ki célul; nemcsak zeneszerzőként, de karmesterként, igazgatóként is dolgozott. A Moldva remek darab, gyönyörű témákkal, változatos szakaszokkal, mesteri fokozással – láttató, ahogy a folyó egyre jobban duzzad, méltóságteljesen hömpölyög. A zenekar előadásában, Kocsis Zoltán vezényletével kivételesen jól megfogott előadást élvezhettünk, rácsodálkozott az ember a szinte elcsépelt darab egy-egy szakaszára. A táncos karakter paraszti népünnepélyt hozott, méltóságteljesen szólalt meg a Visegrádot jelképező zenei szakasz. Kocsis egyedi megoldásait pontosan játszotta a zenekar, ilyen előadásban (még ha a vonósok pizzicatója zötyögött is a darab elején) érdemes volt újra hallani a szimfonikus költeményt.

Schubert h-moll, Befejezetlen szimfóniája nyitotta a koncertet. A többszörös számozáson átesett mű kéttételes, a szerző halála előtt hat évvel keletkezett. Schubert több művét, így ezt sem hallhatta életében. A két tétel két különböző világot tár a hallgató elé, a nyitó Allegro moderato inkább bús, szemlélődő, de nagy kitöréseket is hallunk, az E-dúr Andante con moto derűs, idilli. A zenekar itt is nagyon jól tolmácsolta Kocsis elképzelését, a karakterek minden esetben odaillően szólaltak meg, a hangzásarány kedvezett a belső szólamoknak. A nyitótétel kidolgozási szakaszának feszültségteremtő, várakozást keltő, a semmibe vesző halkítása, majd a kitörés a koncert egyik legnagyobb pillanata volt; minkét tétel csellóindítása eszményien szólalt meg. A klarinét- és oboaszólók is lélekhez szólóan csendültek fel. A szimfónia ugyancsak gyakran szólal meg, sokszor a bevett zenei megoldásokkal hangzik el, de Kocsis esetében szó sem volt erről. Olyan belső dallamokat emelt ki, melyek máskor nem tűnnek ki a zenei anyagból, mégis fontosak.

A szünet után Rahmanyinov II. (e-moll) szimfóniáját hallhattuk. Bár sokan tartják Rahmanyinov szimfóniáit szentimentálisnak (és gyakran úgy is játsszák), Kocsis elgondolásában csak a hihetetlen nagy érzelmi hullámokat kaptuk, nem hajlott a giccses felé a tolmácsolás. A nyitótétel nem tűnt mozaikszerűnek, nem tört darabokra a zenei anyag, minden frázisnak, dallamnak megvolt a maga íve. A hallgató nem tudta kivonni magát a zenéből – ritka, mikor így együtt lélegzik az előadó és a hallgató.

Lehotka Ildikó