Aida-premier az Iseumban

Verdi: Aida című operája a lehető legszerencsésebb választás Iseumban. A római kori emlékhely a harmadik legnagyobb a világon, nagyon szép lett a néhány éve felújított hangulatos szentély. A környezet tehát kivételes, az Aida szép, szívet melengető opera, kellemes estét kaptunk. A szabadtéri koncertek hangulata egészen más, mint a koncerttermieké vagy operaháziaké – és nem mindig a legmagasabb nívójú előadásokat kapta korábban az érdeklődő, de ez mára szerencsére nem jellemző.

Az 1870/71-ben írt Aida a Szuezi-csatorna megnyitására szervezett ünnepségekre, a kairói operaház avatására készült (volna), végül a Rigolettót mutatták be helyette. Verdi határozottan örült Iszmail pasa, Egyiptom alkirálya felkérésének, bele is vetette magát a kutatómunkába, a fuvola, az Aida-trombiták jelzik, hogy a szerző a zenei megoldásokba is próbált egzotikumot csempészni. Az „egyiptomi stílusú” opera azonban akkor nem nyerte el a kritikusok tetszését, visszalépésnek tartották a művet. Az Aida a látványosságok tárháza, óriás tablók állítják meg az eseményeket, a II. felvonás elején a Bevonulási induló alkalmat ad a monumentális, változó látványvilágra. A távoli kultúrákat hálás megidézni, a díszletek-jelmezek különlegesek, a közönség szívesen helyezkedik a történetbe, elbűvöli a látvány. Az óegyiptomi tárgyú opera történelmi helyszínen szólalt meg, szépen, kellemesen, a szabad tér néhány negatívumával. Volt kutyaugatás, a leghátsó sorból látszottak az éppen tánc- vagy kórusrészre várakozó közreműködők, de ezek kevésbé voltak zavaróak, hozzátartoznak az ilyen helyszínre tervezett előadásokhoz. A mikroportok (különösen Lukács Gyöngyié) zaja néha bántotta az élményt, és amit a legjobban hiányoltam: a feliratozás. Talán nem tévedek, ha úgy gondolom, nem kevés ember ült az emelvényeken, akik ritkán vagy egyáltalán nem járnak ilyen eseményre. (Tavaly feliratozták a Figaro házasságát, igaz, hiányokkal.)

Kürthy András rendezte az Aidát, nem túl bonyolult, nem belemagyarázós, nem a korszakból kitépett, hanem a hagyományoknak megfelelő látványvilággal. Kellemesek voltak a díszletek is, bár a sírboltot komorabbnak, kopárabbnak szeretné a néző, nem egy téglalapnak, rajta Amnerisszel. A jelmezek pazar színekben pompáztak (Czubor Zsuzsanna munkája), a balettbetétek is szépek voltak (koreográfus: Adrian Muresan). Aida szerepét Lukács Gyöngyi énekelte, nagy hévvel. Nagyobbal, mint néha indokolt lett volna, hangja így helyenként forszírozottnak tűnt, a mélyebb hangok esetében különösen. Szinte mindig ugyanaz a hőfok jellemezte előadását, a pianókból csak mutatóban kaptunk néhány pillanatot. Kiss B. Atilla Radamese tartogatott néhány szép pillanatot, a Celeste Aida kezdő szakasza nagyon érzékenyen szólalt meg, később viszont a Lukács Gyöngyinél emlegetett hőfokot nem kapta meg a hallgató. Nem éreztük Radamest központi személynek, annál inkább megtapasztalhattuk Dana Liliana Ciuca jelenlétét. Amneris valóban küzdött Radamesért, sűrű, sötét hangjával mindent kifejezett. Szívesen hallanám Ciucát más operákban is, mikroport nélkül. Ezen az estén őt éreztem a legjobbnak, a közönség is ezen a véleményen volt. Amonastrót Alexandru Agache énekelte; nagy ívű, kiválóan felépített szerepformálást hallottunk és láttunk, a hang tekintélyt parancsoló. Ciuca mellett Agachénak hittem el, hogy valóban belebújt a szerepbe, nem csak tolmácsolta Verdi és a szövegíró, Ghislanzoni gondolatait. A mellékszereplők közül Lusine Sahakyan Főpapnője ígéretes, a hang gyönyörű, azonban az intonáció következetesen magasabb volt, talán az izgalomtól. Szintén intonációs gondot éreztem Berczelly István (Egyiptom királya) éneklésénél, a III. felvonás elején.

A Savaria Szimfonikus Zenekar még nem túl jártas az operák világában. Elismerésre méltó, hogy kisebb-nagyobb hiányokkal, de összességében nagyon jól megoldották a feladatot. Ebben nem kis része lehetett Medveczky Ádám karmesternek, aki következetesen, de mégis élettelien adta át elképzeléseit. Az erősítés miatt a zenekari hangszínek nem mindig árnyaltak, ez a szabadtéri előadások egyik hátránya lehet. A nagy meleg, a késői kezdés (idén is volt nyitóbeszéd) ellenére élvezetes estét kaptunk, érdemes lesz jövőre is elmenni Szombathelyre.

Lehotka Ildikó

(Verdi: Aida – Iseumi Szabadtéri Játékok, Szombathely, 2013. július 26.)

Jelenet a látványos szombathelyi Aida-előadásból. Forrás: Savaria Szimfonikus Zenekar