Árván, várván vagy végzetes merülésben

Solti György Trisztánjának újrakiadásáról

Zay Balázs lemezkritikai rovata - 2012. október 15.

Solti György születésének 100. évfordulóját a Decca lemeztársaság, mely egész életében foglalkoztatta, néhány gyűjteményes doboz kiadásával ünnepli. A halála tíz éves évfordulóján megjelentetett kollekcióhoz hasonlóan most sem a legszerencsésebb összeállítások jöttek ki, hanem jórészt eddig is hozzáférhető bejátszások újracsomagolásai, s ha visszakerült is valami a katalógusba, mint az Ariadné Naxoson és Az árnynélküli asszony, eddig is elérhető anyag mellé, mely várhatóan már az érdeklődők birtokában vannak – jelen esetben a Salome, az Elektra, A rózsalovag és az Arabella. Ugyanakkor számos értékes felvétele nem érhető el. Hol a késői Falstaff José van Dammal, a remek Tosca Kiri Te Kanawával és Giacomo Aragallal, A valkűr III. felvonása Kirsten Flagstad és Set Svanholm közreműködésével? Vagy ha már gyűjteményről van szó, a Sosztakovics-szimfóniák? De érdekes lett volna kiadni valami újat is, hiszen nyilván jócskán rendelkezésre állnak eddig ki nem adott élő felvételek Soltival. Aztán ott a Götz Friedrich rendezte Falstaff-film zenei anyaga is, mely nem azonos sem a régi, sem az említett késői lemezfelvétellel, s mivel a filmfelvételhez azt megelőzően készült hanganyagnak, minden további nélkül megjelentethető lenne hanghordozón is.

A Decca aktuális és szépen bontakozó operasorozatában az 1960-ban rögzített Trisztán és Izolda is új kiadást ért meg éppen, s reméljük, további Wagner-operák is követik. Egy olyan lemezről van szó, melynek megítélése mindig felemás volt. Érdemes hát górcső alá venni. A lemez 1961-es megjelenése óta folyamatosan szerepelt a Decca katalógusában, ugyanakkor mindig is erős kritika érte. Ennek a kritikának a háttere kettős.

Az első: Solti lemeze két olyan lemezfelvétel közé esett, amelyeket különös státusz övezett, nem is érdemtelenül. Az első Wilhelm Furtwängler 1953-as EMI-lemezének főszereplője a XX. század középső évtizedeinek vezető Wagner-szopránja, Kirsten Flagstad, akit az operairodalom egyik legnehezebb szerepéhez még éppen idejében kaptak mikrofonvégre, s hasonló a helyzet a karmesterrel is, aki már csak néhány évig élt ezután, és nem készített gyakran stúdiófelvételeket. Egy múló kor ritkán magas művészi és technikai színvonalú dokumentuma. A másik lemezfelvétel Karl Böhm 1966-os bayreuthi előadásának élő felvétele a Flagstad utáni nagy Wagner-szopránnal, Birgit Nilssonnal, mellette minden idők egyik legnagyobb Wagner-tenoristájával, Wolfgang Windgassennel. Wagner színháza, ilyen énekesekkel, ugyancsak ritka pillanat.

Mindkét említett előadás alapvetően extatikus. Soltié más. Kimértebb, s miközben van benne tűz bőven, mindvégig alapvetően epikus marad. Az énekesek ugyan nincsenek háttérbe szorítva, de a zenekaré az elsőbbség. A wagneri bayreuthi hangzás esetén az egységessé összeállt zenekari folyondárral együtt tud szárnyalni az énekhang. Solti stúdiófelvételének hangképe eléggé közel áll ehhez. Nem kíséretként érzékeljük, hanem fő folyamként a zenekart, melynek dominanciája persze nemcsak a hangmérnököknek, hanem Solti nagyon alapos kidolgozásának is köszönhető. Már-már azt érezni, az énekesek állnak be zenekar nyújtotta fő áramba. Soltinak sikerül végig fenntartania a darab gomolygó, ködös, misztikus atmoszféráját, miközben a hangzás egyáltalán nem folyik össze. Ez koncepcionálisan is jelentős, ugyanis a grandiózus alakok a tér részei, nem annyira urai a helyzetnek, hanem sokkal inkább kiszolgáltatottjai. Végül is erről szól az opera. „Soha! Se ma, se honlap” – kiált Izolda, ám a hajó halad a maga útján, az események haladnak a maguk útján. 

Solti lemeze felemás megítélésének másik – és fő – oka a Trisztánt éneklő Fritz Uhl. Érdekes módon a téren a Furtwängler-felvételhez hasonló eset áll fenn, amelynél ugyancsak gyakran kritizálták Ludwig Suthaust, aki pedig igazán jó wagneri hanggal rendelkező, adekvát Trisztán volt. Uhlé kétségkívül nem tipikusan wagneri hang, mint Windgassené, Jon Vickersé vagy Peter Hofmanné, ugyanakkor nagyon tisztességesen énekli szólamát, és megítélésem szerint méltó partnere Nilssonnak. Persze ehhez kell egy gondolati lépés, nevezetesen annak elfogadása, hogy egyáltalában nem baj, ha a kivételes hangi képességű par excellence wagneri szoprán partnere egy kevésbé óriási hanggal rendelkező énekes. Magához az operához is illik ez a felállás, bár ez első látásra talán nem egyértelmű. Trisztán csodált hős ugyan, de belül szomorú, és folyamatos fegyelemre van szüksége ahhoz a stabilitáshoz, ami Izolda megkapott.  

Abszolút tévedés Uhl miatt negatívan beállítani ezt a felvételt. Hangja egyébként szép, hármas tagozódású, felül fényes, egyenes, ami ritka Wagner-szerepekben, kivéve Peter Seiffertet, középen Wagnerhez illően enyhén érdes, alul pedig erősen baritonális. De a három regiszter szépen illeszkedik. S Uhl kifejezetten igényesen és változatosan énekel. Nehezen érthető, miért nem fedezték fel benne a kidolgozott, differenciált szerepformálást. A II. felvonásban kifejezetten involvált, szenvedélyes, s a III. felvonásban ez tovább teljesedik. Nilsson Izoldája relatíve árnyalt, mint mindig, most is a kivételes hang egységessége, a szólam uralma nyűgözi le a hallgatót, s ha Nilsson árnyal is, az általa megformált alak egésze döntő, nem egy-egy mondat, egy-egy megoldás.

Regina Resnik szenvedélyesen, árnyaltan, erőteljes egyéniségnek mutatva énekli Brangänét. Ebben a Brangänében ősanyai erők szunnyadnak. Azt is el tudjuk képzelni, tudja, mit okozhat a bájital, amit a méreggel engesztelődő párnak ad.

Tom Krause Kurwenalja érdes, erős, heves. Arnold van Mill Marke királya érdesen mély, nem melegséggel, hanem tisztasággal megindító. Melot rövid szerepét Ernst Kozub énekli. Különös belegondolni, hogy évek múlva Solti készülő Ringje Siegfried-szerepének várományosa volt, amit betegsége miatt nem tudott vállalni, így elesett e nagy lehetőségtől.

Véleményem szerint Solti Trisztánja semmivel sem marad el az említett két másiktól, az opera nagy lemezfelvételei közé tartozik. Nem véletlenül ejtettem több szót Uhlról, mint Nilssonról. Nilssont már elégszer méltatták, s ami másként határozható meg például a Böhm vezényelte előadáshoz képest, jórészt a kontextus, Solti vezénylése függvénye. Uhl teljesítményét méltatlanul állították be hagyományosan negatívan, nem kívülről mutatkozik meg a nagy hős, hanem belülről, árván, várván, vagy végzetes merülésben.

(Decca – Universal, katalógusszám: 0289 478 4177 7 DM 4)