Bach, Schumann, Szymanowski – Anderszewski

Piotr Anderszewski játszott a Jakobi László által rendezett MVM-koncertek sorozatában, a Művészetek Palotájában – telt ház előtt. Többször transzformálódott műsora Bachhal indult és Bachhal végződött, de megszólalt még Szymanowski Métopes című darabja és Schumann Geister-variációi. A rokonszenves művész játéka alatt a terem sötétbe borult, csak a zongoristát láttuk.

Lehotka Ildikó / Gramofon.hu

Bach h-moll nyitány francia stílusban (BWV 831) című műve nyitotta a koncertet; a többtételes mű a Klavierübung sorozat II.kötetében szerepel, többek között az Olasz koncerttel egyetemben. A Francia nyitány Ouverture tétele csodálatosan példázza a francia barokk hagyományt – mind a formát, mind a cizelláltságot tekintve. A hangzás dús, rendkívül díszített. Anderszewski előadásában a tétel lassú részei kapkodónak tűntek, a méltóságteljes hangzás váratott magára. A h-moll partita Ouverture-je azonban tartogatott nagyon szép pillanatokat, a piano szakaszok csodálatosan szólaltak meg (a többi mű során is). A rendhagyó, nyitótételekben nem gyakran szereplő fúga nagyon izgalmas, pregnáns volt. Bár Bach kérte a szélsőséges piano-forte ellentétet és nem a fokozatos dinamikát, érzésem szerint kicsit sok volt a különbség a két tartomány között. A tánctételek  kellemesen sorakoztak, szép, de nem átütő előadást hallottunk.

Bach d-moll angol szvitjével (BWV 811) zárult a koncert hivatalos része. Nem lehet biztosat tudni, vajon Bach miért adta a hat darabból álló sorozat címének az angol szvit kifejezést, mindenesetre a Suite avec Prélude (Szvit előjátékkal) felirattal különböztette meg a a ciklust a francia szvitektől. Anderszewski – talán ekkorra feloldódott – gyönyörűen játszotta a sorozat utolsó tagját. A nyitó, két szinte különálló részből álló Prélude tempója, higgadtsága, de mégis érzelmeket kifejező volta tetszett, a tánctételek valóban táncok voltak. A koncert nagy pillanata a Sarabande tételben jött el: valami hihetetlen atmoszféra lengte be a termet, emlékezetes tetőpontként. A hangszín, a dallamvezetés, a piano tökéletesen kihasznált tartománya felejthetetlen marad, a zárótétel is remekbe szabottan szólalt meg.

Anderszewski játéka a két Bach-műben mutatott némi ellentmondást. Míg a 811-es jegyzékszámú mű nagy formátumú előadót mutatott, addig a 831-est helyenként egysíkúnak érezhette az ember. Ami mindkét műben izgalmas volt számomra, az a szinte cezúra nélküliség: Anderszewski nem élt a rubato játszás lehetőségével, nem tartotta vissza a tempót egy-egy új szakasz kezdetén, mégis tudta a hallgató, hogy más zenei anyag következik. A hangsúlyok használatát is viszonylag redukálta, csak indokolt helyen használta ezt a kifejezési eszközt. Éppen ettől vált izgalmassá játéka, nem volt belemagyarázó, szájbarágós. Ezek a hangsúlyok kifejezetten dinamikussá tették játékát.

A második rész kezdetén hangzottak el Schumann Geister-variációi (hivatalos nevén Téma variációkkal). A mű lassú, szemlélődő, érzésem szerint Anderszewski világát nagyon jól tükrözi a darab hangulata. A művész ezután megállás nélkül indította az Angol szvitet, ez talán meglepő volt, de elfogadható. A koncert különlegessége a Szymanowski-darab – a háromtételes mű rendkívül érdekes, egy különös álomvilágba vezeti a hallgatót. A szerző által szimfonikus költeménynek nevezett műben természetfestő, kozmikus, impresszionista víziót hallottunk. A három mitikus, tájképet, személyt példázó tétel (Szirének szigete, Kalipso, Nausika) Anderszewski érzékenységét mutatta, a hangszínekkel való mesteri bánásmódot – a II. tételben mintha citerát hallottunk volna. Ebben a ciklusban hangzott el az első igazán nagy forte. A zongora dúsan, zenekarszerűen, máskor éppen csak hallhatóan, súlytalanul szólalt meg. Anderszewski láttatóan mutatta be ezt az unikális darabot. Magam a Métopes-re (Op. 29.) voltam a legkíváncsibb – a lengyel szerző művei nagyon jók, de ritkán hallani koncerten. A Métopes-t is érdemes lenne felfedezni itthon. Két ráadást kaptunk: Bartók Három csík megyei népdalát és egy Bach-tételt. Szép este volt.