Carmen-kavalkád

Az Erkel Színház új évadának ötödik előadásaként Bizet Carmenje szólalt meg; Schöck Atalával a címszerepben. A rendezés nagy vitákat kavart, és újranézve sem talál az ember sok dologra magyarázatot. A zene viszont időtálló, a mű közönségkedvenc: az Erkel Színház nézőtere most is megtelt.

Lehotka Ildikó / Gramofon.hu

Oberfrank Pál rendező mindent akart – ezért is lett sokszor zsúfolt a színpad. Tükrök is erősítették a hatást, de ezáltal hektikusak, túlmagyarázottak lettek a sok szereplőt, énekkart foglalkoztató szakaszok. Carmen hol felnőttfilmekbe való viselkedése, hol kokett-szerűsége, a III. felvonás példás háziasszonyának figurája (hajtogatja a ruhákat) nem adott lehetőséget a szerep érdemi kibontására. Carmen melyik énje legyen az igazi?

Az is érthetetlen, miért volt a sok arany esernyő a színpadon a darab elején, miért táncoltak pompomlányok unos-untalan, miért narancsot osztogattak, s számos mai tárgy is előkerült: vízautomata, csíkos szatyor. Sok volt a humorra való törekvés: egy-egy vicces tárgy látványa természetesen jól is esett volna a nézőnek. Egy szál kibontása – esetünkben a humor – talán segítette volna a dráma hatását. Vagy az öltözékek: Carmen ruhája, a katonák viselete, Frasquita mai, a fiatalok divatját megjelenítő „outfitje”, Micaela hatvanas évekbeli egyberuhája. A füst többször „felszállt”, köhögésre ingerelve a nézőket (és a zenekari tagokat); a III. felvonás előjátéka alatt látható zöld fények nem a sejtelmességet jelentették, hanem az újabb túlkapást. Rengeteg kifogásolnivaló zavarta a színpadi látványt, ezt talán az énekesek is érezték. Több szereplő helyenként alacsonyan intonált, a kórus pontatlan volt.

A két részben, magyar nyelvű prózával játszott előadás zenei megvalósítása az átlagosnál jobb volt. Megyesi Schwartz Lucia Mercédes, Szakács Ildikó Frasquita szerepében hús-vér karaktert adott: nemcsak éneklésük, de színpadi jelenlétük is nagyon tetszett; a barátnő(k) szerepében szinte meghatározták az előadást. Gábor Géza Zunigája határozott volt, szép, erőteljes hangon hallottuk a szerepet. Szemerédy Károly Escamillóját nem éreztem elég karakteresnek, sem az éneklését, sem a színpadi jelenlétét – utóbbi nem csak az ő hibája. Váradi Zita Micaela szerepében ragyogott, éneklése fantasztikus volt, elhittük, hogy Don José hazatérésében ő is – nem csak az anya betegsége – közrejátszott. Kiss B. Atilla Don Josét hozta a színpadra, és nagyon jó karakterrel, szép hangon énekelt, a Virágária vágyakozása, a düh kifejezése mind-mind jól érzékeltette a tizedes érzelemvilágát.

Schöck Atala hangja éppen Carmen szerepére való: az énekesnő remekül tolmácsolta a zenei anyagot. A rendező elképzelése szerinti szerepet nem tudta igazán visszaadni, de korábbal Gál Erika sem – nem az énekeseken múlott Carmen figurájának kibontása. Schöck Atala mindig nagyszerűen énekel, most s így volt, megannyi finomsággal, érzéssel. A zenekart Dénes István vezényelte; életteli játékot hallhattunk, és helyenként a megszokottnál gyorsabb tempókat. A Honvéd Férfikar és a gyermekkórus is jól teljesített. Csak a rendezés más lenne