Emlékezetes Rameau-bemutató

A 2014-es Budapesti Tavaszi Fesztivál zárókoncertjén elhangzott mű valószínűleg modern kori bemutató volt. Az Orfeo Zenekar, a Purcell Kórus és énekes szólisták – Vashegyi György irányításával – Jean-Philippe Rameau Polümnia ünnepei (Les Fètes de Polymnie) című opera-balettjét szólaltatták meg. A Polümnia ünnepei kottában hozzáférhető, mert 1895 és 1924 közt, Saint-Saëns irányításával kiadták Rameau összes művét; ezt az operát Debussy gondozta.

Lehotka Ildikó / Gramofon.hu

Jean-Philippe Rameau a darabot felkérésre írta. Maurice de Saxe volt a megrendelő – az a marsall, aki győzelemre vitte a fontenoyi csatát, 1745-ben. Rameau már nem volt fiatal ember az operabalett megírásakor: első operáját ötvenévesen komponálta, a Polümnia ünnepeit 62 évesen. Rameau operabalettje háromfelvonásos; előtte egy prológgal, amelyben a Művészetek szobrot állítanak XV. Lajosnak, a Múzsák éltetik a királyt. Az allegorikus felvonásokat, az egyes ünnepeket (entrée-kat) Polümnia vezeti fel. Rameau jellegzetes zenei fordulatai ebben a műben is felismerhetők. A sokszor kecses zene, a minden ízében remek hangszerelés a szerző védjegye. Bár a hangzás nem himnikus, de érezhető, hogy nem a hagyományos értelemben vett francia opera. Talán a Polümnia ünnepei csúcspontja a szobor felemelésének zenei ábrázolása. Érezzük a csodálatot, a bámulatot, a nagy pillanatot; Rameau ezt azonban nagyon egyszerű eszközökkel éri el. E zenei anyag később visszatér. Érdekes viszont, hogy a kéj birodalma nincs zenei eszközökkel kifejezve, pedig bőségesen lenne Rameau-nak miből merítenie. A II. felvonás indítása viszont káprázatos, fénylik a trombita, zúg a kórus, és ezt így is hallottuk. Rameau nagyszerűen komponálta meg a vadászatot is és a virágfüzérrel összekötést is. Indaszerűen, cizelláltan szóltak a fuvolák, a 6/8-os metrum a ringatózást, a triangulum a fényt, a kis harangocskát jelentette.

A Polümniaként (és a többi szerepében, mint Szirén és Nimfa) az előadást előregördítő Baráth Emőke ezen a koncerten is kiválóan énekelt, a régizenei előadásmód minden szegmensével tisztában van. Hangja kifejező, szép; zenei szempontból elsőrangú énekes – nem véletlen, hogy lemezen is főszerepet énekelhetett. Aurélia Legay Mnémosine, Hébé, Argélie szólamát tolmácsolta, megbízhatóan, helyenként kissé karcos hanggal. Nagyon tetszett Stefanik Márta Victoire-ja: karcsú szép hangon énekelt, kifejezően. A basszus szólamok gazdája Thomas Dolié volt – nemes, de nem túl mély hanggal, az előadás közepe táján tudta felforrósítani a levegőt. Mathias Vidal elképesztően jó énekes, hangfaja igen ritka, magas hangjai is tökéletesen megszólaltak. Nagy hőfokon énekelt végig, kezével irányította is éneklését (ez kezdetben zavaró volt), és az egyetlen köztes tapsot ő kapta. Vidal stílusismerete és kifejezőkészsége nem mindennapi, az ember hajlik arra, hogy gyakran hallgassa az haute-contre énekest. Véronique Gens hírnevét igazolva énekelt – nagyon kulturáltan. Ugyanakkor kicsit visszafogottnak éreztem Vidal mellett, de hangszíne csodás; kár, hogy csak a III. felvonásban lépett színpadra.

Az Orfeo Zenekar koncertjei mindig nagyon jók, a hallgató számít a magas színvonalra, az élvezetes játékra. Azt is meg kell említeni, hogy zenei csemegékkel szolgál, sokszor bemutatóval, nagyon ritkán hallható darabokat nyújt a közönségnek. A zenekar ismeretterjesztő módon szólítja meg közönségét ezzel, még az is talál kedvére valót, akinek nem a barokk korszak a kedvence. Emellett nagyszerű szólistákat hív, ezen a koncerten is így történt. A zenekar mellett a Purcell Kórus működése is jelentős, hangszínük, kifejezőképességük a legnagyobbak közé emeli őket – nem sok ilyen kórus létezik. Vashegyi György tudása megkérdőjelezhetetlen, s ezt a tudást képes átvinni az előadókra.