Ezeréves szöveg, fiatalos hév

Eötvös Péter külföldön bemutatott operái megkésve kerülnek a magyar színpadokra. Ezúttal is egy Lyonban bemutatott darab érkezett hozzánk: a Lady Sarashina. Az opera párjaként Tihanyi László Genitrixe hangzott el Franciaországban, 2008-ban. A mű előzménye egy héttételes színpadi hangjáték, az As I crossed a Bridge of Dreams (Az álmok hídján mentem át), mely a magyarországi premier után lemezen is megjelent.

Lehotka Ildikó / Gramofon.hu

Eötvösnek nem ez az első japán témájú műve: a Lady Sarashina egy későn, 36 évesen férjhez ment, majd a férjét más tartományba követő, végül férjét elvesztő nő álmait írja le. A mű irodalmi előzménye egy ezeréves napló, mely Sarashina Nikki (a Szarasinai napló) néven élt tovább. A magasabb társadalmi rétegbe tartozó, Sarashina tartományban élő hölgy érzései olvashatók a feljegyzésekben. Egy művelt, érzékeny lelkivilágú nőt ismerünk meg, aki valószínűleg magányos, a szerelem érzése is inkább idealizált. Az álom mint buddhista világkép teljesen megfelelő a Lady gondolatainak, vágyainak, képzeletének kifejezésére; nem mellesleg valószínűleg ez az első(k közt lévő) írás, mely az álmot helyezi középpontba. Eötvös Péter operájának librettóját felesége, Mezei Mária készítette, a napló és Ivan Morris angol szövege alapján. Zene és szöveg szerencsésen találkozott,

Míg az 1999-es Az álmok hídján mentem át a szerző szavaival élve „beszélő opera”, A Lady Sarashina már operaénekeseket foglalkoztat és nagyobb együttest. A hét képből kilenc lett, a térhatást elvetette Eötvös. A szerző szerint „minden, ami hallható, az a zene világához tartozik”, így a narrációt is annak tekinthetjük. A szereplők szavai azonban nem a hagyományos beszédet jelentik: a suttogás, a szavak ismételgetése, a glissandók, maga a szinte kiszámíthatatlan ritmika sajátos világot is ad. Ugyanilyen különös világ a Lady Sarashina zenéje is, a sok csengő-bongó hangszerrel, az állandóan változó képekkel. Sokszor a hallgatóra van bízva, mit érez ki a zenei anyagból. Leginkább az álomszerű zenekari hangzások uralják a darabot, hangok és visszhangok, néha fény, de többször köd és kicsit szürreális világ festi alá a csak nagyon lazán kapcsolódó történeteket.

Almási Tóth  András rendezte a darabot; egyetlen ágy volt a díszlet, a színpad jobb oldalán, a négy szereplő számára csak minimális mozgásteret hagyva. Mert ezúttal nem a külső, hanem a belső, a lélekben végbemenő történések a fontosak. A jelmezek (Lisztopád Krisztina munkája) is tetszettek, a szereplők arcán a festés azonban nem tudom, mit jelenthetett. Talán a minimális színpadképnek, a szűk térnek az ellensúlyozására vetítést is alkalmaztak, láthattunk rajzfilmrészleteket és Az érzékek birodalma (rendező: Naziga Osima) című japán-francia filmből egy nem kifejezetten gyerekeknek szóló részt. Az erotika egyébként is talán erőteljesebb színezetet kapott, mint amit a szöveg alapján képzel az ember egy – a társadalmi normáknak eleget tévő – visszafogott hölgyről.

Négy fiatal énekest hallhattunk: a Ladyt Imay Ayane énekelte, a Hercegnőt, Fiatal hölgyet, az Álomhölgyet, Udvarhölgyet Yoshida Makiko keltette életre, a Császárnét, Anyát, Nővért, Álomhölgyet, Udvarhölgyet Zavaros Eszter tolmácsolta. Egyetlen férfi szereplőt láttunk: Maurice Lenhardot, aki az Őr, a Bolond, a Hírvivő, a Macska, a Pap és az Úr szólamát énekelte. A Lady mellett a fiatal énekes kapta a nagyobb szerepet, őt éreztem a legizgalmasabb előadónak, nemcsak baritonját, de kontratenor képességét is kamatoztatta. Mind a négy szereplő nagyszerű volt, nem érződött a kortárs zene iránti félelem vagy elfogódottság, színészi ábrázolásuk is kifejező volt.

Vajda Gergely vette lemezre az opera előképének tekinthető Az álmok hídján mentem át című darabot, és több Eötvös-művet, koncerteken is vezényli Eötvös kompozícióit, a Paradise Reloaded is Vajda irányítása alatt szólalt meg. Vajda tehát hiteles tolmácsolója Eötvös műveinek, ez alkalommal a Zeneakadémia hangszeres hallgatóit is irányította és a Budapesti Vonósokat. Hihetetlen precizitással vezényelt, minden szólamot, minden énekest precízen beintett, számítani tudtak a fiatalok a pontosságra, biztonságban érezhették magukat. Kortárszene esetében ez nagy előny, mert ezek a fiatal hangszeresek valószínűleg nem találkoztak még ilyen jellegű zenével előadóként.