Farnace – a meghökkentő ötletek operája

Az első Vivaldi-opera, melyet a Magyar Állami Operaház műsorra tűzött, a Farnace volt. Tavaly júniusban öt alkalommal, majd a közelmúltban ismét láthatta sorozatban a közönség a darabot – most is Xavier Sabata címszereplésével. Ismét bebizonyosodott, hogy van helye a barokk műveknek az Operaházban. Lehotha Ildikó koncertbeszámolója – 2016. január 25.

Vivaldi maga a legjobb operájának tartotta a Farnacét, melyhez a librettót Antonio Maria Lucchini készítette. A történet a rómaiak által legyőzött pontuszi királyról szól, akit anyósa, Kappadókia királynője, Berenice gyűlöl, s ellene szövetkezik. Farnace arra kéri feleségét, Tamirit, hogy ölje meg gyermeküket, majd magát is. Intrika, politika, halálos ítélet, szerelem, manipuláció, gyűlölet – a szereplők a legszélsőségesebb helyzetekben találják magukat. De nem csak a szereplők, a közönség is a legszélsőségesebb rendezést láthatja. Mitridátész (cirill betűkkel írva) mauzóleumán át egy boncteremig sok meghökkentő ötletet látunk, Pompeo egy robotszerű jelenség, a táncok a mai kort idézik. A jelmezek is egyfajta tarkaságot mutattak, volt az Erzsébet-kort idéző ruhadarab, de volt sort, baseballsapka, bakancs is.

Az 1717-es műnek nem maradt fenn az eredeti kottája, két másik azonban igen. Németh Pál, az előadások karmestere készített a kettőből egy újabb változatot. A barokk korszakban nem volt ritka, hogy egy-egy énekeshez vagy a közönség igényeihez igazították a darabot. A zene izgalmas, benne több nagyon szép áriával, de hiába szép egy-egy kiragadott pillanat, ha az operát nem játsszák elég kifejezően. Németh Pál irányította az előadásokat, s a közelmúltbeli második sorozatban érezhető volt, hogy a mű beérett, kompakttá vált. Az énekesek (akik közül néhányan még nem szerepeltek barokk művekben) számára is jóval átláthatóbb lett a mű, már nem tartottak úgy a darabtól, mint nyáron.

Aquilio, a római légiók prefektusa Szigetvári Dávid volt, aki a szerepet élvezettel énekelte és játszotta. Magabiztosan, jó megoldásokkal tolmácsolta a nehéz szólamot a fiatal művész. Gilade, Berenice kapitánya szerepében Ducza Nóra lépett fel; az ő áriája (Scherza l’aura lusinghiera) az egyik legszebb az operában, melyet üdén könnyedén énekelt a művésznő. Schöck Atala Selindát énekelte, Tamiri húgát, akiben az előbb említett két szereplő szerelmes. Selinda nem akar választani a két férfi közt, csak az életet akarja élvezni, kívül szeretne maradni a hatalmon. Természetesen nem tud, mert az ellenséges táborhoz tartozik Gilade. E három szereplő viszi a komikumot is az operába. Schöck Atalát éreztem ez alkalommal is az egyik legjobb szereplőnek, mind zenei megoldásait, mind színészi megoldásait figyelve. Schöck képes volt egy fiatal, tüzes vérű, a férfiakat az ujja köré csavaró nőt megszemélyesíteni, de ugyanolyan hitelesen játszott az opera végkifejletében, mikor Farnace és Tamiri a gyermekük életéért küzd.

Pompeo szóvivője, Hegyi Barnabás volt az opera másik kontratenorja; ő a vibrato nélküli éneklést preferálja. A hang kissé tompa, de hajlékony, az énekesnek jutott az egyik legbravúrosabb ária (melyet egy Händel-operából ismerünk). Berenice szólamát Szabóki Tünde énekelte, szépen, de nem meggyőzően, színészi vénája azonban feledtette ezt. Meláth Andrea Tamirija volt az egyik megformálás, mely meghatározta az operát. Meláth hangja nagyon szép, kiegyensúlyozott, a mélyebb regiszterben ez alkalommal kicsit halkabbnak tűnt. Tamiri szerepe a legösszetettebb, zenei értelemben is, Meláth a figura jellegzetességeit, tulajdonságait nagyon jól tárta a közönség elé. Csodálatos áriákat hallottunk tőle. Xavier Sabata az új kontratenor-nemzedék egyik ismert alakja, számos lemezen énekel, koncerteken, előadásokon szerepel. Ő már a régizenei gyakorlatot tanulta, stílusismerete kiváló. Sabata nagyszerű énekes, mindent ki tud fejezni; lassú áriája (ami majdnem tízperces) székbe szögezte a hallgatót.

Lehotka Ildikó