Feloldott tilalom

Richard Wagner két vígoperája közül az elsőnek született A szerelmi tilalom címűt láthatta a közönség az Erkel Színházban. A mű ritkán kerül színpadra, hiszen a nagy Wagner-operák fényében eltörpül – még akkor is, ha egy jól megírt, kellemes, humort nem nélkülöző darabról van szó. Ha lehet hinni a négykötetes, operákat bemutató enciklopédiának, a komikus nagyopera még nem hangzott el hazánkban. Ez alkalommal a Kolozsvári Magyar Operával közös produkciót élvezhetett a közönség.

Lehotka Ildikó / Gramofon.hu

A szerelmi tilalom, avagy a palermói novícia Wagner második operája, melyet 1836. március 29-én mutattak be Magdeburgban – ekkor Wagner ott dolgozott karmesterként. A bemutatóra nem nyomtattak szövegkönyvet, a közönség nem is tudta, miről szól a darab, az énekesek a tíznapos próbaidőszak miatt nem tudtak felkészülni, így megesett, hogy más dallamot énekeltek. Wagner a második előadás bevételét kapta volna meg, de az impresszárió elhíresztelte, hogy nem lesz második előadás. Bár néhányan megjelentek, az előadás egy verekedés miatt meghiúsult. A mű feledésbe merült, csak néhány előadást ért meg – legutóbb Wagner halálának 100. évfordulóján játszották Münchenben, Wolfgang Sawallisch rövidített változatában.

A szerelmi tilalom Shakespeare Szeget szeggel című komédiája alapján készült, a librettót Wagner készítette. A zene érdekes, és érződik, hogy Wagner még nem találta meg egyéni hangját, annak ellenére, hogy van néhány olyan ütem, amit nem tagadhatna le – későbbi műveinek ismeretében. A mű a nagyoperett, az olasz és a korai német opera jellegzetességeit is tükrözi. Wagner 1836-ban megjelentetett egy tanulmányt A német opera címmel, volt tehát viszonyítási alapja a zeneszerzőnek. A nyitány hamisítatlan operettnyitány, pezsgő, dús hangszerelésű, később is hallottunk ilyen jellegű megoldásokat. A figyelmes hallgató felismerhette Rossini stílusjegyeit, benne a nagydob használatával, de más szerzők sajátosságai (Donizettié, Weberé) is felfedezhetők. A kétfelvonásos opera nagyon kellemes, talán éppen ennek a hektikus zenei nyelvezetnek köszönhetően. Lassú szakaszok csak módjával vannak, és az egész mű egyértelműen szórakoztató.

A rendezés az egyetlen alkalomhoz igazodott: kevés díszletet láttunk, de ezt jól ki lehetett használni (talán a West Side Story állványzatának átgondolásával). A háttérben egy vasemelvény uralta a teret, a színpad közepét egy nagyobb és kisebb félkör alakú díszlet foglalta el (talán a Parázsfuvolácskából ismerős az emelvény). A legizgalmasabb a II. felvonásbeli börtön ábrázolása, egy vasketrec volt. A jelmezek az 1920- és 1930-as éveket idézték, a cselekmény egy lokálban kezdődött (fogadó helyett). Dorella, a szobalány ezúttal kihívó ruhájával jelezte a könnyűvérűnek rendezett nőt.

A Kolozsvári Magyar Opera énekeseit hallhattuk, akik jók ugyan, de nem kiemelkedők; néhányuk már szerepelt Budapesten. Különösen szép hanggal rendelkeznek ezek az énekesek, lelkiismeretesen tolmácsolták szólamukat, úgy, hogy a darab hangulata tökéletesen érvényesült. Megfelelt a könnyedségnek, a vígjátékok műtragédiába forduló bájának, a szórakoztatás igényének. A mellékszereplők közül Rétyi Zsombor Pontio Pilato szerepében hódította meg a közönséget. A zenekart Selmeczi György vezényelte – elánnal, megmutatva az áradó dallamosságot, a humort, a szép dallamokat. Mindent összevetve: érdemes volt az operával találkozni, és nem csak azért, mert Wagner pályájának kezdőpontját is megismerhettük, hanem azért is, mert egy lelkes, jól megvalósított produkciót láttunk-hallottunk.