Feszültségmentes este a párizsiakkal

Neves előadókat köszönthetett a közönség november 6-án a Müpában: az Orchestre de Paris, Paavo Järvi, Sol Gabetta adott nagysikerű koncertet. Az első rész nem volt szokványos, elhangzott egy Arvo Pärt-mű – melyet a szerző a zenekar felkérésére komponált – és Saint-Saëns a-moll csellóversenye. Szünet után viszont egy frenetikus, közönségkedvenc darabot hallottunk: Berlioz Fantasztikus szimfóniáját.

Lehotka Ildikó / Gramofon.hu

Arvo Pärt 80. születésnapját ünnepli a világ; nem csoda, ha a nagynevű zenekar is a szerzőtől válaszott darabot. A Silhouette hallatán akkor is be tudnánk azonosítani a szerzőt, ha nem tudnánk, ki írta a Hódolat Gustave Eiffelnek alcímű darabot. Kellemes hangzás, nyugodt tempó, a zenei szépség megmutatása, a szerkezet átláthatósága most is a szerző stílusjegyét, világát jelentette a közönségnek. A zenekar és a karmester nagyon szép, kiemelkedő előadást nyújtott; jó választásnak bizonyult a kompozíció műsorra tűzése. Ahogy jó választás Saint-Saëns I. csellóversenye is. A viszonylag ritkán hallható, három szakaszra osztható, de egybekomponált csellóverseny tele van érzelemmel, fiatalos lendülettel, nagyon szép dallamokkal, jó játszani és hallgatni. Sol Gabetta nemrég Schumann Csellóversenyét játszotta a Müpában – nagy sikerrel. Ezen a hangversenyen is remekül szólalt meg a Saint-Saëns koncert, a zenekar is mindent elkövetett a sikerért. Káel Csaba személyesen adta át a virágcsokrot a művésznőnek, aki ráadásdarabbal is kedveskedett; Fauré Op. 24-es Elégiáját játszotta, zenekar-kíséretes átiratban.

Szünet után Berlioz Fantasztikus szimfóniáját hallhattuk, amit több neves zenekar is játszott a közelmúltban nálunk. A szimfónia mindig bombasiker, nincs nagy kockázat a zenéjének köszönhetően – a zenekaroknak nincs vesztenivalójuk. Más kérdés, hogyan szólal meg a mű;  a hangok lejátszásán kívül – ami persze nem kis dolog – van-e mondanivalója a karmesternek, van-e egyedi megoldás, elgondolás? Järvi visszafogott elképzeléseit hallottuk ezen az estén, nem csak a nyitó tétel tűnt terjedelmesebbnek ez alkalommal. Az Álmok, szenvedélyek tétel szépen szólt, de nem különösebben megejtően; csak pillanatokra éreztük a tétel varázsát, így a kromatikus szakasznál. A Bál című tételben a fafúvósok ideális hangzása volt az, ami kiemelkedett, a Jelenet a mezőnben nem volt meg az a belső izzás, ami a tételt igazán széppé teszi. Üresen szólalt meg, nem éreztük a végtelen nyugalmat, a természet csendességét, hiába volt szép az angolkürt és az oboa szólója, nem került hozzánk közel a pasztorális tétel. A Menetelés a vesztőhelyre sem azt a frenetikus érzést hozta, amit szokott, a Boszorkányszombatban jóval több zeneszerzői ötlet sorakozik, mint amit kiemelt Järvi. A mű átlagos előadását hallottuk, ahogy a második ráadásként megszólaló Rákóczi-indulóban is hiányoltuk a feszültségteremtést. A piros bélésű zakóban játszó zenekar hangzása lenyűgöző, kiegyensúlyozott, nem tolódnak el a szólamarányok. a hegedűk telt, sötét tónusa eszményi, a fafúvósokon érződik, hogy francia környezetben zenélnek (a csodás szólók alapján az oboa karcsú hangján különösen). A rezesek játéka imponáló, a zenekar összeszokott. Valami mégis hiányzott.