Halálkeringő, pusztulás, vérpad

A nagy művészek, együttesek sorában Kirill Petrenkót és a Bayerisches Staatsorchester együttesét is várta az értő közönség, a Budapesti Tavaszi Fesztivál eseményei sorában. Érdemes volt a koncertet hallani – annak ellenére, hogy nem minden szék volt foglalt.

Lehotka Ildikó / Gramofon.hu

Az 1972-es születésű Petrenko az egyik húzónév a karmesterek közt külföldön. Magyarországon még kevéssé ismerik, a szaksajtó a Bayreuth-i előadásait kiemelkedőnek tartja. Két éve áll a Bayerisches Staatsorchester élén, emellett sok koncertet, operaelőadást vezényel. Az április 19-i hangversenyen Ravel La Valse és Berlioz Fantasztikus szimfónia című műve az igen közismertek közül került ki, Hartmann Gesangzene a Szodoma és Gomora szövegére című darabja szolgáltatta az est meglepetését. Talán ez is magyarázat arra, hogy az átlagosnál kevesebb érdeklődő volt a Müpában, kortárs művet – nálunk szinte ismeretlen szerzőtől –  előadni nem garancia a sikerre.

A La Valse nagyon jó előadásban szólalt meg; pontosan érzékeltette a zenekar a mű lényegét: a forgatagot, az idilli kor báli hangulatát, de a fenyegetettséget, kilátástalanságot is. Mindezt úgy sorakoztatva, hogy egységbe állt össze a Gyagilev felkérésére komponált táncköltemény. Ravel programot is írt a La Valse-hoz, de anélkül is érezhető a darab hangulatsorozata. A Bayerisches Staatsorchester hihetetlen hangszínekkel, néha szűrt, kamarazenei hatással, máskor pazar ritmikával játszotta a művet. Nagyon kifejezően „felhősödött el” a mű eleje, a hatalmas fokozás nem erőltetettnek hangzott, a bécsies hangulatot árasztó keringő baljós zenébe torkollt. A műben rejlő hullámzást is kifejezte az együttes, a plasztikusan, világosan vezénylő Petrenko utasítására.

Berlioz öttételes Fantasztikus szimfóniája hálás, emellett remekül megírt darab. Sokszor, sokféle előadásban hangzott el, ez alkalommal négy hárfával, de ofikleid és szerpent helyett két tubával. A szimfónia remekül szólalt meg: Berlioz feliratai itt is nyilvánvalóak voltak a közönség számára. A nyitótétel gyors szakasza merészen, szinte zabolátlanul szólalt meg, pozitív értelemben – remek fafúvós bevágásokat, ujjongást hallottunk. A Bál tétel záró fokozása is figyelmet érdemelt, jó volt a III. tétel angolkürt-oboa párbeszéde (utóbbi kintről szólalt meg, csodálatosan). A vonósok intenzív hangját is élvezte a közönség. A Menetelés a vérpadra tétel végén valaki hangosan megjegyezte, hogy „ez jó volt”,  és valóban az volt, ezt a tételt nehéz is érzelmek nélkül játszani. A Dies irae-szekvenciát remekül feldolgozó zárótétel boszorkányszombatja, vészjósló hangulata is kifejeződött.

Hartmann nagyzenekarra írt darabja nagyon érdekes. Ez alkalommal sem a kivetítőn, sem a műismertetőből nem tudtuk követni a szöveget, így a darab talán kevéssé mutathatta azt, amiért íródott. Mindenesetre mély gondolatokkal teli, elgondolkodtató mű szólalt meg, melynek a stílusa sokféle hatásnak engedett, de ennek ellenére egységes volt, nem hagyott utóérzetet más szerzők zenéjéből. A baritonszólót Christian Gerhaher énekelte, pontosan adagolva az érzelmek erejét, talán kissé túl pontosan, kiszámítottan – ezt a mű vokális tolmácsolásának nehézsége is okozhatta. A darab zárószakaszának Sprechtgesangja hihetetlen szuggesztívan hangzott el, de végig ezt a szuggesztivitást éreztük. A Hartmann-mű előadásához nagyon jó zenekar és egy nagyon felkészült karmester kell az énekes szólista mellett. Petrenko meggyőzően ismerte a darabot, vezénylése nem csupán a technikai síkon mozgott, bár ez sem kevés kortárs mű esetén. A darab lélegzett, döbbenetet okozott. Félelmetes előadás volt.

A zenekar nagyon jó – talán az első klarinétos hajszálnyival lejjebb szólalt meg következetesen. Egyébként mindig kiegyenlítetten szólaltak meg a szólamok, nem volt zökkenés, nem voltak hamis hangok. A elsőhegedű-szólam dicsőségét mutatta a ráadás: Rimszkij-Korszakov Mese Szaltán cárról című operájának A dongó címmel ismert részlete, zenekari átiratban.