Apák és fiúk csellóversenyei

Internetes hanglemezkritikai rovatának legutóbbi írásában (Halhatatlanok – Klemperer és duPré, 2016. október 4.) Zay Balázs kollégánk azt az 1967-ben készült felvételt is részletesen elemezte, amelyen Jacqueline du Pré Haydn két gordonkaversenyét és Boccherini B-dúr csellóversenyét játszotta. Az előző cikkhez a repertoárt tekintve szorosan kapcsolódik mostani írásunk: műsoron Haydn, Mozart, és C. Ph. E. Bach csellóversenyei.

Haydn I. csellóversenyéről egy új felvétel is megjelent nemrég. A lemez Hänssler Classic márkanév alatt jelent meg, s a figyelmes szemlélő láthatja, hogy a korábban kényszerűségből kettévált két Hänssler cég – a Hänssler Classic SCM és a Profil Edition Günter Hänssler – szerencsésen újraegyesült. Valentin Radutiu játszik, a Müncheni Kamarazenekart Stephan Frucht vezényli.

Az általános felfogás sokat változott azóta, hogy du Pré és Barenboim egykor felvették. Mind Radutiu, mind Frucht és zenekara előadása erősen tükrözi a historikus mozgalom hatását, de nem szakadtak el a hagyományos megközelítéstől sem. Arányosan ötvözik a divatos könnyed hangvételt a zenei gondolatok megfelelő prezentációjával. Zenélésük visszafogott ugyan, de mértékkel, kellemesen áttetsző, s dicséretes, hogy nem kennek el zenei gondolatokat, még ha az ideálisnál visszafogottabban formálják is meg őket. Kiemelést érdemelnek Tobias PM Schneid kadenciái, melyek remek példái a stílushűség és az egyéni modern hang ötvözésének. Ez a mű kapcsán azért is érdekes, mert Rosztropovicsnak egy igazán nagy zeneszerző, Benjamin Britten írt kadenciákat, melyek azonban az ő világát tükrözik, s igen távol állnak Haydnétól.

A következő darab nagyon érdekes: Mozart Csellóversenye. Ami, ugye – nincs. Ezért van több is belőle. Mivel hiányzik, írtak – azaz átírtak – néhányat. Széll György például, aki a K. 314-es Fuvolaverseny I. és III. tételét dolgozta át, lassú tételnek a K. 470-es Adagióval kiegészítve. Másik lassútétellel Matt Haimowitz játszotta ezt. Fischer Sándor is készített egyet – ő a K. 447-es Kürtversenyt dolgozta át. Erről Starker János lemezt is készített. Radutiu lemezén Gaspar Cassadó átirata csendül fel, mely ugyanezen a Kürtversenyen alapul. A II.világháború kitörésének évében mutatta be Gregor Piatigorsky és Serge Kussevitsky; Barbirollival pedig Joseph Schuster csellista készített róla lemezt. Jó átirat. A magam részéről kedvelem ezeket, hiszen ha nem is mindvégig, de sokáig szokás volt átiratokat készíteni, s ezeket a nagy zeneszerzők nemhogy nem bánták, hanem maguk is előszeretettel buzgólkodtak ezen a téren. Nem egy jelentős művet nem ismernénk, főleg Bachtól, ha nem készültek volna átiratok.  

A lemez utolsó darabja Carl Philipp Emenuel Bach II. (Wq. 171-es) gordonkaversenye. Elsőre csodálkoztam, hogy miért ez került ide, de a kísérőfüzet jó okot ad rá, idézve Mozartot, aki azt mondta: „Ő az apa, mi a gyerekek. Aki közülünk valami jót is tud, tőle tanulta.” A mű, ha nem tartalmaz is oly kiugróan egyéni ötleteket, mint apja vagy épp Mozart vagy Haydn sok alkotása, rendkívül jó, ahogy Carl Philipp Emanuel Bach szinte minden műve. E preklasszikus mű előadása még jobb, mint a két klasszikusé, mind a kisebb zenekar hangzása, mind Radutiu kissé visszafogott, ugyanakkor szépen éneklő és diszkréten változatos dinamikájú előadása e mű viszonylatában teljesen ideális. A sorrend persze fordított, szembe megy az idővel.

Én ugyan nem kevertem volna a „csembalós, kamarazenekaros” Bachot és a két, már érett klasszikus versenyművet, ugyanakkor a reláció felmutatása adekvát. Jó lenne, ha Carl Philipp Emanuel Bach művészete végre szélesebb körben is elterjedne, amihez véleményem szerint elengedhetetlen, hogy műveit igazán kimagasló művészek kellő művészi szabadsággal – s persze nagyobb sűrűséggel – adják elő, nem alárendelve a korstílus szigorú követelményeinek, hanem bátor egyéni megközelítés szintjére emelve. Jelen fázisban túl nagynak látom az óvatosságot, a kornak való megfelelés igényét, szinte csak „specialisták” játsszák, vagy ha nem, akkor hozzájuk nagyon alkalmazkodva teszik még néhányan. Ez nem azt jelenti, ne értékelném olykor nagyon magasra ezeket az interpretációkat, hanem azt, hogy hiányolom a mérleg másik serpenyőjét. Sok minden rejlik e művek mélyén, amit ki lehetne hozni.

Zay Balázs 

(Kiadó: Hänssler Classic, magyarországi forgalmazó: Karsay és Társa, katalógusszám: HC 16038)