Kamarazene felsőfokon – Várjon-Simon Kamarafesztivál a BMC-ben

A CAFé Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében, a BMC-ben négyalkalmas sorozatot követhetett végig az érdeklődő a Várjon-Simon Kamarafesztiválon. Nagyszerű művészek, izgalmas koncertek és művek várták a hallgatókat, a helyszín ideális az efféle programoknak.

Lehotka Ildikó / Gramofon.hu

Várjon Dénes mind a kortárs, mind a kamarazenét különösen fontosnak tartja. Neves művészeket nyert meg kamarazenei koncertek szereplőjének; legutóbb a Müpában Tabea Zimmermann-nal és Jörg Widmann-nal adtak szenzációs hangulatú koncertet, de hallhattuk többek között Steven Isserlis partnereként is. A BMC-ben megtartott sorozatban is a legjobb magyar művészeket hallhattuk, s mellettük Jörg Widmann, Alekszej Ljubimov is fellépett.

A nyitó, október 17-i koncertet Schubert Karakteres induló című négykezesével indította Várjon Dénes és Simon Izabella – a hangulatos mű jól előkészítette Berg művét. A zeneszerző Négy darab klarinétra és zongorára című darabját Jörg Widmann és Várjon Dénes játszotta, ahogy a következőt, Widmann Öt töredékét is. Izgalmas volt egybevetni a két zeneszerző elképzelését, s megfigyelni, hogy egy klarinétos milyen eszközökkel is képes dúsítani saját darabját, a hangszer irodalmát bővíteni. A kortárs művek sorozatában Ligeti György Kürttriója szólalt meg; Zempléni Szabolccsal, Keller Andrással és Várjon Dénessel. A négytételes mű talán Ligeti elfordulása az avantgárdtól, nagyon érdekes, igazi kamaramű, ahol a zongora kissé háttérbe szorul a két másik hangszerrel szemben. A darab tolmácsolását Keller András irányította, őt éreztem a legerőteljesebbnek. Az előadók nem féltek a darabtól, szép képeket, hangulati ábrázolásokat kaptunk, érzékletes pianókat, különösen a zongorától és kürttől.

A három kortárs mű mellett három korábban született is elhangzott: míg Schubert indulója házimuzsikálásra szánt, és nem is halljuk élőben (jegyzékszáma sincs), addig Beethoven G-dúr hegedű-zongora szonátája néha  szerepel a koncertműsorokon. Az op. 96-os szonáta Keller András és Várjon Dénes tolmácsolásában szólalt meg: a két művész nagyon figyelt egymásra, valóban kamarazenét hallottunk, nem az egyik hangszer túlzott előrekerülését. Szép hangszínek, remek formaérzék és stílusismeret jellemezte előadásukat. Schubert Arpeggione-szonátája (D. 821) a csellóirodalom gyöngyszeme; Várdai István és Simon Izabella is ekként játszotta a háromtételes művet. Hihetetlen hőfokú előadást hallottunk, a kecsesség, a hangszínek, a helyenként szinte rokokós hangzás mind az előadók kifejezőeszközei közé tartoznak.

A következő nap két szonáta, egy szonatina, két szólódarab, egy duó és egy versenymű szólalt meg. Egyetlen nem kortárs (illetve nem a 20. században alkotó) szerző műve szerepelt a műsoron. Jörg Widmann Weber Grand duo concertantját (op. 48) szólaltatta meg Várjon Dénessel. A háromtételes mű szépségét, virtuozitását remek tolmácsolásban élvezhettük, Widmann alig érzékelhető pianóira újra rácsodálkozhattunk. A klarinétművész ezen az esten is játszotta saját darabját: a Három árnyéktánc nagyon érdekes, a klarinét összes megszólaltatási lehetőségét kiaknázza, a III. tánc kifejezetten humoros, ahogy a hét kottatartó  látványa is. Perényi Miklós három darabot is tolmácsolt; elsőként saját művét, az Introduzione et Scherzót. Ez a mű kissé komor, a Bevezetés a kettős fogásokból nyíló továbblépések miatt volt nagyon tanulságos, és szép, új dimenziókat nyitott meg a hallgató számára. Martinu Csellószonátájának zongoraszólamát is Várjon Dénes vállalta; a mű nagyon érdekes, sajnos ezt sem hallani koncerteken. Veress Sándor Szonatinája – szintén Várjon Dénes közreműködésével – kevésbé figyelemreméltó alkotás, mégis érdemes volt műsorra tűzni. Perényi Miklós játéka most is mindenkit a hatása alá volt, már pódiumra lépésekor nagy taps, meleg szeretet fogadta a művészt.

Alekszej Ljubimov Stravinsky korszakokon átívelő Zongoraszonátáját hozta. A háromtételes, 1924-ben írt darab a kamarazenei sorozat fő célját reprezentálta; a jelen és a távoli korok zenéjének közelítését. Ljubimov fantasztikus művész, elemző módon közelít a darabokhoz, az

orosz kortárs művek avatott tolmácsolója. Lipatti Symphonie concertante két zongorára és zenekarra című kompozíciója népzenei asszociációkban is bővelkedett. A háromtételes mű bőven tartogatott szép pillanatokat, mind zeneszerzői, mind előadói szempontból. Várjon Dénes és Simon Izabella játszották a szólót, az Anima Musicae zenekarral. Míg a vonós együttesen még érződik, hogy fiatalok és kissé tapasztalatlanok, a két zongorista könnyedén reagált egymás és a zenekar játékára.

A harmadik napon két koncertet is tartottak: a délelőtt a szonáta műfajának jegyében telt. Két francia, egy ukrán és egy orosz szerző darabjait hallottuk, négy előadó közreműködésével. Fauré g-moll szonátája nyitotta a hangversenyt; Rohmann Ditta és Fejérvári Zoltán tolmácsolásában. A háromtételes műben nagyon szép dolgokat hallhattunk, de úgy tűnt, hogy a cselló mintha a férfiasabb vonásokat helyezte volna előtérbe, a lágyabb karakterek nem minden esetben szólaltak meg, a hangszínek palettája is tágabb lehetett volna. Fejérvári Zoltán volt a koncertet záró Ravel-szonáta (hegedűre és zongorára) egyik előadója is,  Baráti Kristóf partnereként. A mű fantasztikusan hangzott, a Blues (II. tétel) meggyőző volt a csúszásokkal, off-beat ritmikájával, a Perpetuum mobile (III. tétel) pergett, a hangszínek bámulatos tárházát mutatta a két előadó. A nagyszerű Alekszej Ljubimov Valentin Szilvesztrov 1975-ös II. szonátáját játszotta. A mű nagyon érdekes; egyfajta álomvilág, máskor a tizenkétfokúság felé való törekvés, vagy teljesen tonális szakaszok is találhatók a darabban, a preparált húrok megszólaltatásával. A minden pillanatában a figyelmet fenntartani képes mű talán nem is kaphatott volna adekvátabb előadót Ljubimovnál; elmélyültséget, a szépség megmutatására való képességet kaptunk. Ugyanezt érezhettük Usztvolszkaja V. szonátájának előadásakor. A mű szintén sokrétű, talán a forték mennyiségével akarta a szerző ellensúlyozni, hogy nő (a mai napig nem ismerik el a női zeneszerzőket/zeneszerző nőket). Nagyon izgalmas volt a lassított paraszttáncszerű szakasz, a feszesség a mű végén.

Jó lett volna, ha a műsorfüzet vagy legalább a szórólap segíti a Várjon-Simon Kamarafesztiválon szereplő művek megismerését. Ritkán játszott kortárs zene esetében mindenképp hasznos lett volna néhány mondat a művekről, a tételrendről, keletkezési körülményről, évszámmal. A remek koncertek viszont tényleg a zenélés csúcsát jelentették, a darabok és az előadók miatt is.