Balázs János: "Keressük a folyamatos megújulás lehetőségét"

2017. február 21. és 26. között rendezik meg másodjára a Cziffra Fesztivált. Az első fesztivál tapasztalatairól, az esemény fenntarthatóságáról, Cziffra szellemiségéről, valamint a jövő generációjának motiválásáról beszélgettünk a fesztivál megálmodójával és művészeti vezetőjével, a Liszt- és Prima-díjas zongoraművésszel, Balázs Jánossal.

Tóth Endre

Gramofon: Amikor megvalósult az első Cziffra Fesztivál, egyértelmű volt számodra, hogy lesz folytatás?

Balázs János: Amikor megfogalmazódott bennem, hogy egy fesztivált kellene létrehozni, rögtön azt gondoltam, hogy ez több mint egy koncertsorozat, éreztem, hogy nem fog beleférni egyetlen évbe mindaz, ami eszembe jutott. Így már  a kezdéskor megszületett a koncepció a következő évre. Hosszú távra tervezünk, és ha nem is a konkrét fellépők, de a konkrét koncepció már megvan egészen 2021-ig, amikor is Cziffra György születésének századik évfordulóját ünnepeljük majd. Meg akarunk jelenni a nemzetközi színtéren is, és ebbe az irányba már most elkezdtük megtenni az első lépéseket, hiszen Kanadában és Ausztráliában is lesznek népszerűsítő előadások Cziffráról, ezeken a koncerteken az ő repertoárjából válogatok műveket. Reményeim szerint a centenáriumi évben a világ több pontján is Cziffra Fesztivált szerveznek majd. Akár az itthoni fesztivál utaztatása szintjén is el tudom ezt képzelni, de még jobb lenne, ha függetlenül jönne létre egy-egy fesztivál a különböző országokban, ahová delegálnánk magyar művészeket és mindenki szerepeltetné a saját muzsikusait is.

G: Ezek szerint az ötletek tárháza kifogyhatatlan...

BJ: Cziffra ebben nagyon jó kapaszkodó, mert szerteágazó mind az életútja, mind a zeneisége, szellemi hagyatéka. Ha csak a zenei stílusokat vesszük figyelembe, tudjuk, hogy a klasszikus zenén túl fantasztikusan improvizált, ami kiterjedt klasszikus zenei, liszti parafrázisokra, de jazz-felvétel is maradt fenn tőle. Kávéházakban nagyszerűen játszotta a sanzonokat, a Karády Katalin-dalokat, de szimfonikus zenekarral is fellépett és nagy figyelmet fordított a fiatalok támogatására is. Mindezt próbáljuk megmutatni. Hogy kik lépjenek fel a fesztiválon, az én döntésem, de igyekszem minden szempontból odafigyelni, hogy minőséget képviseljen a fesztivál és hiteles személyeket tudjak meghívni. Ilyen például idén Fazil Say, aki egy zabolátlan virtuóz, vagy Mischa Maisky, aki extravagáns, és különleges, új színeket hozott a zenélésbe.

                                                      Fotó: Kleb Attila

G: A fesztivál Cziffra színes egyéniségét igyekszik megmutatni azáltal, hogy nemcsak klasszikus zenei koncerteket szerveztek, hanem Cziffrának mint bárzongoristának, improvizátornak is emléket állítotok, valamint a cigányzene is fontos szerepet játszik. Te magad hogyan viszonyulsz ezekhez a műfajokhoz?

BJ: Bár már konkrét emlékem nincs, de minden bizonnyal életem első zenei élménye jazz lehetett, illetve valamilyen bárzene. Valószínűleg otthon is ez szólt, illetve cigányzene, mert nagyapám  csellistaként kávéházakban játszott, még Cziffra Györggyel is együtt muzsikált. Innen ered, hogy imádom a jazzt és a cigányzenét, illetve általában véve az improvizációs zenéket. Az, hogy én mégiscsak a zongorát választottam, Cziffrának köszönhetem, mert nagyon sokszor Cziffra lemezei szóltak otthon. Valamelyik Liszt-darab – talán a Valse Impromptu vagy a Rigoletto-parafrázis – hangjait kezdtem el kibogarászni a billentyűkön, amikor még alig értem fel a zongoráig. Készítek időnként átiratokat, nekem ez jelent néha kitekintést a klasszikus zene világából, illetve improvizációs koncerteket adunk Lajkó Félixszel . Ezek a rögtönzések is klasszikus elemekre vezethetők vissza, tehát nem a jazzhez áll közel, amit mi csinálunk. Sok időm nincs kitekinteni a klasszikus zenei „kötöttségek” közül, mivel annyi megvalósításra váró ötlet, darab van , hogy másra már nem igazán marad időm. De a klasszikus zenében is fontos, hogy egy kicsit szabadjára tudjuk engedni a fantáziánkat, hogy el tudjunk játszani egy chopini rubatót, vagy Oscar Petersonnál és Art Tatumnál is megvannak azok a figurációk, mint amiket Bartók vagy Stravinsky műveiben lehet tapasztalni.

G: Egy induló fesztiválnak mindig vannak levonható tanulságai. Vannak-e olyan pontok, amikben más lesz a CZF2017-es rendezvénysorozat?

BJ: Az első fesztivállal talán  óvatosak voltunk, négy koncertet szerveztünk, amikre már januárban nem lehetett jegyeket kapni. Most megdupláztuk a koncertek számát és a MOMKult mellett a Zeneakadémián is lesznek hangversenyek. Persze mindig is a MOM Kulturális Központot fogom tekinteni a fesztivál anyaintézményének, hiszen ők voltak azok – elsősorban Hambuch Gerda igazgató asszony –, akik első szóra mellénk álltak. Az első fesztiválon csak magyar művészek léptek fel, viszont ha integrálódni akarunk a nemzetközi piacon, ahhoz nemzetközi mezőnyre van szükség, így sikerült megnyernünk két sztárzenészt: Fazil Sayt és Mischa Maiskyt. Ők ketten fognak fellépni a Zeneakadémián, a harmadik ott rendezendő koncert pedig Rost Andreával közös estem lesz.

Egy előadóművész emlékét középpontba állító fesztiválnál nehéz a fenntarthatóság, hiszen nehéz mindig őt a középpontba állítani, mert egyrészt már nem él, másrészt meg egyhangúvá válna, ha mindig az életrajzából olvasnánk fel, ha Vásáry Tamás elmondaná ugyanazokat az anekdotákat és állandóan levetítenénk ugyanazokat a felvételeket.

Fontos kérdés tehát, hogy hogyan lehet hosszú távon ebből egy olyan fesztivál, ami új színfoltja lehet a zenei életnek. A megoldást én az utánpótlásban látom és abban, hogy a Cziffra által képviselt szellemiséget és zenei irányt tovább folytatjuk. Létrehoztunk egy kamarazenekart, amelynek Kállai Ernő a koncertmestere, ez az együttes a Cziffra Fesztivál rezidens zenekaraként visszatérő vendég lesz minden évben, az év során is koncerteznek majd itthon és külföldön egyaránt. Természetesen a Cziffra Fesztivál Országos Zongoraversenyének díjazottjait is felléptetjük a következő fesztiválokon. Húsz év múlva már nem is magáról Cziffráról fog szólni ez a fesztivál, hanem a szellemiségéről. A fesztivál komplex programsorozatot kínál. Már három éves kortól látogathatók bizonyos rendezvényeink, amelynek célja a klasszikus zene közönségének kinevelése. A mesterkurzusok és a versenyek a fiatal művészek zenei fejlődését és karrierjük elindítását segítik, a Fesztivál fellépői pedig reményeim szerint olyan művészi irányvonalat szabnak ki a következő években, amely a régi romantikus zenélést idézik vissza, ahol nem a sportszerű teljesítmény számít, hanem az érzelmek és az egyéniség megmutatása és átadása. Ezen fesztivál-modellt egészíti ki még ki a középiskolásoknak szóló nyomozós klasszikus zenei vetélkedő, amit a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyüjteményének felkészült munkatársai raktak össze Cziffra kód néven és olyan kreativ feladatokból áll, amit az okostelefonokhoz és tabletekhez szokott korosztály is örömmel fejt majd meg on- és offline.

G: Hogyan érdemes megragadni leginkább egy előadóművész szellemiségét?

BJ: Cziffra esetében például nagyon fontos a kitartás. Gondoljunk bele, hogy Cziffra György még börtönben is töltött három évet, bárokban kellett zongoráznia, hogy másnap enni tudjanak. Nemcsak Cziffra, hanem ezekben az időkben nagyon sokan így éltek. Cziffrának hihetetlen agilitása volt arra, hogy az őt motiváló művészi credót kövesse. Hatvan-hetven évesen is tíz-tizenkét órákat gyakorolt, és ezt mindenki tanúsítja Dráfi Kálmántól kezdve Jandó Jenőn keresztül Mocsári Károlyig. Ez a fajta alázat páratlan. Ezt kellene átadnunk a jövő nemzedékének, és olyan művészeket kellene keresnünk, akik agilisak és ezt a szellemiséget keresik. A hatvanas-hetvenes években a világ első számú zongoristái között tartották számon Cziffrát és mégis leült gyakorolni, sőt elővett kis, saját improvizációs képességeihez mérten egyszerű darabokat Rameu-tól és Couperintől, hangszíneket keresett, frazeálást és kifejezési módot. Ez az, ami őt megkülönbözteti a többi zongoristától és ez teszi őt egyenrangúvá olyan zongoristákkal, mint amilyen Horowitz, Richter vagy Gould volt. Kevesen tudják, hogy amikor Horowitznak azt mondták, hogy ő a legnagyobb improvizátor a világon, akkor ő azt válaszolta: „remélem, lesz egy nap, amikor úgy tudok majd improvizálni, mint Georges Cziffra”.

Cziffra jótékonysága is rendkívüli volt – nem is anyagi értelemben elsősorban –, hiszen amikor koncertjeivel szert tett a vagyonára, mindent beleölt az alapítványba, a senlisi kápolnába. Híres történet, hogy ablakra már nem volt pénze, és Joan Miró felajánlotta, hogy készít üvegablakot. Felkarolta a fiatalokat, lehetőséget adott nekik a megmutatkozásra és akiben látta a potenciált, azt segítette.

Fotó: Teknős Miklós

G: Cziffra György egyfajta idol számodra. Fontosak általában a példaképek? Számodra mit jelentenek?

BJ: Gyerekkorban elengedhetetlen szerintem. Nagyon jó, ha rögtön mi is látjuk, hogy a legmagasabbra kell tenni a mércét. Amikor telik az idő és egyre inkább tanuljuk a szakmát, persze eljön az a pont – és ez az én életemben is így volt –, hogy rá kell jönni: én azért Balázs János vagyok. Egy idő után már az ember lehet, hogy el sem tud képzelni másképp bizonyos darabokat. De meg kell találni saját magamat, tudni és merni kell leválni. Bizonyos dolgokat meg lehet és meg kell tartani, de nem szabad utánzóvá válni. Abban, hogy megtaláljam önmagamat, nagyon is segítenek ezek a zsenik, mert motiválnak, és arra a tradícióra is hagyatkoznunk kell, amit Lisztig szoktunk visszavezetni. Kezdetben kellenek a példaképek, belőlük lehet táplálkozni, de mindenkinek saját magát, a saját egyéniségét kell megtalálja.

G: Másokat is meg tudnál említeni, akik motiváltak a pályádon? 

BJ: Én egyfajta „szentháromságként” tisztelem Cziffrát, Horowitzot és Richtert. Még ide tartozik Glenn Gould is, de utána nagyon hosszú a szünet. Jönnek később olyan művészek, akiket nagyra tartok, csak számomra nem jelentenek igazi zsigeri élményt. Ilyen Argerich, Brendel vagy Szokolov. Az életből vagy más műfajból igazából nem nagyon volt példaképem, annyira középponti helyen állt mindig is a zene. Nagyon furcsa gyerek lehettem, mert nyolcévesen, amikor megkaptam az első discmanemet, állandóan a Mozart Requiemet hallgattam. Ha most meglátnék egy ilyen gyereket, megkérdezném, hogy minden rendben van-e vele.

G: Ahogyan Cziffrát is, úgy téged is virtuóz Liszt-játékosként könyvelnek el elsősorban. Mennyire tudsz azonosulni ezzel, illetve mennyire tartod skatulyának?

BJ: Nem tartom skatulyának, mert az nagyon jó érzés, ha azt mondják valakire, hogy valamiben nagyon jó. Nyilván nem csak Liszt van a repertoáromon. Csak ezen a héten [

G: Általában kétféle zongoristát szoktak megkülönböztetni, bár nem nagyon mondják ki: a már említett csillogó virtuóz mellett létezik egy kontemplatívabb, filozofikusabb alkat. Míg az előbbibe sorolják Cziffrát vagy Horowitzot, addig az utóbbiba például Richtert és Gouldot. Mennyire értesz egyet ennek a kategorizálásnak a létjogosultságával?

BJ: Szerintem teljes mértékben igaz abból a szempontból, hogy ha most lesarkítjuk bizonyos darabok kvázi etalon felvételeire a dolgot, nem tudok elképzelni Cziffra Györggyel egy olyan Schubert B-dúr szonátát, mint amilyen Richteré volt. De abban is biztos vagyok, hogy soha az életben nem tudott volna olyan Rigoletto-parafrázist játszani Richter, mint amilyent Cziffra. Az a legjobb, amikor ez az irányzat belülről fakad, amikor valóban alkati kérdés: nem kitalálom, hogy én most virtuóz vagy filozofikus leszek, mert éppen az a trend, hanem az vagyok. Néha elég megnézni a felvételeket és látszik, hogy ki milyen ember volt, amikor még le sem ült a zongorához: hogy Horowitz hogyan viccelődött vagy hogy Cziffra milyen tűzmadári lendülettel ült a zongorához. Teljesen rendjén van, hogy szétválasztjuk ezt a kettőt és a repertoár választást is nyilvánvalóan befolyásolja az, hogy ki milyen típusú művész. Vannak például olyan darabok, amelyekről nem tudnám elképzelni, hogy eljátszom őket. Prokofjev zongoraszonátái vagy Ligeti etűdjei jelen pillanatban nem állnak hozzám olyan közel, de Stravinsky Petruskája vagy Dubrovay László művei igen. Akivel nagyon szívesen foglalkoznék, ha majd lesz időm, az Szkrjabin, ő a különleges zenei hangzások, a szinte kaotikus akkordok és már-már jazzes harmóniák netovábbja. Van valamiféle alkoholmámoros hangulata a műveinek, az ő zongoraszonátáival, a zongoraversenyével feltétlenül szeretnék foglalkozni. Nagyon intim, törékeny világ az övé, amihez nem lehet olyan vehemenciával neki látni, mint egy Bartóknak vagy egy Lisztnek. Ezt inkább otthon kell érlelgetni. Szívesen játszanék egyszer egy Szkrjabin-estet, megjegyzem, zongoratechnikája teljes mértékben a liszti technikán alapszik. Az ember már az első blattolásnál érzi, hogy lesz-e mondanivalója egy adott darabbal vagy sem.

G: Végezetül visszatérve magára a fesztiválra: Az első fesztivál erős kommunikációja révén is számos cikkben szinte mesés, hihetetlen történeteket ismerhettünk meg Cziffráról. Elképzelhetőnek tartod, hogy ez is motiválja a közönséget, hogy eljöjjön egy ilyen fesztiválra? Voltak olyan visszajelzések, hogy valaki azelőtt nem is ismerte Cziffra zongorázását, de megragadta őt az élettörténete, és ezért jött el egy-egy koncertre?  

BJ: Szerintem jócskán befolyásolhatja az embereket, persze a fesztivál előtt is tudta nagyjából mindenki, hogy ki volt Cziffra György. Mindenesetre azzal, hogy ez megszületett – bár lehet, hogy egy kicsit túldimenzionálom –, azzal, hogy tucatjával kaptam a gratulációkat, én ezt abszolút restanciának gondolom Cziffra felé, aki mindig is egyfajta mostohagyerek volt. A szakma nyilván tisztában volt az ő tudásával, amit sajnos sokan egyoldalúan ítélnek meg, de ők lehet, hogy nem ismerik a teljes repertoárját. A közönség számára talán most került helyére a puzzle utolsó darabja is és talán ezért érdekes pont most bemutatni az életutat a fiataloknak, hiszen a jövő mégiscsak az övék. A motiváció miatt különösen fontosnak érzem, hogy megismerjék Cziffra életét. Hiszen nagyszerű példa az ő élete arra, hogy lássuk, még a legrosszabból is van kiút. Nekünk pedig manapság a világ legnagyobb problémája, ha elmegy a wifi. Szerintem ezért kapta fel a sajtó is Cziffra ügyét, hiszen rapszodikus életet élt, amelyben az éhezéstől kezdve a sikerig minden megtalálható. Kész történelemkönyv. Ha engem tud motiválni, szerintem másokat is tud.

Bővebb információ, teljes program és érdekességek a fesztivál honlapján: http://cziffrafesztival.hu