Kocsis, Ljubimov, Keller, Bashkirova: a tavaszi fesztivál kamarakoncertjei

A Zeneakadémia Solti Györgyről elnevezett kamaratermében (az egykori Kisteremben) Bartók- és Beethoven-napot rendeztek. A BMC koncerttermében Mahler, Berg és Schubert kompozíciói csendültek fel. Elena Bashkirova (képünkön) és a Jeruzsálemi Kamarazenei Fesztivál művészei a Zeneakadémia nagytermében koncerteztek.

Lehotka Ildikó / Gramofon.hu 

A Budapesti Tavaszi Fesztivál március 23-i eseményei között érdekes koncertet fedezhetett fel a kíváncsi zenerajongó: Bartók- és Beethoven-nap címmel két hangversenyt is tartottak (eredetileg csak egyet ígértek). A délutáni és esti koncert közös ismertetőlapja Beethoven Bartókra gyakorolt hatásáról ír – a darabokról semmit. A délutáni koncertműsorban hiába kerestük, hogy mely műben szerepelhet hegedű és cselló. A Solti György kamaraterembe sokan látogattak el – zenészek is. Gyanítom, hogy Bartók kétzongorás szonátája miatt, amelyben az egyik zonoraszólamot Kocsis Zoltán játszotta, az ütőhangszerek mellé Rácz Zoltán állt. Mindkét művész többször játszotta, tökéletesen ismeri a darabot.

Balog József Bartók Három csík megyei népdal és Improvizációk magyar parasztdalokra című darabjaival nyitotta meg a koncertet. Szép, érdekes előadást hallottunk; helyenként kissé romantikus, máskor jazz-szerű megoldásokkal. Beethoven B-dúr triója (op. 97) Balog József, Banda Ádám és Szabó Ildikó tolmácsolásában szólalt meg. A négytételes mű tolmácsolása kellemes volt, egy-két szép pillanattal (pl. a III. tételt nyitó pasztell zongoraszólam). A darab megtartotta eredeti funkcióját: az örömteli házimuzsikálásét. Bartók itthon ritkán játszott kétzongorás szonátája az a mű, amit mindig érdemes meghallgatni, belemélyedni a darabba. Balog József, Kocsis Zoltán, Rácz Zoltán és Lajhó Gyula előadásában szikrázott a darab: feszített ívekkel, remek hangsúlyokkal, dinamikai megoldásokkal. Nem érezte a közönség (számos szakmabelivel), hogy egy nagyon nehéz, előadói szempontból buktatókat rejtő művet hall, egységes szonátát prezentáltak Kocsisék. Szertartászene ütősökkel – ez volt az első benyomásom; a négy előadó és a két lapozó rituáléjával.

A BMC koncerttermében remek és nagyon jól összeállított programot hallhatott a kamarazene-rajongó március 29-én – Mahler-, Berg- és Schubert-darabokkal. A közös nevező Bécs városa volt, de ezúttal nem a klasszika, hanem a romantika és a 20. század zenéjének állomásaival. Neves művészeket köszönthettünk: a nagyszerű Alekszej Ljubimovot és a Keller Kvartettet (tagjai: Keller András, Környei Zsófia – hegedű, Gál Zoltán – brácsa, Szabó Judit – cselló). Gustav Mahler a-moll zongoranégyese kuriózum (a művet a szerző nagyon fiatalon, 17 éves korában kezdte komponálni); a bemutatót is csak nagyon megkésve, 1964-ben, New Yorkban tartották. Rácsodálkozhattunk Mahler egészen más kompozíciós technikájára, az expresszionizmusba haljó világra, a formai érzékre. Nagyon jó előadást hallottunk: a hegedű-brácsa-cselló finoman reagált a kétségtelenül irányító szerepet vállaló zongorista invencióira-intencióira. Mahler művészetére az Új Bécsi Iskola zeneszerzői hivatkozásként tekintettek, így Alban Berg is, akinek Wozzeckjéből készített átirat (Alekszej Gotz munkája) szólalt meg ezen a hangversenyen. A háromtételes Wozzeck-töredékek zongorára és vonósötösre érzékeltetni tudta az opera hangulatát, de az énekszólamok hiánya – hiába vette át a cselló vagy a brácsa – érezhető volt. Az előadást Alekszej Ljubimov irányította ezúttal is (és ez így maradt a Pisztrángötösnél is), a Keller Kvartetthez pedig Búza Vilmos csatlakozott. A Berg-átirat másképp volt szenvedélyes, mint a Mahler-mű (nem elsősorban a stiláris jegyek miatt), bár helyenként az előadás I. tételében lehetett volna jóval sokkolóbb; felvállalva az átirat kínálta lehetőségeket, a saját gondolatok kimondását, s nem az elsuttogását. A középső, tánczenés tétel érzékletessége, eksztatikus zárása felülírta ezt a röpke gondolatomat. Grotz a bőgőt helyenként ütőhangszerként kezelte, érdekes effektusokkal, az átirat hangszínei is nagyon tetszettek. Grotz maga is jelen volt a koncerten. Schubert A-dúr zongoraötöse (D. 667) ritka vendég: az öttételes darab másfajta, könnyedebb érzéseket hív életre. Az előadók jóvoltából egy remek, koncentrált előadás jött létre, csillogással, jó zenei megoldásokkal. A nyitótétel felhívó jellegére apró, de jelentőségteljes hangsúlyok utaltak; a variációs tétel sokrétűsége is szépen érvényesült.

Elena Bashkirova és a Jeruzsálemi Kamarazenei Fesztivál Kamarazenekara címmel hirdettek koncertet a Zeneakadémia nagytermébe, ahol a zongorista mellett végül csak négy művészt ismerhettünk meg. Magam a korábban meghirdetett műsor miatt mentem: szerepelt volna Berg Adagiója a Kamarakoncertből (szerzői átiratban), valamint Schönberg: I. kamaraszimfóniájának (op. 9) Anton Webern-féle átirata. A nyitó Haydn G-dúr trió (Hob.XV:15) is szerepelt az eredeti kiírásban. Bashkirova, Guy Eshed és Andreas Brantelid tolmácsolták a művet, a fuvolaszólam (Eshed) tökéletes jelentéktelenségével. A meghirdetett műsorban nem szereplő Bartók-mű, a Kontrasztok gyengén indult: a hegedű szólamot játszó Mihaela Martin sótlan, vértelen megoldásai miatt. Martin játéka nem fogta meg az embert, azonban a koncert legcsodálatosabb pillanata mégis tőle ered: Schubert B-dúr triójának II. tételében. A félszeg kezdés után felfokozott érzéseket kaptunk: Shirley Brill  (klarinét) túlmozgásos jelenléte már nem zavarta a hallgatót, nagyszerűen játszott, parádés I. tételbeli szólóval, csodálatos piano-zárással. Beethoven B-dúr triója (Op. 11) nagyon jó előadásban szólalt meg: Brill, Brantelid és Bashkirova élvezettel, odafigyeléssel játszott.

Szünet után Elliot Carter klarinétra és fuvolára írt Esprit Rude-ját tolmácsolta a két művész. A darab izgalmas – mi több, szép –, ezért reméljük, felfedezik itthon is. Schubert B-dúr triója (D 898) zárta a koncertet; a hegedű szólam belesietésével az Allegro moderatóban, a karakterek lanyhaságával, de csodálatos csellódallammal (ezért érdemes megtanulni  ezen a hangszeren művészi fokon játszani). Brantelid, a csellista nagyon jó kamarazenész: képes a háttérben maradni, de szólistaként sem ijed meg. Guy Eshed a Carter-darabban teljesedett ki, Shirley Bill is nagy formátumú zenésszé válhat. Mihaela Martin megbízható zenész, Elena Bashkirova a koncert motorjaként fáradhatatlanul, profi módon muzsikált, bár érzésem szerint sokkal többet tudott volna nyújtani. A koncertnek kicsit ad hoc-jelleget adott a sok műsorváltozás. Kamarazenekart hirdettek, nem pedig két-, három-, négyszereplős, helyenként kiegyenlítetlen színvonalú produkciókat. Ezt a csalódást Bashkirova neve sem tudta felülírni.