Kortárs ütőhangszeres zene és barokk oratórium

Kizárólag kortárszenét játszani egy koncerten – ez talán nem túl közönségcsalogató. Mégis sokan voltak kíváncsiak az MR Szimfonikusok estjére, amelyen az Amadinda Ütőegyüttes is közreműködött. Néhány nappal később az MR Szimfonikusok és az MR Énekkar oratórium-előadásában gyönyörködhettünk: Pad Zoltán (képünkön) vezényletével Händel Izrael Egyiptomban című kétrészes művét szólaltatták meg a Zeneakadémián.

Lehotka Ildikó / Gramofon.hu

Az Amadindával közös esten Vajda Gergely: Drums drums drums című darabja (ősbemutatóként) végül nem hangzott el – legnagyobb sajnálatunkra. Vajda műve helyett egy Bach-koncert szólt. Nyitásként a japán Toru Takemicu From me flows what you call Time című, a Carnegie Hall számára készült kompozícióját hallottuk; a cím egy japán költő verséből való. A szimfonikus zenekarra és öt ütősre (az Amadinda mellett Varga Zoltán volt a közreműködő) komponált mű a természetet ábrázolja, az öt elemet (víz, föld, tűz, szél, ég) egy-egy szalag jelképezi. Látványnak is különleges volt a színpad két szélén a magasból elengedett két-két szalagköteg, melyek csengőt-harangot szólaltattak meg, mindössze kétszer a mű során. Az ütőhangszerek a nemzetek kultúráját jelképezték, így többek között a japán, karibi, török zenei jellegzetességeket, hangzásvilágot. A négy egységből álló darab kellemes hangzású, szép színeket hozott; Takemicu zenei világának – melyben nagy szerep jut Debussy csodálatának – összegzését hallhattuk. A mű egyfajta tisztelgés az emberi lélek előtt is, de a látvány sem utolsó, a sok ütőhangszer, a szalagok, az ütőhangszeresek bevonulása miatt.

Az Amadinda Ütőegyüttesnek komponálta Gyöngyösi Levente Sinfonia concertante című darabját, ami 2013-ban hangzott el először Pécsett, majd a következő napon Budapesten is. A kompozíció a műfaji hagyományokhoz tért vissza a formát illetően, de a hangzásvilág egészen más. Ahogy a korábbi előadáson, most is úgy éreztem, hogy a mű nagy engedményeket tesz a könnyedebb kifejezésmód irányába. Bár egy több szólistának írt versenymű nem feltétlenül a legbensőbb gondolatokat tárja a hallgatók elé, Gyöngyösi műve érzésem szerint inkább a jól megírt, mintsem magvas zenei gondolatokat tartalmazó művek halmazába tartozik. A concertante azonban kiszolgálja a közönségigényt, a zene a szimfonikus könnyűzene, filmzene felé tolódott, e két stílusba minden belefér. A II. tétel, melynek elején a négy ütőhangszeres játszott csak, csodálatos volt, a zsoltár típusú népdalt is szerepeltető tétel Erőss Zsolt emlékére készült.

Bach C-dúr kétcsembalós koncertje érdekes kihívás volt – mind az átírónak, mind a játékosoknak, közönségnek, de a mű valójában csak színezte a programot. Vajda Gergely vezényelte a koncertet – a karmester a kortárszenében igencsak otthonos, mozdulatai kifejezőek, pontosak, plasztikusak. Sokszor láttam már vezényelni Vajda Gergelyt, sok darabját hallottam, mindig hihetetlen energiával van jelen karmesterként, művei nagyon jók. Ezen a koncerten is segítette a zenészeket, kitűnően kézben tartotta a nem könnyű kortárs darabok előadását.

Néhány nappal később az MR Szimfonikusok és az MR Énekkar oratórium-előadásában gyönyörködhettünk. Sajnos kevés nagylélegzetű egyházi mű hangzik el nálunk, ezek is inkább az ismertek közül valók. Ezért is volt öröm hallani az MRZE két együttesének előadásában Händel Izrael Egyiptomban című kétrészes művét, a Zeneakadémia nagyterme meg is telt. Händel művét 1739-ben mutatták be, a szöveg az Exoduson és a Zsoltárok könyvén alapul. Az Izrael Egyiptomban Händel egyik legkülönösebb műve: a szokásos hármas tagolás helyett ez csak kétrészes, és túlnyomórészt kórustételekből áll, ezért is ismerik kóruszeposzként. Mindössze négy áriát, három duettet írt Händel, egy kórustételt, melyben szóló van, és négy recitativót, illetve meglepően rövid a nyitó Sinfonia. Az Exodus rész mindössze két énekes szólistát foglalkoztat, őket is alig, a tételek nagyon rövidek. Annál kifejezőbb a tíz csapás – melyől Händelnél három kimarad – zenei leírása, a vizek vérré válása fúgában jelenik meg, döbbenetes erővel. A békák Händelnél ugrándoznak, az énekszólam koloratúrákkal tűzdelt, Schöck Atala fantasztikus előadásában a gúny is megjelent. A böglyök áradatát a kórus és a zenekar plasztikusan tolmácsolta. A bogarak zizegtek, izgatottan repkedtek, a jégeső zenei ábrázolása egészen különleges, talán itt volt a legnagyobb hangerő (a rezeseknek, timpaniütéseknek köszönhetően) az addig eltelt folyamatban. Szintén egészen egyedi a sötétség ábrázolása: szinte kúsznak felfelé a hangok, a kromatika, a sötét színek használata remek, ahogy a tizedik csapás énekkari „vágásai” is.

A Mózes éneke rész egyes tételei hosszabbak, és a szólisták szerepe is jelentősen megnő. Leginkább a diadalmas hangvétel a jellemző; már az első szám is mozgalmas, a barokk pompát, fényességet lehetne tanítani ez alapján. Az énekes szólisták közül Schöck Atalát kell kiemelni: csodás hangját, stílusbeli biztonságát, zenei megoldásait. Szintén nagyon jó volt Váradi Zita, sajnos a karmester és az énekes olykor más-más tempót szeretett volna. Jónás Krisztina magasabb hangjai élesen szólaltak meg (az első duettben és Miriamként is). Helyenként élesnek tűntek Kálmán László magas hangjai is, a legszebb duettet azonban ő énekelte Schöck Atalával. A Rádió Énekkara kiválóan szólalt meg, a kettős kórusokkal bőven ellátott mű nem könnyű. Jól érzékeltették a hangulatokat, öröm volt hallani kidolgozott előadásukat. A kórusvezető, Pad Zoltán ezúttal karmesterként mutatkozott be, de érezhetően nagyobb súlyt fektetett a kórus irányítására. Ezért is fordulhatott elő, hogy a zenekar sok pontatlansággal játszott. A zenekari anyag tartogatott volna olyan szépségeket, amivel még adós maradt a karmester.