Liszt-pannó anno

A Liszt-évfordulóra a Krisztus-oratórium két felvétele jelent meg egy időben új kiadásban: a Warner Classics James Conlon 1985-ben, az Eratónál megjelent koncertfelvételét adta ki Apex sorozatában; a Hungaroton Classic pedig a mű első bejátszását, Forrai Miklós 1971-ben kiadott stúdiófelvételét tette hozzáférhetővé kompakt lemezen.

Máig kuriózum ez a mű, bár az említetteken túl Helmuth Rilling és Roman Kofman is készített róla lemezt. Hatalmas, nehezen befogadható alkotás, javarészt sötét színekkel. Különös ellentmondásokra lelhetünk a mű vizsgálatakor, melyek magyarázzák nehézkes recepcióját is. Az oratórium Liszt római korszakában született. Komor, nagyszabású, akadémikus műnek tűnik, noha mind a liszti életművet tekintve, mind az oratórium fejlődése szempontjából előremutató. Nincs benne a Mendelssohn-oratóriumok drámaisága és izgalmassága. Ha - részben - bibliai szövegét vesszük alapul, hasonlíthatjuk Händel Messiásához is, de míg a barokk oratórium változatos, sok kis részből áll, Liszté hatalmas pannók sora. Súlyosságát tekintve Brahms Német requiemje említhető mellette, ám a bécsi mester alkotása akart szépsége és visszafogottabb terjedelme miatt könnyebben befogadható. Hosszát tekintve a Krisztus túltesz Beethoven Missa Solemnisén, Mendelssohn oratóriumain, és előrevetíti Elgar és Delius nagy oratóriumait, melyek ugyancsak hatalmas feladat elé állítják az előadókat csakúgy, mint a hallgatókat. A Krisztus előremutat a késői Liszt irányába, de bonyolultsággal közelít az egyszerűség felé. Liszt mindent bele akart tenni, változó apparátust használt, zenekari- és orgonakíséret, a capella kórus, helyüket akár önállóan is megálló zenekari részek, szólók, együttesek. A Krisztusra érdemes rászánni az időt. Minden vegyessége ellenére egységes egész, remek zenekari részeinek csodás effektusai vannak. Múlt és jövő sok-sok eleme előfordul benne, ezért ellentmondásos a virtuóz romantikától elforduló egyszerűsége, valamint puritánságra, modernsége mellett is megmaradt akadémikussága.

A két szóban forgó felvételt azonos színvonalú. Forrai zenekara kicsit maszatosabb, de mindkét karmester előadása kiválóan strukturált, Forrai a kornak megfelelően több színezést használ, ami az énekesek szereplésében is tetten érhető. A magyarok effektusokkal telítettebben zenélnek és énekelnek, Conlon hangszeresei és szólistái puritánabban. Ehhez az akusztika is hozzájárul. Andor Éva él a visszhang hatáskeltő eszközével, Benita Valente inkább a líraiságot helyezi előtérbe. Németh Zsuzsa és Marjana Lipovsek hasonló színvonalú.  Réti Józsefet mindig öröm hallani, míg Peter Lindroos hangja szép, sima, de zavaró a szóvégi mássalhangzók modoros elnyújtása. Forrai külön baritont és basszust alkalmaz, két remek énekessel, Súlyom-Nagy Sándorral és Gregor Józseffel, míg Conlon Tom Krausével old meg minden részt, aki különösen szép teljesítményt nyújt, fantasztikus, finom, már-már tenorba hajló felső regiszterekkel. Mindketten hozzák a latin szöveget, amitől a magam részéről inkább eltekintenék. Gábor Miklós a szöveg szépségét emeli ki, de a Hungaroton Classic lemezén legalább nem a zene fölött hallik a szó. Liszt zenéjét kár elnyomni a latin szöveggel, mint teszi Conlon érdekes módon sehol meg nem nevezett narrátora.

Nehéz választani a két felvétel közül. De szerencsére nem is kell. Forraié ma is kitűnő, elsőre a lényeget látta és emelte ki. Conlon szokásához híven koncentrált, ízléses, tiszta, csak egy-egy patetikus, nagyszabású résznél találja kevésbé a hangot.

Liszt: Krisztus – újrakiadások. Hungaroton Classic HCD 32700-02; Warner Apex 2564-61167-2