Luisa Miller, a tökéletesen adagolt opera

Verdi Luisa Millerje szerepelt az Erkel Színház műsorán, mindössze két alkalommal – a Magyar Állami Operaház és a Kolozsvári Magyar Opera koprodukciójaként. A Luisa Miller nem tartozik Verdi legtöbbet játszott darabjai közé, mégis érdemes volt meghallgatni az 1849. december 8-án, a nápolyi Teatro San Carlo Operaházban először megszólalt művet.

Lehotka Ildikó / Gramofon.hu

Bár tavaly, egy sorozat keretén belül Verdi Schiller-drámák nyomán komponált műveit már hallhattuk – a Giovanna d’Arcót, A haramiákat, a Luisa Millert –,  ez utóbbi idén is megszólalt. Az Ármány és szerelem „egy csodálatos dráma, tele szenvedéllyel, ami színpadilag nagyon hatásos” – írta Verdi, így újra, immár harmadszor Schiller-drámát szándékozott zenei köntösbe öltöztetni. A Luisa Miller szövegének megírására Verdi ismét Salvatore Cammaranót kérte fel; a két alkotó azonban nem követhette a történet cselekményét a drámához híven, hiszen Nápoly akkori vezetése nem egyezett volna bele a politikai utalásokba. A tragikus végű szerelem azonban így az emberi érzelmeket állítja a középpontba, nem a politikai ellentéteket.

A Luisa Miller Verdi addig írt legkidolgozottabb darabja, gyönyörű dallamokkal, a III. felvonás duettjei különösen lélekindítóak. A szereplők közül Luisa és Rodolfo alakja a legkidolgozottabb – mind zenei, mind szöveg szempontjából. A két negatív figura, Wurm és Walter talán egy kicsit darabos. A mellékszereplők feltűnésének aránya ideális, így a megözvegyült hercegnőé is. Verdi szinte mértani pontossággal adagolja a cselekmény menetéhez a történet szempontjából kevésbé fontos szakaszokat.

Az Erkel Színház-beli előadást összességében átlagosnak mondhatjuk, a díszlet – hasonlóan a tavalyi sorozathoz – csak a legszükségesebb tárgyakból állt, esetlenül hatott. Talán egyszerűbb lett volna félig szcenírozott előadásként hirdetni a produkciót. Az énekesek nem mindig találták a helyüket a színpadon, sokszor egy veszélyesen hepehupás (többfunkciós) emelvényre-sziklára kellett felmenniük, s onnan énekelniük. Az elfaragott óriási kereszt sem bírt valódi funkcióval, ha valaki vette a fáradságot, és elolvasta a cselekményt, tudta, hogy a darab vége tragédiát hordoz.

A darabhoz nagyon jó énekesek kellenek, s ez alkalommal csak két szerep tolmácsolását éreztem adekvátnak. Luisa Miller szerepében Kolonits Klárát hallottuk: az énekesnő most is a remek szerepformálás mellett csodálatosan énekelt, zeneileg lehengerlően. Luisa Miller minden érzelmét átadta a közönségnek, valóban címszereplőhöz méltóan volt jelen, meghatározta az előadást. Szilágyi János Wurm kevésbé összetett figuráját tolmácsolta, szép hangon, érzékletesen. Kár, hogy a frizurája enyhén szólva sem illett a karakterhez. Wurm minden hájjal megkent, intrikus figura, ezt jól adta át a közönségnek Szilágyi János. Luisa és Wurm ellentéte így tökéletesen kidomborodott.

Kovács István éneklése most is szép volt; az ő esetében a szerep az, ami a legkevésbé illik nemes hangjához. Walter gróf éppen a rossz, a negatív figura, mely Kovács István hangszínéhez nem társul-társítható, a szerepet jóval erőteljesebb hangra írta Verdi. Pataki Adorján éneklése ez alkalommal határozottabbnak, bátrabbnak tűnt, mint más alkalmakkor, de ez a merészebb éneklés hangja többszöri megbicsaklásával járt. Nem éreztük Pataki jelenlétén Rodolfo érzelmi viharait, inkább csak elszenvedte, mint megélte az eseményeket. Busa Tamás apafigurája jelentős szerep lenne, de az énekes hangjával nem ezt nyújtotta. Viszonylag halkan énekelt, szinte érzelmek nélkül szólaltak meg a hangok, vértelen szólamot kaptunk. Frederica áriái Károlyi Katalin első felvonásbeli – megkérdőjelezhető – tolmácsolásában szólaltak meg.

A zenekar megbízhatóan játszott, a nyitányban voltak szép pillanatok, a kórust is jónak találtam. Az előadáson érződött, hogy nem kimunkált, sokat próbált művet hallunk, a díszletek, a fény, az énekesek vezetése esetlegesnek tűnt (bár olvasom, hogy mozgásművész is az alkotók közt van). A kiosztott ismertető nem említette, hogy a három felvonás két részben szólal meg. Selmeczi György kézben tartotta az általa többször vezényelt énekeseket, zenekart, énekkart. Túlságosan hétköznapi előadást hallottunk, Kolonits Klára miatt volt mégis érdemes megnézni.