Mesementes bűvös vadász

A Magyar Állami Operaház az idei évadzáró Májusünnep fesztivál keretén belül a 225 éve keletkezett Faustra emlékezett – zeneműveken keresztül. A fesztivál szinte végig telt házas volt: két bemutató, három repertoárdarab mellett Schumann Jelenetek Goethe Faustjából című darabja is megszólalt. Lehotka Ildikó ezúttal Weber A bűvös vadász című operájának előadásáról számol be, amelynek rendezése alaposan megosztotta a nézőket.

Lehotka Ildikó / Gramofon.hu

Ez alkalommal az Operaházban szólalt meg a mű; a tér tehát kisebb volt, a látvány kevésbé illúzióromboló. Míg az Erkel-beli előadáson a rendezés vélt vagy valós humora nem ért el a közönségig, az Operában igen. Mindazonáltal így is sok kérdést felvethetett a nézőkben a bolgár emlékművel, szocializmussal erősített és párhuzamba vont rendezés. A darab mese- vagy mitikus jellege pedig tökéletesen a háttérben maradt. Csúnya testeket láttunk, partner nélküli testi szerelmet imitáló megoldást. A magyarul elhangzott próza nyelvezete a mai szlenget idézte – én szégyelltem magam a fordító helyett. Egyszóval rengeteg esetlegesség, túlgondolt szál nehezítette a látvány befogadását.

A zenei megvalósítás viszont igazán magas szintű volt. A nyitány (mely a zenekar legkidolgozottabb „megmozdulása” volt) csodálatosan szólalt meg, de a gyakorlattól eltérően nem tapsolta meg a közönség. Talán a színpadkép miatt, talán más volt a nézősereg; sok volt a külföldi és operába csak ritkán járó.

Ágota szerepét Fodor Beatrix énekelte; remekül, gyönyörű hangon, nagyon szép zenei formálással. Örvendetes, hogy Fodor Beatrixot többször hallhatjuk – egy időben nem foglalkoztatták az énekesnőt. A szerephez a hang nagyon illik, az érzelmeket az énekesnő mindig képes volt kifejezni, árnyaltan énekelt végig az előadás során. Rácz Rita Anci (korábbi magyar fordításokban: Annuska) szólamát énekelte – jól, de a szerephez egyfajta operettes máz járult. Nem tudom, hogy ez a rendezés vagy az énekesnő megoldása volt-e. A szerep báját nem éreztem és a karakter fontosságát sem. Cser Krisztián Kaspart, az ördögi vadászt formálta meg, kiemelve a diabolikus jelleget. A hang most nem ingadozott, az éneklésnek, karakterábrázolásnak súlya volt, a többi szereplőhöz való viszonyt Cser Krisztiánnál éreztem a legárnyaltabbnak. Kuno – Ágota apja, hercegi örökös jogú erdész – Rácz István tolmácsolásában szólalt meg, az aggódó apafigurát jól hozva. Berczelly István Remetéje megkoronázta az estet, a művész már megjelenésével is uralta a színpadot – sarastrói bölcsként. Ottokar herceget most is Haja Zsolt szólaltatta meg, nagyon jól. Kiss Péter Kilian szerepében pompásan hozta a figura karakterét.  

Nyári Zoltán énekelte Max, az Ágotára már egy éve váró vőlegény szólamát. Nyári Zoltán ezen az előadáson tőle eddig nem hallott árnyaltsággal énekelt, nem csak a forte tartományt használta ki. Meglepően mást hallottunk, mint amit vártunk; a karakter kétségeit is megszólaltatta a színész-énekes. Nem hősszerelmest hallottunk irtózatos, sokszor erőltetett hangerővel, hanem egy kétségek közt vergődő, szerelmes és Ágotát feleségként mindenáron megkapni akaró fiatal férfit.

Az előadás legkarakteresebb figurája azonban nem énekes volt, hanem a fantasztikus Ladányi Andrea, aki Samiel és sok más lény, figura szerepét alakította. Mindössze néhány mondatot mondott, de mozdulatai mindent elárultak – legyen sas, lelőtt galamb, Agáta mása vagy éppen Samiel, a fekete vadász. Elementáris erő áradt Ladányi figuráiból, nem lehetett nem rá figyelni. Zsótér Sándor, ha más miatt nem is, de Ladányi szereplővé emelésével kimagaslót hozott az operarendezésbe. Az Operaház Énekkara és a Honvéd Férfikar színészi játéka a darabnak megfelelően folyt, rengeteg feladattal, mai tánccal. Az éneklés tisztasága kétségtelen volt, a pontos tempóban való éneklés hagyott kívánnivalót maga után. Az Operaház Zenekara Halász Péter irányítása alatt nagyon jól játszott, a karmester ideális hangzásaránnyal támasztotta alá az énekeseket.