„Népi dallamokkal bánni tudni”

A barokk zenére specializálódott kontratenor, Andreas Scholl és Edin Karamazov (lant) koncertje igazi csemegének ígérkezett a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjai között. Már csak azért is, mert a két művész nem hagyományos műsorral készült. Scholl még 2001-ben, Wayfaring Stranger címmel kiadott egy lemezt, amelyen angolszász népdalokat énekel, különböző feldolgozásokban – Edin Karamazov mellett az Orpheus Kamarazenekar közreműködésével.

Lehotka Ildikó / Gramofon.hu

Népdalokkal megtölteni egy klasszikus zenei koncertet – igen ritka, különösen angol népdalokkal. Én talán egyetlen hasonló koncerten voltam: ott Herczku Ágnes énekelt Bartók-feldolgozásokat, Djerdj Tímea közreműködésével. Andreas Scholl koncertjére teljesen megtelt a BMC nagyterme, különös várakozással telve készült a közönség a kamarakoncertre, amelyen –  az előzetes terveket felülírva – a Weiner–Szász Kamaraszimfonikusok is szerepeltek.

Scholl tolmácsolásában a talán legismertebb angolszász népdalokat és dalokat hallottuk; a dalok közül számos a könnyűzenében, a pop- és rockműfajban is feltűnt, így ezek a melódiák világszerte ismertekké vál(hat)tak. E dalok közös vonása a melankólia, a szomorúság, a halál: egyetlen vidám sem hangzott el a koncerten. A 11 angol dal mellett három lant-improvizációt, Purcell g-moll chaconne-ját és Benjamin Britten Simple Symphonyját is meghallgathattuk. A két zenekari darab közül a Simple Symphony II. tételét éreztem a legjobbnak, a Purcell-mű kissé elnagyoltan szólalt meg – a varázs, ami a zeneszerzői ötletekből sugárzik, itt elmaradt.

A bosnyák Edin Karamazov lantjátéka (és a hangszer hangja is) lenyűgöző volt, a fantáziák különlegesek, bensőséges hangzásvilágúak – nagyszerű művészt köszönthettünk. A koncert legszebb pillanatai Scholl és Karamazov nevéhez fűződnek; azokhoz a dalokhoz, melyekben az énekhanghoz csak lantkíséret társult, illetve csekély zenekari kíséret. Scholl a dalokat a maguk egyszerűségében énekelte, puritánságukban, tisztaságukban, megejtően szépen. Legkedvesebb dala a szívszorító tartalmú The Wife of Usher’s Well a fájdalom leírhatatlan mélységét tükrözte (hegedű- és fuvolaszóló segített a tartalmat még jobban aláhúzni). Az I Loved a Lass kezdetű dalban a párbeszédes résznél Scholl váltotta „igazi” és falzetthangját; csodásan zárt a Wayfaring Stranger – ezt a dalt hallottuk ráadásnak is. Scholl éneklése felejthetetlen marad, e műfajban is nagyszerű.

„Népi dallamokkal bánni tudni: egyike a legnehezebb feladatoknak” – írta Bartók egy tanulmányában, s ez a mondata a mára is érvényes. A koncert nyitószámaként (maradva az angol szerzőknél) Vaughan Williams: Fantázia egy angol dalra (Greensleeves) című műve hangzott el. Az ABA-formájú darab inkább ujjgyakorlat (bemelegítő), mintsem komoly koncertmű. Az angol dalok hangszerelése Craig Leon munkája, de csupán néhány feldolgozása állja meg a helyét. A Yeats versére folklorizálódott Down by the Salley Garden aláfestése olyan gyenge színvonalú, hogy akár egy komolyzenében teljesen járatlan könnyűzenész is írhatta volna. Bartók nem véletlenül írta már 1931-ben ezt a mondatot, hiszen feldolgozni egy-egy dalt, népdalt csak a legnagyobb körültekintéssel szabad. Mindent összevetve azonban Scholl megnyerő személyisége, csodálatos interpretálása, Karamazov játéka nagyszerű estet szerzett.