Nucci, Garanča – garancia

Két nagynevű énekes is adott áriaestet a a napokban: Leo Nucci az Erkel Színházban, Elina Garanca pedig a Művészetek Palotájában. Mindkét koncert nagyon jó volt, mindkettőn remek zenekari közreműködést hallottunk, mindkettő fele-fele arányban tartogatott zenekari produkciókat és áriákat.

Lehotka Ildikó / Gramofon.hu

Az 1942-ben született Leo Nucci  ma is aktív énekes; napjaink legjelentősebb Verdi-énekesei közé tartozik. A Rigoletto címszerepét több mint ötszázszor énekelte. Nem maradt ki repertoárjából a bel canto és a verista operák nagy szerepei sem. Világszerte ünnepelt és rendkívül rokonszenves művész állt az Erkel Színház színpadán április 13-án, születésnapja előtt három nappal. Képletesen mi is ünnepelhettük őt.

Verdi operáinak nagy baritonszerepeiből kaptunk válogatást: a Don Carlosból, a Macbethből, a Luisa Millerből, a Traviatából, Az álarcosbálból és az énekes ikonikus szerepéből, a Rigolettóból énekelt Nucci egy-egy áriát. Nucci hangja mit sem kopott az idők folyamán, talán helyenként lehetett csak érezni a kort, de az énekes láttató előadásmódja miatt nem éreztük ezt zavarónak. Nucci minden egyes, a koncerten előadott áriában képes volt rövid idő alatt megteremteni azt az atmoszférát, mely a szereplő karakterét mutatja. A program a Rigoletto Cortigiani kezdetű áriájáig ívelt, remekül összeállított műsort hallottunk. Nucci végig izzott a színpadon, talán ezért is lehetett, hogy éppen a Rigoletto-ária kicsit magasan intonált volt (a ráadáskor is). Azonban valóban nagy formátumú művészt hallottunk, aki nem takarékoskodott sem a hangerővel, sem a hevülettel; néhányan állva ünnepelték a művészt. Pintér Dömötör, fiatal basszista közreműködött az esten – kissé megilletődötten, de kifogástalanul énekelt. Nucci rutinos énekes, de a jó értelemben. Nem csak „leénekelni” akarta a koncertet, hanem szívvel-lélekkel végigjárta az áriák kínálta utat. Nagy művészt ismertünk meg.

Az esten a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara volt az énekes partnere, Kovács János vezényletével. A zenekar három nyitányt, két balettzenét és a Traviata álomszép előjátékát játszotta, remek hangszínekkel, dinamikával, tempókkal. Sokan kétlik az operákból kiragadott áriák és nyitányok füzérét, s valóban nehéz rá- és áthangolódni a különféle érzelmeket bemutató, rövidebb egységekre, mégis indokolt volt a részletek sorrendje. Kovács János az operazenét ritkán játszó (Wagner Ringjében azonban otthonosan mozgó) zenekart képes volt inspirálni, az apró rezdülések szinte láttatták a történetet.

Szintén nagyon jól szólalt meg a Filharmóniai Társaság Zenekara Elīna Garanča estjén – a karmester ezúttal Karel Mark Chichon volt. A lett mezzoszoprán fiatalon robbant be egy versenygyőzelemmel az élvonalba, nagy szerepek fűződnek a nevéhez. Az április 17-i, Müpa-beli koncertje telt házas volt, műsora megfelelően összeállított; bár a második részben a nyitó három pasodoble nem illett annyira az esthez. Az első részben Bizet Carmenjéből hallhattunk keresztmetszetet (melybe a szvitből is átemeltek részeket). Garanča jött, látott és győzött – annak ellenére, hogy vannak olyanok, akik a művésznő éneklését hidegnek tartják. Érzésem szerint a lemezek alapján el lehet fogadni a véleményt, a koncerten azonban, ha nem is izzott a levegő, de képes volt az énekesnő egyfajta hangulatot teremteni. Estjének legjobban megformált áriája  Gounod Sába királynője című operájából szólalt meg, nagy tapsot kapott az énekesnő. A híres Csókária Saint-Saëns Sámson és Delilájából szép volt, de nem hálózta be az embereket, a magas Deszt nem is énekelte. A Bizet-keresztmetszet az ismert dallamokkal előre borítékolta a sikert, Garanča jól el is énekelte, de itt is hiányzott a tűz, a végletes szenvedély. Garanča habitusához inkább az O mio babbino caro ária (Puccini: Gianni Schicchi) illett, a kedvesség, a báj inkább az énekesnő sajátja, mint a tüzesség.

Garanča hangja gyönyörű, telt, dús, kiegyenlített, és nem erőlteti az énekesnő a mélységeket. Természetesen szólal meg a hang, nagy vivőerővel, mégsem a drámai hősnőket, a végzetes szerelmet megélőket jelenti ez elsősorban. Az est kellemes volt, de nem végletes, mégis jó érzés volt ott lenni.