Orgonapont – nyári orgonakoncertek országszerte

A Filharmónia Magyarország egész augusztus hónapban nyáresti koncerteket kínál OrgonaPont sorozatában, szerte az országban. A könnyed, oldott, de magas színvonalú hangversenyek elsősorban az orgona-szóló és orgonás kamaramuzsikára épülnek, és összesen tizenhárom templomi helyszínen kínálnak igényes időtöltést az idei nyár közönségének.

Filharmónia Magyarország / Gramofon.hu

A hangszerek királynőjét az idei nyáron is avatott kezek szólaltatják meg Balatonlellén, Békéscsabán, Debrecenben, Egerben, Győrben, Hajdúszoboszlón, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán, Orosházán, Pécsett, Szegeden, Vácon a városok katolikus, evangélikus és református templomaiban. Az orgonamuzsikához számos esetben társul majd az emberi hang: szólóénekesek, énekegyüttesek, kórusok, illetve hangszeres művészek: fuvolás, trombitás, hegedűs, furulyás, dobos szólisták, sőt még egy tárogató művészt is hallhat a közönség.

Az este hét vagy nyolc órakor kezdődő hangversenyek műsorán a barokk, a klasszikus, a romantikus nagymesterek illetve kortárs szerzők mély spirituális élményt nyújtó vagy éppen virtuóz egyházi és világi darabjai mellett különféle komolyabb és játékosabb feldolgozások, orgona- és kamara-átiratok, derűs karakterdarabok, népszerű dallamok, könnyűzenébe hajló szórakoztató művek, izgalmas jazz-tételek és  feldolgozások egyaránt szerepelnek. A műsor-összeállítás mögött átgondolt tervező munka áll. Minden egyes hangverseny egy bizonyos tematikára épül, így az egyes koncertek kaptak egy-egy mottót, mely előre ráhangolja a közönséget a zenei élmény befogadására. A hangversenyeket minden kikapcsolódni és feltöltődni vágyónak, fiatalnak és idősebbnek, gyermekeknek, családoknak, minden orgona- és zenekedvelőnek.

Bővebb információ: www.orgonapont.hu