Oroszok az Operában - koncertbeszámoló

Március 10-én a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara adott koncertet az Operaházban, az azóta Kossuth-díjjal kitüntetett Baráti Kristóf közreműködésével, a hazánkban már többször járt Ion Marin vezényletével. A program izgalmasnak, jól felépítettnek ígérkezett: Glinka Ruszlán és Ludmilla című operájának nyitánya után Prokofjev II. hegedűversenye szólalt meg, szünet után pedig Stravinsky A tűzmadár című balettje.

Lehotka Ildikó / Gramofon.hu

A Ruszlán és Ludmilla Glinka második operája, mely a bemutatón nem aratott sikert (ellentétben az Ivan Szuszanyinnal), mert túl keletiesnek, népiesnek találtatott. Glinka nyitányát két nappal előbb a Nemzeti Filharmonikusok parádés előadásában hallhattuk. A Filharmóniai Társaság a tüzes, feszes darabot technikailag jól tolmácsolta, bár rossz belépés (és „nem belépés”) is előfordult. A zenekar játékában nem érződött a felszabadultság (ahogy A tűzmadárban már igen), így fölényes játékról nem beszélhetünk, de a nyitány így is közönségkedvenc maradt. Ion Marint korábban kétszer láttam már a pulpituson – a Glinka-darab vezénylése most is a közönségnek szólt, hajrázás, oldalra fordulás, míves, nagy mozdulatok tarkították dirigálását.

Ez a fajta irányítás szinte alig volt tetten érhető a Prokofjev-versenyműnél (mely eredetileg szonátának íródott volna). A darab jóval nehezebb annál – és valószínűleg Marin sem vezényelte sokszor –, hogy kényelmesen lehessen dirigálni. Az első tétel zenekari megoldásai nem villanyozták fel a közönséget; leült a mű, hiányoztak a jó karakterek, unalmassá vált az Allegro moderato. A szólista Baráti Kristóf hiába játszott ritmikusan, jó hangsúlyokkal, jó dinamikával, a zenekar nem követte a zenei megoldásokkal. Hiányzott a feszültség, a nagy ív. A fantasztikus, szerenádszerű lassú tételben megcsodálhattuk Baráti Stradivarijának fényes, légies magas hangjait, a zenekar a visszatéréskor nőtt fel igazán a feladathoz. A zárótételben is Baráti Kristóf karakterei kerekedtek felül; hiányzott a mindent elemésztő tűz, a szarkazmus a zenekar játékából. Baráti Kristóf Bach g-moll sarabande-ját játszotta ráadásnak.

Szünet után Stravinsky A tűzmadár című balettje szólalt meg – az 1910-es eredeti változat ritka vendég a koncertpódiumon. És a balett-előadásokon is, remélhetőleg műsorra tűzi az Operaház, hiszen a zenekar tudja a művet. A zenekar és Marin ebben a füzérben mutatta meg erősségét: sejtelmes hangszíneket, nagy tablókat hallhattunk, gyönyörű hangszerszólókat – ki kell emelni az oboát és a kürtöt –, az izgalmas zeneszerzői megoldások tárházát. Láttató volt a Tűzmadár tánca, a több helyen előforduló ostinatók jól támasztották alá a zenei folyamatokat. Nagy ívű, egyben részletgazdag előadást élvezhettünk Ion Marin irányításával.