Puccini Kirivel

A Warner Classics & Jazz kiadó egy ideje újra megjelenteti a Teldec, az Erato vagy a Finlandia idejéből való felvételeit. Ebbe a sorba tarozik Kiri Te Kanawa egykori Erato-lemeze is, amelyen Puccini-áriákat és -dalokat énekel a Lyoni Opera Kent Nagano vezényelte Zenekarával, illetve Roger Vignoles zongoraművésszel.

 

A lemezen szerepelnek újdonságok is, nem egy számról azonban más felvétel is létezik az új-zélandi énekesnővel. A Toscát Solti Györggyel, a Bohéméletet ugyancsak Naganóval, A fecskét Lorin Maazellel, a Manon Lescaut-t Riccardo Chaillyval egészében is felvette, továbbá egy Sir John Pritchard kísérte, korábbi CBS Masterworks-lemezén az áriák nem csekély része szerepel. A lemez ennek ellenére nem érdektelen, hiszen olyan énekesnőről van szó, aki ritkán okoz csalódást. Ez a lemez is egyéni hangról, biztos technikai tudásról, jó ízlésről árulkodik.

Noha Kiri te Kanawa nem énekelt széles dinamikai vagy érzelmi skálán, sosem volt egysíkú, itt sem az. Előadásait elsősorban a szólam szépségének érzékeltetésére építette, de nem hanyagolta el a kifejezést sem, hanem annak egyfajta nagyon decens, felette ízléses formáját preferálta. A kezdő Vissi d’arte kontextusból kiemelten kevésbé hat, de a lemez egyre inkább magával ragad, hiszen Solti hajdani kedvence Reneta Tebaldihoz hasonlóan mindig tartózkodott az erős kifejezésektől, ugyanakkor az expresszivitás kisebb amplitúdója mellett is lebilincselő, az éneklés korrektsége és szépsége miatt karakteres alakítást tudott nyújtani.

Elég pár számot hallani a lemezről, nyilvánvaló, hogy elég kicsit változtatnia ahhoz, hogy érzékeltetni tudja, amit akar. Ehhez a lemez műsorának vegyes volta kifejezetten előnyös, ugyanis van itt dal, operett, korai zsenge, vígopera, tragédia. Te Kanawa éneklése mindig adekvát, noha látszólag, csak a felszínt nézve, nincsenek eget rengető eltérések A fecske, a Gianni Schicchi, A lidércek vagy épp a Manon Lescaut, a Bohémélet, a Pillangókisasszony, a Turandot között. Te Kanawa jellegzetessége és nagysága részben ebben rejlik. Nem nagyon más, mint ahogy várja az ember, de nem unalmas, nem érdektelen.

Az énekesnő nyilvános szerepléstől való visszavonulása miatt immár sajnálattal kell megjegyeznünk, hogy néhány operát nem vett fel teljes egészében. Jól illett volna hozzá az Angelica nővér, melynek egy áriája szerepel ezen a lemezen. Ki kell emelni az O mio babbino caro előadását, amelyben csak egy kicsit visszafogottabb a megszokottnál, s ezzel egész különös szépséggel ruházza fel az áriát: nyugodt, ízléses. A már Pritcharddal is felvett Pillangókisasszony-részlet alapján nagyon jó Cso-Cso-Szán lett volna. A Turandot két részlete ugyanezt sugallja Liúval kapcsolatban. S itt bizony megjegyzem, hogy érdemes lett volna Te Kanawát rávenni valahogy arra, hogy kitérőt tegyen. Igazán jó Musetta lett volna, ez még az egyszerűbb eset, és egy árialemez erejéig még Turandotként is érdekes lett volna. Sejtem, hogy mit gondolnak most némelyek – tény, hogy nem igazán hozzá illő szerep, de gondoljunk csak arra, hogy Herbert von Karajannal a hasonlóan lírai fachba tartozó Katia Ricciarelli is megtette. Sőt, emlékszem arra, amikor a Budapesti Fesztiválzenekar egyik koncertjét beugrással megmentő, már jóval pályája csúcsán túl lévő Helen Donath ráadásként elénekelte a Tannhäuser csarnokáriáját, hogy mégiscsak legyen valami Wagner-mű a műsoron, s bizony hátborzongatóan jó volt. Szóval ad absurdum még ez is lehetséges lett volna, ma igen nagy érdeklődéssel hallgathatnánk.

A lemez szerkesztése jó, Puccini-dalt amúgy is ritkán hallani, s ezek szépen tagolják a műsort. Nagano egy-egy közjátékot is vezényel a Manon Lescaut-ból és a Pillangókisasszonyból, ezek helyett inkább néhány további áriát kellett volna felvenni. A dalokat és az áriákat szépen fűzi  össze a Chi il bel sogno di Doretta kezdetű ária A fecske című operettből, melyben Puccini zongorát is alkalmazott.

Warner Classics & Jazz – Magneoton
2464673914