Puskin, Csajkovszkij, Solti

Zay Balázs hanglemezkritikai rovata - 2013. február 11.

Csajkovszkij közismert operájának, az Anyeginnek a lemezfelvételeit alapvetően két csoportba oszthatjuk. Az egyikbe az oroszok tartoznak: Alekszander Melik-Pasajev (illetve részben Alekszander Orlov) bejátszása Elena Kruglikovával, Panteleimon Norcovval és Ivan Kozlovszkijjal, aztán Borisz Kajkin felvétele Galina Visnyevszkajával, Jevgenyij Belovval és Szergel Lemesevvel, s ide érdemes számítani a bolgár Emil Tchakarov lemezét is Anna Tomowa-Sintow, Jurij Mazurok és Nicolai Gedda közreműködésével. A másikba a nyugatiak tartoznak, melyek egy-egy szereplő erejéig részben átnyúlnak a keleti szektorba. Ebből jelent meg most az egyik új kiadásban: Solti György felvétele a Londoni Covent Garden Operaház Ének- és Zenekarával. A bejátszást egyébként egy film hanganyagaként is felhasználták annakidején. Milyen is Solti Anyeginje? Solti interpretációja a megszokott magas szintet eléri, mégsem nevezhető reprezentatívnak. A zenekar puha és szép, a szólisták igen jók. Ami hiányzik, legalábbis az I. felvonásban: az igazi vidéki orosz atmoszféra megteremtése, az egyes számokban rejlő valódi zenei karakterek eltalálása. Ez sorra érezhető a kezdő duettben-kvartettben, kórusban, s aztán a magánszámokban is. A két későbbi nyugati felvétel, James Levine Deutsche Grammophon- és Semyon Bychkov Philips-felvétele ebben a tekintetben jóval sikerültebb, különösen Levine volt képes drezdai bejátszása készítésekor megragadni a mű egyes részleteinek karakterét, szöveg és zene kapcsolódásának zseniális megoldásait. Bychkov címszereplője a legjobb: Dmitrij Hvorosztovszkij, akinek elég megszólalnia, óriási hatást kelt, s másoknál kevésbé szorul rá arra, hogy részleteiben értelmezze a szerepet, hiszen pusztán a hang révén hatásosan alakul. Levine címszereplője Thomas Allen viszont kimagaslóan intelligens énekes, aki ezáltal nyújt hasonlóképp jeles alakítást szinte mindig. Soltinál Bernd Weikl énekli Jevgenyij Anyegin szerepét, biztos hangi alapjával és még biztosabb felkészültségével idővel mindent behoz, s a II. és a III. felvonásban csodás teljesítményt nyújt. Hvorosztovszkij fölénye tehát a két másik bariton kiválósága révén csak annyi, hogy e szerepre született.

Stuart Burrows énekli Lenszkijt. Levine és Bychkov tenoristája, Neil Schicoff szenvedélyes, erőteljes alakításával összehasonlítva lírai. Egészen más képet fest Lenszkijről, introvertáltabb személyiségnek mutatva. Ám alakítása ezúttal kevésbé megkapó, mint Tamino szerepében volt ugyancsak Soltival. Az Olgát éneklő Hamari Júlia remek, szokás szerint igen felkészült, adekvát, szép és átélt. Csak sajnálni lehet, hogy nem készült vele még több felvétel. Akárcsak Anne-Sofie von Otteré a Levine-lemezen, az övé is kitűnő tolmácsolás. Tatjánát egy kevéssé ismert, hazáján kívül rövid ideig sokfelé foglalkoztatott lengyel szoprán, Teresa Kubiak énekli. Hasonlóan Weikl Anyegin-alakításához, az övé is lassan hat, de azután igen. Túl azon, hogy Solti is később jön bele az előadásba, ennek az is oka lehet, hogy Kubiak afféle univerzális szoprán. Ha Wagner vagy Strauss valamelyik különösen nehezen énekelhető szerepéről lenne szó, nagyon értékelnénk, milyen simán, megfelelően, egyenletesen énekel. Hangja kicsit mély tónusú, nem öblös, de nem kifejezetten lírai. Ezért sok mindenre alkalmas. Tatjána szerepe esetében a finom, lírai hang hatásosabb, ugyanígy erős hatású a már nem fiatal Freni teltebb, mélyebb orgánuma is Levine lemezén. Nuccia Focile Bychkov felvételén hasonlóan amolyan egészében jó alakítást nyújt, s mivel kicsit vékonyabb a hangja, elsőre jobban illik a szerephez. A legcsodásabb alakítás Visnyevszkajaáé mellett egy részlet, a levélária, egy méltatlanul negligált ukrán származású izraeli énekesnő, Netania Davrath előadásában. Természetesen akusztikai, hangtechnikai tényezőknek is szerepe lehet abban, hogy némelyek alakítása jobbnak tűnik, mint amilyennek hat.

Gremin szerepét Nicolai Ghiaurov énekli, a papírforma szerint remekül. Ez az ária biztos, nagyon mély basszust igényel, s ő volt az egyik legszerencsésebb e téren. Előtte Boris Christoff, akivel van felvétel, de nem a teljes operáról – ami ebben az esetben persze szinte mindegy -, utána pedig Paata Burchuladze, aki Levine lemezén énekel. És vele egy időben Martti Talvela és Kurt Moll. Mollal nem tudok felvételről, de Talvelával igen. S ezzel visszatérhetünk az Anyegin-felvételek csoportosításával kapcsolatban korábban mondottakra, megemlítve egy harmadik kategóriát is, a fordításban felvettekét, a részletekét. Ezek értelemszerűen problémásabbak, de néha igen érdekesek. Az Anyeginről létezik régi németnyelvű keresztmetszet a Deutsche Grammophonnál, abból az időből, amikor ilyenek sorra készültek eredetileg nem német nyelvű operákról is. Karmestere Otto Gerdes, aki a lemeztársaság producere volt sokáig, ám azután vezényelt, s nem is rosszul. Ő dirigálta Karl Böhm helyett azt a nyugat-berlini Tannhäusert, amelyiken Wolfgang Windgassen mellett Birgit Nilsson énekelte mindkét női főszerepet. A szóban forgó Anyegin-korongot már csak azért is ki kellene újra adni CD-n, mert – tudtommal legalábbis - ez az egyetlen felvétel Talvelával Gremin áriájáról. Remek a többi szólista is: Dietrich Fischer-Dieskau, Fritz Wunderlich, Evelyn Lear és Brigitte Fassbaender. Ezúttal nem rossz értelemben véve igaz: ha ló nincs, szamár is jó, német, keresztmetszet, de ez van.

Solti lemezének eleje nem olyan jó, mint később. A regénynek is jó vége lett, Tatjána és Gremin szép szerelme győzedelmeskedett a Tatjánát ért kísértés felett, s ha ott van is az Anyegin iránti érzései miatti feszültség, ezt ellensúlyoznia kell korábbi felismerésének arról, nem biztos, hogy Anyegin az, akinek látja. Anyegin tekintetében amúgy is kérdés, hogy sajnálja-e az olvasó, amiért későn eszmélt, vagy nem, mert korábban oly léha és kegyetlen volt. Vagy nem lett jó vége az Anyeginnek? És egyáltalán: vége van? A történet részben befejezetlen, mélyén ott szunnyad szegény Lenszkij és Olga tragédiája.

Különös, Puskin micsoda finomsággal érzékeltette az Anyeginben a párbaj értelmetlenségét és veszélyességét, hiszen szegény Lenszkij halála igazán hiábavaló volt, s aztán maga is párbajra hívta ki Georges Charles d’Anthes francia kalandort, aki elcsábította feleségét, Natalja Nyikolajevna Goncsarovát - s a párbaj a verses regénybeli esethez hasonló értelmetlenséggel Puskin tragikus halálával ért véget.

Csajkovszkij: Anyegin (karmester: Solti György) Decca – Universal, katalógusszám: 478 4163-0