Rahmanyinov és Macujev: nagy páros

A Budapesti Tavaszi Fesztivál, „a tavasz ünnepe” komolyzenei programokban most is gazdag; nagy nevek, kiváló művészek jönnek Budapestre. A Nemzeti Filharmonikusok, Kocsis Zoltán és Gyenyisz Macujev önmagukban is garancia a minőségre, így sokszorosan jó koncertet várhatott a hallgató április 10-én. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem megtelt, a közönség nagy része azonban nem a rendszeresen koncertre járók közül került ki. A fesztivál egyfajta társadalmi kötelezettséget is jelent.

Lehotka Ildikó / Gramofon.hu

A műsor három romantikus szerző egy-egy művét kínálta. Nyitásként Liszt Ferenc Ünnepi indulója hangzott el, a választás a fesztiválnak is szólt. A Goethe születésnapjára komponált mű eredetileg zongoradarab, az első verzió 1849-ben készült, melyet Liszt nyolc évvel később átírt, bővített. Utóbbit Liszt meg is hangszerelte, az első változatot pedig két asszisztense, August Conradi és Joachim Raff külön-külön is áttette zenekarra. A harmadik változatot Kocsis Zoltán készítette, ez 2009-ben el is hangzott. Egy ünnepi induló hangszerelése mindenképp figyelemfelhívó kell legyen, Kocsis hangszerelésében is így volt. Nagy tömbök, fényes hangzás jelezte a mű lényegét, és vezette el a hallgatót Rahmanyinov III. zongoraversenyéig (d-moll, op. 30.)

Rahmanyinov műve először 1909-ben szólalt meg New Yorkban, a zeneszerző közreműködésével. Az igazi siker csak egy év múlva, egy Mahler által vezényelt és Rahmanyinov szólójával játszott előadáson jött el. A Müpában olyan előadást kaptunk, hogy egyhamar nem felejtjük el. Gyenyisz Macujev elemi erővel játszotta a művet, zongorát még nem hallottam ilyen hangerővel, de nem forszírozottal megszólalni, miközben Macujev pianói is éltek. A darab tolmácsolásának minden egyes pillanata elképesztő volt, hihetetlenül megfogott. Gyönyörű hangszínekkel, dallamívekkel teli előadást hallottunk, szólista és zenekar részéről egyaránt. Kocsis Zoltán a legapróbb dolgokat is előhívta a partitúrából, az előadás megrengette a Müpát. Macujev két ráadást is adott, másodikként jazz-improvizációt hallottunk.

Szünet után Schumann III. (Rajnai) szimfóniája szólalt meg; az op. 97-es darabot rövid idő alatt készítette el a szerző. „Életjelenetek a Rajna partján” – írta Schumann, és Kocsisék előadásában valóban plasztikusan rajzolódott ki a II. tétel rusztikussága. Mintha egy táncmulatságon lennénk, erre utalt a nyitótétel hullámzása, a kürtök vadászatot jelző hangja. Az első két tételben az előbb említett kürt kiemelt szerepet kapott, csodásan szólalt meg. A zárótétel helyenként torokszorító volt, máskor méltóságteljesen szomorú, a rezek, mély fafúvósok hangzása ezt ki is hangsúlyozta. Brahms g-moll magyar tánca ráadásként hangzott el.

Schumann szimfóniáit nehéz úgy játszani, hogy a szerzői szándék esetlegességét áthidalják. Most a mű teljes szépségében szólalt meg, a zenei kifejezéstár teljességével, szép színekkel, érzelmi töltéssel. A koncert a tavaszi fesztivál nyitását valóban ünnepivé tette.