Ránki plays Haydn

Bátorságra, sőt merészségre vall, ha egy előadó egyetlen szerző műveit tűzi műsorra. Különösen akkor, ha a komponista darabjai nem a leggyakrabban játszottak közé tartoznak. Haydn esetében a szimfóniák (szinte kizárólag a magas jegyzékszámúak) el-elhangzanak, de egész estét ritkán szerveznek köréjük. A zongoraszonáták közül jó, ha egy évben néhányat programjukra vesznek az előadók. Ránki Dezső most Haydn szonátaestet adott a Müpában.

Lehotka Ildikó / Gramofon.hu

Ránki Dezső négy Haydn billentyűs szonátát játszott. Valószínűleg ez a kevéssé populáris műsorválasztás volt az oka annak, hogy a mérsékeltebb érdeklődés miatt a II. és III. emeletet ezúttal nem nyitották meg. Haydn szonátái kezdetben csak a tanítás funkcióját töltötték be; viszonylag könnyű technikai problémákat kellett áthidalnia a játékosnak. Haydn számos szonátát dedikált nőknek (az esten három szonáta is ilyen volt), és néhányat talán hangversenytermi előadásra – ezek már nem hatosával szerepelnek, hanem önállóan.

A koncert összeállítása a C és az Esz hangnemet emelte ki. Az est első felében a c-moll és az Esz-dúr szonáta szólalt meg. A két mű két egészen más világot képvisel, a c-mollnak (Hob. XVI:20) már a hangnemi megjelölése is utal a hangulatára. A szonáta nagyon izgalmas, különös a Sturm und Drang világa, a nem csak belül izzó nyitótétel, a díszítettség. A hallgató akaratlanul is párhuzamot vont Mozart később írt c-moll szonátájának (K. 457) egyes szakaszaival. A Genzinger asszonynak ajánlott Esz-dúr szonáta derűs, felhőtlen, Haydn remek darabja – még ha nem is bonyolult technikai problémákkal fűszerezett – tele van apró, izgalmas zenei megoldásokkal; a záró Minuet több egy menüettnél. A szonáta középső tétele meglepően hosszú, talán önálló darabnak születhetett.

A koncert második része a zongoraszonáta műfajának két figyelemre méltó darabját tartalmazta. Mindkét művet a kompozíciós sokoldalúság jellemzi, a haydni hang, a szellemesség tökéletes példáját hallhattuk. Érdekes, hogy mindkét szonáta kidolgozási szakasza meglepően rövid, takarékos. A C-dúr szonáta (Hob.XVI:50) I. tétele tele van jobbnál jobb zenei ötletekkel, az Esz-dúr második akkordja pedig valószínűleg nagy meglepetést kelthetett, a zárótétel fergeteges nyitása is remek.

Ránki Dezső játéka mindig nagyszerű; ez alkalommal is remekül rávilágított a haydni zongoraszonáták értékeire. Talán a koncert második felében bontakozott ki teljességében Ránki művészete; a C-dúr szonáta nyitó tételének melléktémájának basszusa rendkívüli pillanatokat szerzett a hallgatóságnak, a finálé  karaktere szinte vágott. Az Esz-dúr szonáta Allegrójában hallhattuk a legjelentősebb dinamikai különbségeket, kontrasztokat. A két kisebb léptékű szonáta is mívesen szólalt meg, kivételes karakterekkel, a műveknek megfelelő dinamikai visszafogottsággal. A koncert nagy tanulsága, hogy a nem megszokott, közönségigényhez szabott művekkel is ismerkedni kell – különösen, ha egy nagy művészt hallhat a közönség. Nagyszerű este volt.