Ring: pompa és monumentalitás

2008-ban szólalt meg először a teljes Ring a Művészetek Palotájában – hihetetlen nagy sikerrel. Talán soha annyi külföldről érkezett néző nem volt kíváncsi budapesti előadásokra, mint akkor.  Az idei sorozat is vonzotta a közönséget: egy (jelentős) részük minden évben elzarándokol aMüpába. Mára a Wagner-napok előadásai világszerte jegyzettek, a kritikák dicsérik az esteket, Fischer Ádám a legnagyobb szólistákat hívja meg. Nagy kihívás négy egymás utáni nap énekelni-játszani a műveket, és akár a közönségnek is próbatétel lehet.

Lehotka Ildikó / Gramofon.hu

Problémás dolog megrendezni a Ringet; különösen úgy, hogy Wagnernek volt egy sajátos elképzelése a látványról. Hartmut Schörghofer jegyzi rendezőként és díszlettervezőként az előadást. Ötletdús megoldásokat használ, a mai technikai lehetőségek széles tárházát, így egy óriás plexifal uralja a színpadot, melyre vetítenek, de ha kell, átlátszik félig vagy teljesen. A szereplőket gyakran megkettőzve látjuk: hol óriásbábként, hol táncosokként, a fény is kiemelt szerepet kapott. A szereplők mozgatása nem volt túlerőltetett, sőt inkább statikus, egy-egy rövidebb szakaszt leszámítva. A díszlet az említetten kívül egy nagyon jól megvilágítható, a színpadtól a plexifalig nyúló, kristályszerű rész volt, itt kapott helyet a dárda, a kard, középen lépcső vezetett a szűk emelvényig. Néhány széket láthattunk még az előtérben, a szereplők nem jelmezben énekeltek.

A kezdetektől minden Budapesti Wagner Napokon részt vevő Christian Franz a tetralógia első darabjában, a Rajna kincsében Loge szerepét énekelte, hihetetlen karakterrel, elánnal, a ravasz figurát a végletekig kiaknázva. Ugyanő énekelte Siegmundot A walkürben – ez a figura egészen más, mint Loge. Az utolsó este Siegfriedként énekelt, mindkét szerelmes karaktert rendkívül jól ábrázolva  zenei szempontból, színpadi jelenségként egyaránt; fekete, felgyűrt ujjú ingében. Bár Christian Franz művészetét régóta figyelemmel követhetjük itthon, helyenként érezhető volt a fáradtság, a hang talán kissé vesztett erejéből. Aki először látta Franzot, ebből nem vehetett észre semmit, hiszen nagy formátumú tolmácsolást hallhattunk. Szintén három este – itthon először – hallhattuk Egils Silins basszbaritont Wotanként. Felfedezésszámba ment éneklése, bár A Rajna kincse elején még nem bontakozott ki teljességében. Silins nagyon jó megjelenésű, ehhez imponáló hang is járul, talán a legnagyobb pillanatokat A walkürben szerezte a hallgatónak; Brünnhildével (Iréne Theorin) közös jelenetében. Magasztos előadást, egyúttal emberi vonásokat hangsúlyozó zenefolyamot kaptunk tőlük.

A férfi szereplőknél maradva: Hartmut Welker is kezdetektől énekel a Ringben, Alberich szerepében (A Rajna kincse, Az istenek alkonya). Minden egyes alkalommal valami egészen egyedi megformálást hallunk és látunk, a szerep eggyé válik az énekessel, aki nem fiatal már, mégis olyan hévvel van jelen, hogy az szinte hihetetlen. Új szereplőként, de két este állt be a nagyszerű Gerhard Siegel: a Siegfriedben az álnok, gonosz karaktert egészen valószínűtlenül hozta. A nagytermetű Walter Fink is visszatérő vendég; Fafner szerepére az egyik legjobb énekes: hangja dús, nagy.

A hölgyek közül Iréne Theorint láthattuk két estén Brünnhildeként (A walkür, Az istenek alkonya). Fantasztikus hangon, nagyszerűen, a közönséget a székbe szögezően énekelt. Valódi hús-vér, félisten-ember Brünnhildét hallottunk; nagyon jól felépített megoldásokkal vitte előre az eseményeket, lehengerlő volt minden pillanata – bár egy korábbi ficam miatt bottal tudott csak járni. Anja Kampe volt Sieglinde, s nekem nagyon tetszett éneklése. Herlitzius korábbi szereplését valószínűleg senki nem képes felülmúlni, és sokan voltunk, akikben az ő éneklése marad meg, de Kampét is ideálisnak vélem a szerepre. Rengeteg finomsággal énekelt, és képes volt érzékeltetni a mindenen áttörő szerelmet, az űzettetést, az anyává válást. Petra Langot láthattuk Brünnhildeként a Siegfriedben – ő is énekelt már a Wagner-napokon és a Fesztiválzenekar vendégeként is fellépett, lemezt is készített velük a Ring zárójelenetével. Nem éreztem túl átütőnek éneklését, helyenként az intonáció sem volt tökéletes. Azonban ő is képes volt felforrósítani a levegőt; főleg a zárójelenetben, Jay Hunter Morrisszal. Marina Prudenszkaja énekelte Waltraute szerepét Az istenek alkonyában – itt is nagy elődök szerepeltek már nálunk. Színpadi megjelenése igencsak furcsa volt: rázta a haját, attól félt a néző, hogy a szájába kerül ettől, és a felsőtestét is nyomatékosan ingatta, mintha mindig magyarázta volna a szavakat testbeszédével. Hangja szép, kiegyenlített, de a látvány sokat elvett a hangzásból.

Jay Hunter Morris Siegfriedjét megcsodálhattuk a MET-es közvetítésben; akkor beugróként mentette meg az előadást. Hunter Morris ösztönös énekes, csodás, erőteljes, valóban hősi színezetű hanggal, színpadi jelenléte is nagyon jó. Élveztem éneklését, s azt, hogy nem feltétlenül akarta minden pillanatban az együgyű, később heroikus alakot erőltetni. Kurt Rydl Hagenja egy tapasztalt, de már nem a fénykorában lévő énekes  hangi állapotát mutatta. Bár Rydl hangja még mindig lenyűgöző, a vibrato már néha túlzott, mégis jó volt hallani a világnagyságot, aki nem sokkal előbb Ochs bárót énekelt az Operaházban. Oscar Hillebrandt Guntherja pontosan bemutatta a számító, gonosz figurát.

A hazai énekesek is nagyszerűek voltak. Németh Judit három estén is énekelt: kétszer Frickát, és az utolsó operában a második nornát. Németh Judit kitűnő énekes, nála nincsenek megingások, mindig magas színvonalon teljesít, így volt ez a Wagner-napokon is. Gál Erika két előadáson énekelte Erda szerepét: kisebb hangon (mint várhattuk volna), de jól. A plexifal is valószínűleg levett a hang erejéből, az utolsó előadáson első nornaként hallhattuk, akkor nagyszerűen (Németh Judittal egyetemben). Az egy operában szerepelt, kisebb szerepeket éneklő művészek közül Gábor Gézát éreztem nagyon jónak; hangja egyre érettebb, sötétebb, dúsabb lesz, semmivel nem maradt el Finktől. A walkürök most is szenzációsan szóltak, de érdemes lenne nem a plexifal mögül énekeltetni őket jelenetük elején. A Rádiózenekart Fischer Ádám vezényelte, ez alkalommal is hihetetlen energiákat mozgósítva. A zenekar fantasztikusan játszott, ezernyi színnel, dinamikai megoldásokkal. fénnyel-árnyékkal, lendületesen. A Ring teljes pompájában, monumentalitásával tárult fel, várjuk a jövő évi előadásokat.