Szól a rádió – Amadeus, Amadeus

A német Audite új kiadványa az Amadeus Vonósnégyes Mozart vonósnégyes-, vonósötös- és klarinétötös-felvételeit tartalmazza, melyeket egykor a berlini RIAS készített velük. A Rádió az Amerikai Szektorban archívuma rengeteg értékes bejátszást őrzött meg, melyek olykor párhuzamosan futottak például a Deutsche Grammophon lemezfelvételeivel, sokszor azonban vagy kizárólagos pluszt jelentettek, vagy némi pluszt a párhuzam mellett. Erről van szó itt is. Az Audite albumán a kvartett 1950 és 1957 közötti Mozart-rádiófelvételei szerepelnek. A vonósnégyes a darabok mindegyikét felvette a Deutsche Grammophonnál, ugyanakkor a rádiófelvételek cseppet sem érdektelenek. 

Vannak nagy vonósnégyesek, melyek hosszú évtizedeken keresztül működnek, de sokszor változtak a tagok, s olykor idővel már alig maradt valaki a kezdők közül, sőt, nem marad senki, mint a Budapest Vonósnégyesben, a Borogyin Vonósnégyesben. A váltás hol zökkenőmentesen, hol változást hozva zajlik ilyenkor. Ám az Amadeus Kvartett négy évtizeden keresztül működött ugyanazokkal a tagokkal. Hárman közülük - Norbert Brainin elsőhegedűs, Siegmund Nissel második hegedűs és Peter Schidlof brácsás - bécsiek voltak, de Angliában találkoztak, igen viharos időben. Az Anschluss elől menekültek a szigetországba, ott azonban ellenséges országból jöttként táborban kötöttek ki. Itt ismerkedett meg egymással Brainin és Schidlof. Brainin elég hamar kiszabadult, Schidlof azonban nem. Találkozott viszont a táborban Nissellel. Mikor ők is kiszabadultak, mindhárman Max Rostal tanítványai lettek, akin keresztül megismerték Martin Lovett gordonkaművészt. Először Brainin vonósnégyes néven működtek, aztán a megalakulásuk utáni esztendőben felvették az Amadeus nevet. Mikor 1987-ben Peter Schidlof elhunyt, abbahagyták a játékot.

Az Amadeus Kvartett fennállása négy évtizedén keresztül a világ egyik meghatározó vonósnégyese volt. Vajon miért? Persze, kvalitásukhoz nem férhet kétség. Ugyanakkor, be kell vallanom őszintén, nem érzem velük kapcsolatban azt, hogy játékuk ihletettsége, kifejezőereje, intenzitása, szépsége oly módon lenyűgözne, mint néha bizonyos más kvartettek esetében. Az ellenkezőjéről sincs szó, tévedés ne essék, de elgondolkodtam már többször, hogy honnan akkor a nagy, negyven éven át tartó, folyamatos siker?

Azt hiszem, ebben szerepet játszhat maga a kor, hogy mikorra esett az a bizonyos negyven év. A II. világháború sok mindenben volt vízválasztó, a zenei interpretáció stílusában is. Igaz persze, hogy ez inkább folyamatos átalakulás, mégis vannak markánsabb határok. Ha megnézzük a nagy régebbi vonósnégyesek és a később sikeressé váltak stílusát, feltűnik valami általános, ami természetesen köthető más művészeti irányzatokhoz is. Nem abszolút párhuzammal, nem egyenes megfeleléssel, egészében véve mégis valamilyen át- meg áthatással. Mindez érdekesen mutatja, mennyire más volt ugyanakkor a képzőművészet és a zene, sőt, a zenén belül az elsődleges alkotás, a komponálás, és a másodlagos alkotás, az előadás egymáshoz való viszonya. A komponálásban hamarabb megmutatkozott a modern, mint az előadásban. S talán ebben, esetleg ebben is rejlik az Amadeus Kvartett sikere.  

Játékuk ugyanis modern, korának megfelelően modern. Ami hiányzik, nekem legalábbis, a több szubjektivitás, ami a két világháború közti nagy kvartettek, illetve az Amadeusszal párhuzamosan működő, de korábbi rögződésű vonósnégyesek – így  a Végh vonósnégyes - játékát jellemezte, vagy a másik oldalon az a technikai tökély, mely éppen az együttes feloszlása után terjedt el, s ma már sok-sok fiatal együttes sajátja. Az Amadeus Quartett időszaka a modern általánossá válásának ideje. Nem nagy felbukkanásáé, hanem szélesebb, általánosabb térnyeréséé. Az egyenes vonal, az egyszerű világa, egyfajta még újabb tárgyilagosságé.  

Nekem kicsit hiányzik Braininék játékában a par excellence mozarti, illetve az ettől elválaszthatatlan igazi osztrák jelleg nem igazán van jelen. Ez a játék objektív, kiegyensúlyozott, arányos, és hangsúlyozottan nem romantikus.

Az albumon nyolc vonósnégyes, négy vonósötös és a Klarinétkvartett szerepel – az együttes állandó kiegészítő partnere, Cecil Ahronowitz második brácsás, valamint Heinrich Geuser klarinétos közreműködésével. Főleg Ahronowitz lágyít valamelyest Braininék hangján. A RIAS-felvételek közül értelemszerűen azok az érdekesebbek, melyek koraiak, abszolúte, tehát megelőzik a kvartett együttműködését a Deutsche Grammophonnal, illetve relatíve, azaz távolabb esnek a lemezfelvételtől. Így mindenképp kiemelkedik a XIV. G-Dúr és a XVI. Esz-Dúr Vonósnégyes 1950-ből való felvétele. Ezeken ugyanis még más a stílusuk. A halk részeket nagyon halkan, sokkal expresszívebben játsszák. Nagyobbak a kontrasztok, több a szubjektivitás. Aztán objektívebbek lettek, s ezt a kor díjazta. Amúgy mindvégig megállapítható, hogy a lassú tételekben sokkal szebb, sokkal színesebb az előadásuk, mint máskor, hiszen itt is megengedhető volt az, ami egyébként nem volt modern.

A kiadás igényes, egy esetben hiányzott néhány kezdő ütem felvétele, amit szépen, észrevehetetlenül pótoltak a későbbi ismétlésből.

Az idők azóta is változnak. Ma egy négy külcsínre többet adó lányból álló, elektromos hegedűt alkalmazó kvartett viseli az Amadeus Quartet nevet, meglehetősen félrevezető módon. Összetéveszteni azért nem nagyon lehet őket. A kvartett játszott modern műveket is, Bartókot, Brittent, de főképp a klasszika és a romantika terén mozogtak. Felvételeik meghatározók, bár inkább azt testesítik meg, ami általános törzsként jelenik mega különféle előadásokból, mint ezek érdekes különbségeit.

Zay Balázs

Audite, katalógusszám: 21.427