Szvit, orgonaszimfónia, mise

A Filharmónia Unikum-bérletsorozatában három művet hallhatott a közönség a Müpában. Két francia (Bizet, Guilmant) és egy cseh (Janácek) darabot – egy szvitet, egy versenyművet és egy misét. Az első részben elhangzott két mű kétévnyi különbséggel született; Janácek Glagolita miséje több mint negyven évvel később. Egy koncerten két különleges művet, köztük egy oratorikusat hallani ritkaság. A Rádiózenekar játszott, Kovács János irányításával, a Rádióénekkart (karigazgató: Pad Zoltán) és remek szólistákat hallhattunk.

Bizet Az arles-i lány című darabja az azonos című Daudet-darabhoz készült – kísérőzeneként. A szerző később két szvitet is összeállított a zenei anyagból. A két szvit nagyon kedvelt, többször tűzik műsorra a zenekarok. Az 1872-ben készült 1. szvit négytételes, a nyitó Prélude oktáverősített unisono anyaga dúsan szólalt meg a vonósokon. A tétel felépítése remek volt, a zenekar Kovács János irányítása alatt éppen azt a franciás hangzás- és érzelemvilágot nyújtotta, ami a Prélude-öt jellemzi. A II. tétel markáns szakasza is remek volt, később az érzelmes, szép dallam is jól szólalt meg (a visszatérés kis pontatlanságokkal zajlott). Az Adagietto megrázóan szép zenéje és a záró Carillon két különböző karaktere sok szép pillanatot mutatott.

Az 1837-ben született Alexandre Guilmant-t tartják a modern francia orgonaiskola egyik alapítójának; a koncerten a d-moll szimfónia szólalt meg. Az 1874-es, orgonára és zenekarra írt kompozíciója inkább orgonaverseny, mint szimfónia. A klasszikus hagyományok szerint háromtételes, Saint-Saëns művével ellentétben az orgona jóval több szerepet kap. Talán nem túlzok, hogy a közönség nagy része a Müpa orgonáját szerette volna hallani, ritkán szólal meg szimfonikus koncerteken a hangszer. Guilmant műve nagyon érdekes, szerencsésen használja a szerző az orgona és a zenekar hangzástartományát, szép színeket, jó karaktereket álmodott meg. A darab nem túl hosszú, nem bőbeszédű, a zenei anyagba belefeledkezhet a közönség. A nyitótétel inkább szonáta-rondó, mint szonátaforma, így a témák jobban megismerhetőek. A második tétel pasztorál-szerű, ezt az ütemmutató és a ringatózó kíséret is mutatja. Nagyon érdekes volt a fúgatéma, a tétel ezzel indított, csak az orgonát hallottuk, később csatlakozott a zenekar. A mű csúcspontja a zárásra koncentrálódott, hatásos, izgalmas befejezést hallottunk. A darab inkább csemege, mint a zenetörténeti nagy alkotások egyike, de érdemes volt műsorra tűzni, hiszen a szerző ismeretlen itthon a nem orgonisták számára, és a szimfonikus zenében szokatlan hangszer képességeit is megcsodálhatta a közönség. Hannfried Lucke játszotta a szólót, remek orgonistát ismerhettünk meg. Szép színekkel, érzelemgazdagon tolmácsolta a művet, nagy biztonsággal.

A szünet után Leoš Janáček különlegesen szép Glagolita miséjét élvezhettük, a mű négy éve szólalt meg a Nemzeti Hangversenyteremben, akkor is Kovács János vezényletével. Janácek ószláv nyelvű darabja színfolt a szerző életében, hiszen a szerző nem volt hívő, liturgikus zene írása nem foglalkoztatta. Az 1926-ban komponált mise megrendelésre született, az olmützi bíboros kérte fel egy darab komponálására. A szólóhangokra, kórusra, orgonára és zenekarra írt darab nyitó tétele (Bevezetés) ünnepélyes, a barokkra emlékeztető zene. Kis intonációs problémával szólalt meg, ahogy a Gloria is (mindkét tételben a hegedűk részéről), de az utóbbi tétel karaktere nagyon jó volt. A kiválóan megírt darab orgonatétele most is hatásosan töltötte be a termet, az utolsó, nyolcadik tétel kissé pontatlanul, hamiskás hangokkal szólt. A darab ettől függetlenül igazán szépen csendült fel, érezte a közönség, hogy nem mindennapi művet hall. A négy énekes szólista – Szabóki Tünde, Bakos Kornélia, Horváth István, Kovács István – biztonsággal, kifejezően tolmácsolta szólamát, a Rádió Énekkara dús hangzással, remek dinamikával énekelt.

Lehotka Ildikó