Zenei patchwork két felvonásban

Nagy várakozás előzte meg az évad kortárszenei premierjét: új magyar opera (Selmeczi György: Spiritiszták) került színre az Andrássy úti dalszínházban, méghozzá ősbemutatóként. Jó néhány mulatságos jelenet, izgalmas ötlet szórakoztatta a nézőt, de – valljuk be – a produkció nem szerzett maradéktalan örömet.

Albert Mária / Gramofon.hu

Igazságtalan volna a „nagy Bertával”(a Krupp művek óriás ágyúja) nekirontani Selmeczi György művének, hiszen az ötlet ígéretesnek tetszett: magyar szerző aspektusából zenemű olasz nyelven, orosz nyelvű betétekkel. E bevezetőben szándékosan nem használom az opera kifejezést, mert a Spiritiszták véleményem szerint egy a 18-19. században létezett műfajt, a kulináris téren is ismert pasticciót kelti életre. Két felvonás közötti közjáték is lehetett pasticcio, de neves kollégák népszerű áriáiból állított össze darabot Pepusch, az 1721-es Il Muzio Scaevolát meg olyan rangos szerzők „hozták össze”, mint Mattei, Bonocini és Händel. Selmeczi pedig nem titkolta: „Könnyű eset vagyok, mert előre bemondom azokat a szerzőket, akik a közönség eszébe juthatnak e mű hallatán.(…) Nem foglalkoztat az epigonizmus vádja, mert én a zenetörténeti folytonosságot céloztam meg, a folyamat része kívánok lenni.”

Idáig rendben lennénk, fogadjuk el, hogy „egyvelegoperát” hallunk. Az arányokkal azonban baj van. Az első rész, amely a Csehov-drámákból ismert tétlen melankóliát, a sehová sem vezető álmodozást mutatná be, túl hosszú és szerkezetileg önismétlő. Ez felveti az időszerű kérdést, dolgozik-e a házban független szakértő, aki a szerző megsértése nélkül hívja fel a figyelmet a produkció buktatóira. A probléma ismert a jelenlegi igazgatóság előtt, hiszen a Magyar Állami Operaház honlapján pályázatot hirdettek dramaturgi állásra. Szerencsét kívánunk, találják meg a feledhetetlen Fodor Géza méltó utódát, aki majd kellő szigorral és szeretettel bánik a bemutatandó darabokkal.

A második rész felrázza a nézőt, megérkezik a commedia dell’arte társulat, amely Bajazzók-persziflázst mutat be igen szórakoztatóan, majd a herceg kérésére – ahogy az udvarmester az Ariadné Naxoszban is elrendeli – a drámai végkifejletet megpróbálják optimistává varázsolni. A poént nem tesszük közzé, árulás lenne. Novák Eszter affinitása a műfaj iránt tagadhatatlan, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Ascher Tamás és Selmeczi tanártársa lévén pompás vizsgaelőadásokkal bizonyított. Az első felvonás terheit itt nem könnyíti, a másodikban viszont jól érvényesül ironikus szemlélete. Több gúny és kevesebb áhítat jó tett volna a produkciónak. Zeke Edit színpadképéből és a jelmezeiből is az irónia, kvázi az idézőjel hiányzik. A színpadon és az árokban játszó dupla zenekart biztos kézzel vezette Kovács János. Az egyetlen női szerepet Pasztircsák Polina alakította, az ősbemutatón még nem minden erőforrását kihasználva. Kovács István és Pataki Adorján kettős szerepükben szép vokális teljesítményt nyújtottak, Sándor Árpádnak jutott az örök ellentmondó figurája, amit színészileg is érzékletesen formált meg.