Árnyalt hagyományok - interjú Manfred Honeckkel

2017 januárjában Manfred Honeck osztrák karmester vette át a Cseh Filharmonikusok bérleti hangversenyeinek vezénylését a vezető karmester, Jiri Belohavlek meggyengült egészségi állapota miatt. Koncertjeinek műsorára került Bohuslav Martinů Gilgames-eposza is, melyet a Supraphon lemezre is rögzített.

Az International Classical Music Awards 2018-as díjazottjával készített interjú fordítását részleteiben közöljük, az eredeti változat az ICMA honlapján olvasható.

Ez volt az első találkozása Gilgames-eposz partitúrájával. Megoldandó feladat volt csupán, vagy örömet is okozott?

Lépésről lépésre kerülök egyre közelebb a cseh zenéhez. Tanulmányaimat Bécsben végeztem, így többnyire a jól ismert klasszikusokkal foglalkoztam – Mozart, Beethoven, Schubert, Brahms, Mahler, Bruckner… aztán egyszer csak felbukkant Dvořak, majd Bedřich Smetana és Leos Janaček is. És aztán Bohuslav Martinů.

Mit jelent pontosan, hogy „aztán”?

Néhány évvel később. Célom az volt, hogy közelebb kerüljek a cseh zene megértéséhez, a cseh gondolkodásmódhoz. Annak ellenére, hogy nem értek és nem beszélek csehül, szükségem volt arra, hogy megfejthessem a cseh kiejtést, a cseh nyelvet és azt, hogy ez milyen hatást gyakorol a zenéjükre – a beszédnek milyen szerepe van a zenében. Nem kétséges, hogy e tekintetben Dvořak nagyban befolyásolt. Imádom a Szláv táncokat, a szimfóniáit és oratóriumait szintúgy! A Stabat Mater az egyik kedvenc darabom, számtalanszor vezényeltem már. Később felfedeztem Janačeket, szintén nagy hatással volt rám az egyedülálló deklamációja, s ahogyan a szavakra fókuszál. Végül pedig megérkeztem Martinů zenéjéhez. Az a meglátásom, hogy az ő hozzáállása, a kifejezési eszközei néha egyfajta keveréke Dvořak és Janaček zenéjének. Szeretem Martinů dallamérzékenységét, a melódiaelemeit, az espressivo nagy mestere ő, ez minden egyes művéből kiderül. De hogy válaszoljak a legelső kérdésre, fokozatosan kedveltem meg Martinů zenéjét, s estem vele szerelembe.

Manfred Honeck a Scalában, 2018 (forrás: ICMA)

Amit elmondott Martinů zenéjével kapcsolatban, az nagyjában-egészében egyezik Dvořak vélekedésével. De mi a helyzet a Janaček-hatással?

Marintů zenéjének ezt az aspektusát én a szóközpontú ritmusban vélem felfedezni. Hogy egy példát is említsek, érdemes megfigyelni, ahogy az ütőhangszereket kezeli. Nem hagyja elfojtani őket a zenekar által. Kicsit olyan ez mint az evés: kérhetünk egy nagy darab rántott húst sok krumplival vagy rendelhetünk valamint igazán ízleteset, kifinomult pácolással. Martinů kevés hangszert alkalmaz., nincsenek oboák, fagottok, kürtök. Ha előkerülnek az ütők vagy az általa olyannyira kedvelt zongora, akkor nagyon különleges és koncentrált módon hasznosítja ezeket a hangszereket. Nem merném azt állítani, hogy mindent megértettem az zenéjéből, de egyre jobban és jobban értem. Egy karmester esetében ez egyáltalán nem kivételes: még ha valamit kétszázszor is vezényeltem, nem érzem, hogy tökéletesen megértettem, hogy elértem a célom és befejezettnek érzem a darabbal való munkát. Ilyeténképpen most éppen egy Bohuslav Martinůval való utazáson veszek részt.

Martinůt hasonlónak hallja bármely más európai szerzőhöz vagy az ő zenéjét, hangzásvilágát teljesen egyedinek tartja?

Teljesen egyedülálló. Martinů az Martinů. Van egy teljesen egyedi stílusa, csak úgy, ahogy Antonín Dvořaknak vagy Leos Janačeknek. Ez a legnagyobb dicséret, amit egy zeneszerzőről mondhatunk – ahogy felismerhető a zenei nyelvezete, zenei – tehát harmóniai és ritmikai – gondolkodásmódja. Éppen ez az, ami egy zeneszerzőt zeneszerzővé tesz. Továbbá azt is meg lehet állapítani, hogy Martinů melyik országból származik, és hogy melyik iskolához tartozott. Habár zenéjében fellelhető a francia kultúra hatása is, egész pontosan az impresszionistáké, valahogy ezt is mindig sajátjává tudta formálni. Nem vált Debussy- vagy Ravel-epigonná, még ha használta is az ő kompozíciós technikáikat. Martinů önmaga tudott maradni, s ez a zseni igazi ismérve.

Ha meghallgatjuk a Gilgames-eposzt, egy kifejezetten modern darabot hallhatunk. Hogyan helyezi el ön Martinůt a huszadik századi zene kontextusában? Avantgárd szerző volt?

Attól függ, mit értünk avantgárd alatt. A harmóniákról, ritmusról beszélünk? Gondolhatunk a koncepcióra, a hangszerelésre, a hangzásvilágra. Ezek a vizsgálat különböző szintjei. Bohuslav Martinů mindig is dallamközpontú zenét írt, sosem koncentrált kizárólag csak a ritmusra. Van a zenéjében, ami egyszerűen csak rezonál, ezt hagyja virágozni. Nem átallott soha párhuzamos terceket vagy szexteket leírni, ami hirtelen igazi népzenei világot, valódi cseh népzenét teremt. Martinůhoz képest az 1910-es, 1920-as évek során létrejött második bécsi iskola extrémebb, képviselői (Schönberg, Berg…) pedig még jó 40 évvel a Gilgames-eposz befejezése után is adtak ki műveket. Mi is akkor pontosan a progresszív zene? A második bécsi iskoláé? Tudjuk, hogy nem minden európai komponista követte ezt a vonalat. Vegyük például Alexander von Zemlinskyt, Erich Wolfgang Korngoldot, Walter Braunfelst vagy Franz Schmidtet.. Mindegyikül remek alkotóművész volt, pedig semmi közük nem volt a második bécsi iskolához! Braunfels sajnos teljesen elfeledett szerzővé vált, pedig egy olyan zenei stílus hozott létre, amelyet senki más… ugyanígy Martinů. Nem követte a progresszív avantgárd vonalat.

Martinů zenéje nem szerkezeti építkezésen alapul?

Ezt így nem jelenteném ki. Martinů zenéjének természetesen van egy váza, leginkább ritmikai alapú. Az általános koncepciót tisztázni kell, ez nem kétséges. De Martinů nem egy matematikus gondolkodással bíró zeneszerző, ragaszkodott bizonyos szabályokhoz, ám ezek többnyire a saját szabályai voltak. Ez nem úgy működik, hogy az agy kiadja a feladatot az érzelmeknek, hanem ez esetben épp ellenkezőleg: az érzelmek diktálják az agynak, hogyan lélegezzen a zene ritmusára. Ez egy nagyon fontos szempont. Martinů zenéje egészen különleges, szokatlan hanghatásokat rejt magában, apró, de annál progresszívebb elemek, akár a harmóniákat, akár az általános hangzást figyeljük meg közelebbről. Mikor az 1950-es években a Gilgamest komponálta, kreatív alkotó erejének csúcsán volt, az egyik legjobb darabjáról beszélünk.

Ebben az időszakban írta a Források megnyílnak című egészen egyszerű kamarakantátáját, mely a cseh természet dicsérete. A Gilgames viszont nem annyira cseh, sokkal inkább nemzetközi. Ön is így látja?

Nem annyira cseh, mint amennyire lehetne, de még mindig eléggé az. Én nagyon élvezem a ritmikai és melodikai jellegzetességek sokaságát, melyek felfedezhetők mind a szóló-, mind a kórusrészekben. A darab egyébként tartalmaz ettől teljesen eltérő részeket is: például a harmadik részben, mikor Gilgames esdekel a halott Enkidunak, hogy térjen vissza a földre. Úgy hangzik, mintha barátjának hangja a sírból szólna. Ahogy Martinů megzenésíti ezt a részt, az kifejezetten intrikus hozzáállást tükröz. Ezekben a részekben érezhető a francia zene hatása, az itt alkalmazott glisszandók egy ködös, nehezen kivehető hangzásképet eredményeznek. Mintha egy Monet-festményt néznénk. Az ütőhangszerek rendezett, s ettől hihetetlenül drámai pianissimóval csatlakoznak. Aztán egy tompított trombitahangot hallunk. Martinů pontosan megidézte az ősi időket. A Gilgames-eposz i. e. 1200 keletkezett, Martinů csodálatraméltóan teremtette meg az atmoszféráját. A halott ember visszatér az életbe… Milyen varázslatos pillanat! A végén Gilgames megkérdi Enkidut: mit láttál? Enkidu, vagyis az egész kórus válaszol: „Láttam…” És a hárfa elkezd játszani. A létezéssel kapcsolatos kérdések megválaszolatlanok maradnak. Ezek gyönyörű zenei pillanatok, nagyszerű effektek. Az ember gyakran reflektál a saját életére, természetes, hogy a újra és újra rákérdezünk, mi következik a halál után. Martinů kibontja ezt a témát. Befejezhette volna másként is oratóriumát pompásan, ünnepelve Gilgamest, a nagy hőst. Ehelyett úgy döntött, kérdéseket tesz fel, olyanokat, melyeket kényszerszerűen minden ember feltesz. De nem ad választ. Ezzel is a francia impresszionizmus technikáját alkalmazza.

Az legújabb kiadást adják elő. A Gilgames-eposz a Bohuslav Martinů Intézet által készített Martinů-összkiadás első kötete.

Így van. De természetesen más kiadásokból is dolgoztam.

A lejegyzésben nagy különbség van a különböző kiadások között?

A régi kiadásokban egyes vonósrészeket „con arco”, vagyis vonóval kell játszani, míg az új kiadás pizzicatót ír elő, amit teljesen más hangzást eredményez.

Mindazonáltal ezek csak részletek, nem?

Igen, azok. Hangszerelésben például. Az új kiadás megtisztult ezektől a korábbi hibáktól. De számunkra legnagyobb kihívást a nyelv jelentette. Martinů óangol nyelvre írta a zenét. A librettó olyan nyelven íródott, amellyel magas pozícióban lévő embereket, arisztokratákat vagy istenségeket szólítanak meg. Hasonlóan Händel londoni oratóriumaihoz. Mindent meg kellett vizsgálnunk, ami meglehetősen kimerítő volt. A Gilgames-eposz az ősbemutatón német fordításban hangzott el. Fellelhető felvételek jelentős része cseh nyelven van, de most végre van egy angol nyelvű is. (Korábban Jiři Belohlavek & a BBC Orchestra már készített egy angol nyelvű felvételt.)

Térjünk vissza az ősi eposzhoz. Ezt témát a kereszténység ellenpólusaként értelmezi?

Határozottan nem. Mindazonáltal Martinů a kereszténységet egy fajta alapnak és nem doktrínának gondolta. Azt gondolom, a sprititualitást más szemszögből kéne megközelítenünk. A kereszténység létrejötte előtt különbözők hitek és vallások léteztek.

És Gilgames…

Az eposz pontosan erre reflektál. A spirituális gondolkodás mindig örökkévalóságról, a halálról, az élet nagy kérdéseiről. Szentül hiszem, hogy minden ember a transzcendencia iránti vággyal születik. A keresztények Krisztusban, a zsidók Istenben, a muszlimok Allahban hisznek, a buddhisták… nos, a buddhizmus mint olyan, sokkal inkább tanítások összessége, mint vallás. De ezek a dolgok mindenkit foglalkoztatnak, mindnyájunkban ott rejlenek ezek a kérdések, amelyekre más-más válaszokat adunk. Ezt pedig nem hagyhatjuk figyelmen kívül, máskülönben a világ teljesen ateistává válna… az egyik válasz e kérdésekre a Gilgames. Az eredeti szöveg nagy valószínűséggel hatással volt a Bibliára is. A kereszténység kialakulása idején nagy változások mentek végbe a világban. Úgy vélem az óbabiloni idők, amikor a szöveg íródott és a mi kereszténység által meghatározott világunk egyfajta szimbiózisban állnak. A Gilgames-eposz lehetőséget biztosít, hogy csodálatos módon betekintést nyerjünk az antikvitás világába.

Manfred Honeck (fotó: Felix Broede)

Tehát Martinů Gilgames-eposzát szent, spirituális zenének tartja?

Teljes mértékben. Gilgames magát kétharmad rész istenként, egyharmad rész emberként határozza meg.

Lehetőséget kapott, hogy mélyebben megismerkedhessen ezzel a művel – fontos fordulópontot jelent ez a pályája szempontjából?

Mindenképp. Gilgames nagy felfedés volt számomra. Az iskolában irodalmi emlékként tanultunk róla, olvastuk a szöveget. De most hálás vagyok a zenének, ami kifejezi ezt a történetet.

Tervben vannak már más hasonló felfedezések is?

Kíváncsi vagyok mi vár rám. Mostanában néhány kortárs szerzőre fókuszálok. Nagy rajongója vagyok Walter Braunfelsnek, szeretném még többször előadni Te Deumját és a Nagy Miséjét Ugyan Mahler nyolcadikját már vezényeltem, de hamarosan újra előadhatom majd. A zenekarok általában Brucknerre, Mozartra, Beethovenre kérnek fel… ebben a hagyományban nőttem fel, úgyhogy ez az a zene, amit a legtöbbször vezénylek.