Barokk könnyűzene Szegeden

Az idei nyár sem múlik el szabadtéri játékok nélkül. A korlátozások enyhítésén követőn már javában folynak az előkészületek Szegeden. Egyetlen változást leszámítva, az eredetileg meghirdetett produkciókat láthatja a közönség az Újszegedi Szabadtéri Színpadon. Július 17-én és 18-án Händel 1709-ben, Velencében komponált operáját, az Agrippinát mutatják be Pányik Tamás rendezésében. A karmester a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja, Liszt Ferenc-díjas, kiváló művész, Pál Tamás. A szerzőtől operát még nem vezényelt, de a Messiás oratórium dirigálása volt fiatal karmesterként az első, kiugró sikere.  Ő a karanténidőt sem pihenéssel töltötte, volt ideje foglalkozni a vezénylésről szóló, műhelytitkokat is tartalmazó esszéjével. 

Józsa Ágnes

Amikor megbízása után kézbe vette a partitúrát, s meghallgatta előadásainak különböző felvételeit, akkor már úgy gondolta, hogy nagyszerű ötlet ennek az operának a bemutatása. Ez a mű a  szegedi operajátszások történetében igazi újdonság. Ezenfelül  nagyon is való a szokatlan helyszínre, vagyis olyanra, amely nem tradicionális,  amelyet nem kötnek formaságok, mert  - meggyőződése szerint - ez egy rendkívül szabad szellemű, improvizatív opera. 

Fél évszázados pályája során számos opera újrafelfedezése és megismertetése kötődik Pál Tamás nevéhez. Ez a mű nem ebbe a sorba illik, mert ez az adott korból az átlagnál sokkal jobban ismert és gyakrabban játszott darab, ám ő ez alkalommai is hozzá tudott tenni az előadás-történethez. Újrafordította az áriák szövegét, mert úgy érezte, hogy az általa ismert felvételek vagy kissé hidegen historizáltak, vagy pedig éppen ellenkezőleg, túlzóan  romantizáltak. A véleménye az, hogy az Agrippina barokk könnyűzene, amit könnyedén, elegánsan, finoman és improvizatíven kell előadni. A történet is érdekes.  Kicsengésében mindenképpen vígopera, annak ellenére, hogy a felhangzó zenék jó része nem vidám, nem kacagtató, hanem inkább  érzelmesen komoly. A mese egy római kori, szerelmi bonyodalom. A címadó hősnő,  Agrippina mindenképpen el akarja érni, hogy férjének, Claudiusnak az utódja az ő első házasságából származó gyermeke, Néró legyen. Ezért minden intrikára kész. Poppeát akarja a cselszövésben felhasználni, akibe mindhárom férfi:  Claudius, Otho és Néró  is szerelmes.  Félreértések és kibékülések után végül is isteni beavatkozással – Juno leszáll az égből – kaphatjuk meg a feloldozást.  

 

 

 

A szabad tér és a barokk opera intimitása látszólag ellentmond egymásnak, de ez a helyszín, az Újszegedi Szabadtéri Színpad egy gyönyörű ligetben található, körbe ölelve hatalmas  fákkal. A játszótér  ebben a természetburokban helyezkedik el.  Itt is meg kell küzdeni a szabad tér kihívásával, de erre már a technika lehetőséget nyújt. 

Az előadás igazi különlegessége az, hogy Pál Tamás nem a pódiumról vezényel, hanem a belül a csembaló mögé, és kamarazenészként, a zenekarral együtt játssza a szólamot. Itt recitativókat váltogatják a da capo áriák.  Ezek jó része  basso continuóra és az énekszólamra hangszerelt. Kettős tehát a feladata. Mint csembalista, kíséri az éneklőt,  ugyanakkor a zenekart is irányítja. Ebben a zenei közreműködős irányításban már nagy gyakorlata van. Mozart- és Haydn-operákat is vezényelt már így, hangszeren is játszva. Mindig örül annak, ha ilyen lehetősége adódik. 

Erről a Händel-műről azt mondja: „nem vagyok barokk szakértő. Nem mondom, hogy nincs jártasságom, de az a fajta specialitás és szakértelem, a historikus előadásmód és  megközelítés, ami mostanában a barokk zeneművek megközelítése,  abban nem  vagyok igazán otthon.  Természetesen, a barokk zene nagyon hat rám. Händellel viszonylag keveset találkoztam.  A Messiás óta  valahogy elkerült engem. A színpadi művei pedig teljesen kimaradtak a vezényelt darabok közül. Händel-opera dirigálásomban az Agrippina az első. Hogy kedvencem volt,  azt nem  tudnám mondani,  de lehet, hogy kedvencem lesz, mert igazi  remekmű, invenciózus és nagyon szerethető.  Az újdonsága számomra az, hogy az én barokk ismeretemhez képest életszerű, emberszagú. Az Agrippinát  most nagyon megszerettem,  és remélem, nem utoljára kerülök ehhez a műhöz ilyen közel.”