Mesternők és tanítványuk

Különleges hangversenyek várnak a Pastorale-bérlet következő, február 22-i és 23-i közönségére a Pesti Vigadóban. A koncerteken kedves darabjaiból válogat az énekművész-tanár, a Liszt-díjas, érdemes és kiváló művész Kertesi Ingrid, valamint kiemelkedő tehetségű, fiatal tanítványa, Subedi Anna, akit a közönség leánykori nevén, Szentes Annaként ismerhetett és szerethetett meg. A két koloratúrszoprán énekesnő képzeletbeli utazásra invitálja a közönséget a bel canto világába. 

A hangversenyek első részében csembalókísérettel barokk zenét adnak elő, zongorakísérettel pedig romantikus és modern dalokat, majd a második részben zenekari kísérettel énekelnek operaáriákat, duetteket. 

 

Kertesi Ingrid és Subedi Anna

A „mesternő és tanítványa” viszony pedig négyszeresen is megjelenik, mivel a koncerten csembalókíséretet vállaló Dobozy Borbála Subedi Anna csembalótanára volt, a zongoránál helyet foglaló Virág Emese korrepetitorként segítette zeneakadémiai tanulmányait, a szerkesztő- műsorvezető, Solymosi Tari Emőke pedig zenetörténetre tanította az ifjú énekesnőt. 

A programban többek között Monteverdi, Bach, Schubert, Donizetti, Bellini, Offenbach, Verdi, Vivaldi, Debussy és Fekete Gyula művei hangzanak fel. A hangversenyt két balettprodukció színesíti, ezeket a Magyar Táncművészeti Egyetem balett tanszékének hallgatói mutatják be. Emellett vetített képanyag, a művészekkel való beszélgetés is szerepel a programban, s a Szent István Király Szimfonikus Zenekart Ménesi Gergely vezényli.