Nagykorú a Lamantin Jazz Fesztivál!

18 éve rendezik meg a Lamatin Jazz Fesztivált, melyhez 16. alkalommal csatlakozik ország legnagyobb, jazzt és egyéb improvizatív zenei műfajokat oktató nyári a kurzusa, a Lamantin Improvizációs Tábor is.

Hála a tatai jazztábor megszűnése után a tábort életre hívó és működtető szombathelyi Improvizatív Zeneműhely Egyesületnek és elnökének, Dr. Tímár Péternek, a zenei szeminárium mára már messze földön híressé vált. Diákjai – évente mintegy 120-an -  az ország egész területéről, sőt a határokon túlról is érkeznek. A jó hangulatú tábor magas színvonalára az évek óta visszajáró tanári kar maga is biztosíték, hiszen a „civilben” a különböző jazzoktatási intézményekben oktató tanárok között számos jelentős jazz zenész is helyet kapott A  2018. június 24-e és 30-a között megrendezésre kerülő nyári képzés művészeti vezetője Márkus Tibor. A tanári kart pedig olyan elismert zenészek, tanárok alkotják, mint Csuhaj-Barna Tibor, Elek István, Gyárfás István, Tóth Viktor, Winand Gábor, Jeszenszky György és Nesztor Iván.

Fotó: Czika László

A Lamantin Jazz Tábor nyitott a műfaj iránt érdeklődő kezdő zenészek előtt is, hiszen minimális hangszertudás is elegendő a kurzuson való részvételhez. A BTI Jazztanszéke kreditpont szerző kurzussá nyilvánította, az Oktatási Minisztérium pedig zenetanárok, ének-zenét oktató pedagógusok számára továbbképzési programként akkreditálta.

Sok kiemelkedő, ma népszerű művész kezdte pályáját a Lamantinon, köztük Farkas Norbert bőgős, Ávéd János szaxofonos, Pozsár Máté zongorista, Tóth Mátyás gitáros, Varga Bendegúz dobos és hazánk vezető jazzénekesnői: Pátkai Rozina, Hajós Laura, Karosi Júlia, Harcsa Veronika és Enyedi Sugárka.

A hangszeres órák és zenekari gyakorlatok mellett a hallgatók minden évben mesterkurzusokon is részt vehetnek. Idén Markus Stockhausen német trombitaművész, az olasz Enrico Crivellaro gitáros,  Németh Ferenc dobos hangszerspecifikus kurzusain túl, Fekete Kovács Kornél tart rézfúvós és big band mesterkurzust, Válik Lászlótól pedig stúdiótechnikáról és színpadi hangtechnikáról tudhatnak meg többet az érdeklődők.