Nyiss ablakot a zenének!

A MÁV Szimfonikus Zenekar 75 éve küldetésének érzi, hogy a klasszikus zenét elvigye az emberekhez. 1945-ben, a második világháború után, a zenekar alapítói azzal az üzenettel indították útra zenészeinket, hogy a saját eszközeikkel segítsék a világégés által megtépázott lelkek gyógyítását. 

A MÁV Szimfonikus Zenekar új kezdeményezésével, tiszteletben tartva a rendelkezéseket, arra bíztatja honfitársainkat, hogy maradjanak otthon, de nyissák ki az ablakokat, engedjék be a tavaszi napfényt és a zenét. Partnereink - a Hyundai, a Pioneer, a Bose és a Grandvoice -  segítségével március 30-ától, naponta útnak indítunk Budapesten két autót, amelyek klasszikus zenét sugározva járják majd az utcákat, néha meg-megállva, hogy a MÁV Szimfonikus Zenekar legszebb felvételeivel üzenjenek azoknak, akik akár kötelességüket teljesítve munkába igyekeznek, akár az otthonukban töltik az időt és ablakot nyitnak a zenének. Mindenképpen útba ejtjük majd a kórházak környékét, igyekszünk néhány boldog percet szerezni azoknak az egészségügyi dolgozóknak is, akik megfeszített harcot vívnak az életekért. 

 

Most, amikor súlyos veszélyhelyzettel kell megbirkóznia nemcsak hazánknak, hanem a világ szinte minden polgárának, talán még fontosabb, hogy néhány boldog, önfeledt pillanatot élhessünk át, feltöltődjünk és bizakodva nézzünk a jövőbe, remélve, hogy hamarosan újra megnyithatnak a koncerttermek, színházak, közösségi terek, és az élet visszatér a rendes ütemébe. Mi lehetne erre jobb eszköz, mint a zene.

A professzionális hangeszközökkel ellátott autókat többnyire a zenekar művészei vezetik majd,  és az útvonalakat a Máv Zenekar facebook-oldalán lehet követni.