Rév Lívia (1916-2018) – Egy rendkívüli életpálya

Életének 102. évében, 2018. március 28-án Párizsban hunyt el a világhírű magyar zongoraművész, Rév Lívia. Székely György nekrológjával emlékezünk rá.

Székely György

A pici magyar zongoratehetség, aki 9 évesen már pódiumon volt, nem gondolta volna, hogy megéri, hogy egyszer hazája megbecsült, neves művésze lesz.

A Zeneakadémián még együtt tanult és életre szóló barátságot kötött Fischer Annie-val, de korai karrierjét neki is megszakította a világháború és az üldöztetés. 1946-ban egy párizsi zenei versenyen indult és a magyarországi újabb baljós politikai fordulatok miatt úgy döntött, ott fog letelepedni. Európában és Amerikában is hamar nevet szerzett magának, sikeres volt. Korának legnagyobb karmestereivel, szólistáival koncertezett, kamarazenélt.  Hamarosan férjhez ment, két gyermeke lett, de néhány éves szünet után folytatta karrierjét, kiegészítve oktatással, mesterkurzusokkal.

Rév Lívia és Fischer Annie

Hogyan tudsz gyermekeket nevelni és a zongorakarrierre is összpontosítani? - Kérdezte tőle nemegyszer Fischer Annie. Biztos, hogy akadályokkal is járt zongorista életpályája, de ezt ő nem bánta, kiegyensúlyozott, optimista személyiség volt. Chopin, Mendelssohn, Debussy munkásságára koncentrált, lemezei születtek, amelyek egyre több elismerést szereztek számára – igaz már csak a hetvenes évein túl. A 90-es években a BBC kritikusokat kért fel, hogy értékeljék a Chopin nocturne-ök felvételeit „vakteszt” formájában. Mindenki megdöbbenésére egy „ismeretlen” zongoraművész, Rév Lívia kapta a legtöbb pontot, megelőzve Rubinsteint és másokat.

Éppen ezekben az években kezdődött meg Rév Lívia „újravirágzása”, amelyet Strém Kálmánnak, a neves koncertszervezőnek köszönhetett. Nyolcvanadik életévében is felkapott, népszerű zongorista volt szerte a világban. Hazánkban – néhány korábbi és általa nem túl jónak értékelt fellépése után – 2003-ban „robbant be”. Hihetetlenül sikeres koncerteket adott, utoljára 2012-ben Szegeden, a Zsinagógában. Ekkor 96 éves volt. Lemezei, filmfelvételei láthatók az interneten. A Mácsai János és Pálos György által készített dokumentumfilm a 90. éves művésznőt méltón ünnepelte meg.

A Facebookon látható egy kis Chopin részlet, amelyet 101. éves születésnapján játszik, ez Csordás Klára operaénekesnő felvétele. Itthonról is többen kapcsolatban maradtak vele, Pro Cultura Hungarica kitüntetést, Franciaországban Becsületrendet kapott.

És néhány személyes emlék: kedves barátnőjéről, a zseniális Fischer Annie-ról többször mesélt nekem, interjút is adott. Felkérésemre, 2004-ben, Fischer Annie emlékére tartott koncertet az Óbudai Társaskörben.

Soha nem árultam el Neki, de magamban roppant büszke voltam arra, hogy valószínűleg „megmentettem” egy koncertjét.

2005-ben Debussy estre kérték fel a Művészetek Palotája Bartók Termében. A koncertterem ugyan csodálatos, de sajnos arról is ismert, hogy az akusztika a köhögést rendkívüli módon felerősíti. Nagyon tartottam attól, hogy a művésznő koncertjét a halk, finom hangzású Debussy művekkel „szétköhögi” a közönség (ami éppen idén, 2018 januárjában fordult elő Daniel Barenboim Debussy koncertjén, Salzburgban). Megkértem Mácsai Jánost, aki a koncert lebonyolításában közreműködött, hogy kivételesen tegyen meg egy szívességet: menjen ki a közönség elé és kérje meg őket: ügyeljenek a köhögésre. Ez megtörtént és egy csodálatos, zavarmentes koncertélményben volt részünk.

Végül hadd idézzünk abból a riportból, amelyben Fischer Annie-ra is emlékezett (megjelent a Parlandóban és a Gramofonban).

„Azonos napon, bár nem azonos évben születtünk (akár Starker János). Első koncertjét soha nem fogom elfelejteni, annyira megfogott - számomra borzongatóan nagy élmény volt. Már egészen fiatal korában - gyermekkorunk óta ismertük egymást - olyan intenzív, olyan mély volt a játéka, amelyhez foghatót azóta sem hallottam. Én már ötéves koromban elhatároztam, hogy zongoraművész leszek, de nem szólista, hanem kamarazenész akartam lenni. Ő is Székely Arnoldnál tanult, aki ügyvéd és zongorista volt, eredetileg az első világháború alatt helyettesként került az Akadémiára. Végül megszerették, bennmaradt, de azt mondhatnám, hogy ő is sokat tanult egyes tanítványaitól. Érdekes, hogy később Franciaországba került, ahol többször találkoztunk, jó viszonyba kerültünk. Az én tanárnőm Varró Margit, korának egyik legnagyobb zenepedagógusa volt. Annie-t csak akkor vállalta volna, ha az ő osztályába jár, nem Dohnányihoz. Így tehát Dohnányi Ernő és Székely Arnold lettek Annie tanárai, de Székely Arnold kitűnő asszisztensének, Küssler Ilonkának – egy nagyszerű tanárnőnek - a nevét is meg kell említeni, mivel szerintem Annie igen sokat köszönhetett neki is. Ő később Olaszországban lett neves zongoratanárnő. 

A háború után külföldre kerültem és Annie-val sokat voltunk együtt külföldi koncertútjai alkalmából. Sokszor meglátogatott engem Párizsban is. Ha vacsorára jött hozzánk, kedvencét, osztrigát tálaltunk fel neki. Bizalmába avatott. Amikor gyermeket vártam megjegyezte: „Gyermeket vársz, zongorista karriernél, ez lehetetlen!”
Két évvel később két kisbabámat látva folytak a könnyei. „Én nem tudom a dolgokat félig elvégezni” – mondta. Úgy gondolta, egy nemzetközi koncertkarrier nem teszi lehetővé a tisztességes gyermeknevelést – és ebben igazat adtam neki. Én a gyermekeket választottam, karrierem megszakadt, később nagyon nehéz volt az újrakezdés.

Rév Lívia (Fotó: Kaiser Ottó)

Tóth Aladár nem csak férje, mestere is volt. Szerintem többet tanult tőle, mint Dohnányitól. Egy párizsi „Hammerklavier” szonáta előadása után úgy éreztem, Beethoven óta ezt így nem játszották. Sokat jelenthetett számára e darab, mivel nem sokkal később – már Londonban – a ráadások között is ennek a fugatételét játszotta. Játékában nagy szerepe volt az ösztönösségnek, szinte sohasem játszott egy darabot kétszer ugyanúgy. Meghatározó élmény volt vele Mozart d-moll és Schumann a-moll zongoraversenyének lassú tétele, amelynél szebb interpretációt elképzelhetetlennek tartok. Képzeletében már előre megjelent a schumanni zene, a lassú tétel lélegzetszerű kezdete, mint egy gondolat folytatása. A közönség meghódítása a művészek titka – ennek ő teljes birtokában volt. A lámpaláz és a drukk nagyobb volt édesanyjánál és Magda húgánál, akik be sem ültek a koncertjére, kívül izgultak.

Magda húga egyébként kiváló muzsikus volt, én tanúja voltam egy Appassionata előadásának. Amikor eljátszotta, leborult a zongorára és zokogott – „nem sikerült” – mondta. Mi remek előadásnak éreztük. Sajnos nem volt önbizalma, nem tudott koncertkarriert létrehozni, ráadásul ő később kezdett el zongorázni, mint Annie. 

Annie a kollégákkal szeretett beszélgetni az előadói stílusról és ekkor nyugodtan, de határozottan érvelt. Nem felejtem el, hogy Londonban egy kávézó teraszán Kocsis Zolit egyszer teljesen kihozta a sodrából egy Beethoven szonáta felfogásáról szóló vita során. „Annie nénivel nem lehet vitatkozni” kiáltott rá Kocsis – ennek tanúja voltam. Annie-t ez sem zavarta, számomra pedig nyilvánvaló volt, hogy mindenki a saját felfogását kell, hogy kövesse. Annie példája nyomán én is igyekeztem támogatni a kiemelkedő fiatal művészeket. 1972-ben Antibes-ban fesztivált rendeztem, amelyre meghívtam Kocsis Zoltánt és Ránki Dezsőt, akik nálam gyakoroltak. Koncertjeiket a francia TV is közvetítette és ezzel megindult nemzetközi karrierjük.

Rév Lívia az utolsó éveiben is súlyt fektetett arra, hogy megismerje a fiatal magyar muzsikusokat, sőt, ha éppen Párizsban jártak, vendégül látta őket, s örömmel kamarazenélt velük. Így például a kiváló csellistával, Rohmann Dittával, vagy Érdi Tamás zongoraművésszel.

Búcsúzunk Tőle, a huszadik század egyik jelentős előadóművészétől.