A Jazztérkép vendége:Karosi Júlia
Szóba kerül a beszélgetésben egy gyerekkori koncert, és a most megjelenő lemez.. Az is, hogy változik a tanulás és a tanítás szerepe ma, mikor az informatika egyeduralma miatt néhány embernek újra laposnak tűnik a föld. Kiderül, kik a legfőbb szövetségesek, hogy mi alapján áll össze a repertoár, és miért lehet fontos ma Bartók, Tolsztoj vagy Wheeler alkotásainak ismerete. Mondhatnánk, Karosi Júlia elsődleges anyanyelve a zene, de a Jazztérkép februári vendégének meglátásai tanulságosak. Az őszintesége miatt.
Iván Csaba
A saját elindulásban a családi inspiráció és az örökölt adottság mennyire játszott szerepet?
Azt hiszem mindkettőnek fontos szerepe volt. Korán kiderült, hogy szép tisztán énekelek, és érzelmileg nagyon fogékony vagyok a zenei kifejezésre. De nyilván ha nem zenész családba születek, ez nehezebben, lassabban bontakozik ki. Így egészen pici koromtól fogva nem csak hogy körülvett a zene, de tanultam is. Most kezd csak igazán tudatosulni bennem, hogy mennyire meghatározó élmény volt ez számomra.
Kinek köszönhető a felfedezése? Milyen iskolák és milyen fontos tanárok kellettek a pálya sikerességéhez?
Az otthoni, édesanyám által szervezett házi koncerteken kezdtem először saját zongorakísérettel jazzt énekelni. Az egyik ilyen alkalommal Dráfi Kálmán és felesége voltak azok, akik nagy lelkesedéssel bíztattak, hogy nekem ezzel a műfajjal dolgom van. Utána kezdtem el jazzt tanulni. Először Winand Gábornál, majd a Zeneakadémián Lakatos Ágnes és Berki Tamás voltak a tanáraim. Mindannyijuknak fontos szerepe van abban, aki tanárként és előadóként ma vagyok.
Mondjon három énekesnőt, akik a pályáján segítették, akiket az érdeklődő közönségnek érdemes meghallgatnia?
Az első feltétlenül Kovács Linda, akivel régóta figyelemmel kísérjük egymás pályáját, kölcsönösen fontos számunkra, hogy őszinte kritikával illetjük egymás projektjeit. MòzesTamarával főként a tanítás terén fontos a kapcsolatom. Hasonlóan inspiráló számomra az utóbbi években a portugál származású, New York-ban élő Sara Serpa-val való megismerkedés, évek óta a rendkívül hasonló zenei ízlésünk, például a Bartók iránti lelkesedésünk, köt össze minket. Fontos példák számomra, egyszerre kiváló zenészek, fantasztikus énekesek, virtuóz improvizatőrök és elmélyült komponisták – meg elismert pedagógusok.
Mostanában elég sok dokumentarista jellegű jazz tematikájú mozi jött ki. Van olyan film, ami az énekesek valódi életét mutatja be?
Nem hiszem, hogy igazán tipikus énekesnő lennék. Ahogyan az előbb említett kolleganők, én is zenélek, komponálok és tanítok, kórust vezetek párhuzamosan, nem tudok csak énekesként tekinteni magamra. Ezért nincs igazán tapasztalatom az énekes sztárok életéről.
A sokrétűség eleve választott opció volt, hogy a klasszikus kamarazenétől a jazzig ilyen széles a repertoár – vagy praktikus, így nagyobb a mozgástér?
A oka inkább az, hogy rengeteg fajta zenét hallgatok, szeretek, és amikor belelkesedek valami iránt, azonnal ki is akarom próbálni. Aztán gyakran születik is belőle valamilyen projekt. Nagyon szerettem tavaly nyáron például, hogy egyik héten klasszikus spanyol dalokat énekeltem, másik héten Broadway slágereket, majd pedig kortárs, saját kompozíciókat Juhász Gáborral vagy a saját zenekarommal. Frissen tart ez a zenei sokszínűség.
Mekkora ez a repertoár? Melyik projekt a legnépszerűbb a kínálatban? Van olyan, ami előkészületi stádiumban van, de még koncerten nem hallhattuk?
Ami most a legaktuálisabb, hogy a két világklasszis zenész közreműködésével – Ingrid Jensen amerikai trombitással és Kristjan Randalu észt zongoraművésszel – felvett új lemezem tavasszal jelenik meg. Az album bemutatója április 5-én lesz a Bartók Tavasz keretében a Magyar Zene Házában. Ott játsszuk először élőben a teljes anyagot. Van a quartettemel egy Broadway műsorunk George Gershwin, Cole Porter, és Stephen Sondheim dalaival. Létezik egy program az eddig megjelent szerzői lemezemen szerzeményeiből és saját átirataimból. Közreműködőként énekelek még Juhász Gábor Planets című albumának koncertbemutatóin, illetve a Négy Évszak, Négy Hang elnevezésű produkciókban három nagyszerű kolléganőmmel. Klasszikus zenét a Musiciens Libres komolyzenei formációval énekelek. Ezek a rendszeres „vendégségeim”.
Egy felkérést esetén a személyes rokonszenv vagy a szakmai kihívás fontosabb a döntésekor?
Ha közreműködőként hívnak, az elsődleges szempont az, hogy szakmailag helyt tudok-e állni. A másik fontos faktor az idő, mert hajlamos vagyok túlvállalni magam, és ebbe hamar beleroppanok. Erre az utóbbi időben próbálok sokkal jobban figyelni.
Más a klasszikus koncert és a jazz koncert közönségének reagálása? Vagy ez is változik az idővel? Lehet formálni az érzékenységet?
Klasszikus koncerteken sokszor éreztem azt kis koromtól fogva, hogy az emberek számomra indokolatlanul merevek. Sokszor feszengek emiatt, mert én nem tudok teljesen mozdulatlanul, hangtalanul zenét hallgatni. A jazz koncerteken sokkal inkább megengedett az ilyesmi, ott viszont gyakran éppen a nagy zajtól szenvedünk előadóként. Jobb lenne, ha a két attitűd közeledne egymáshoz, ha az emberek az élő zenének mindig, minden körülmények között megadnák a kellő tiszteletet, de nem feszengenének, bátran kifejeznék a tetszésüket vagy akár nemtetszésüket is.
Kísérletező, bevállalós alkat? Egy színházi előadásra, performance-ra, összművészeti kísérletre rá tudnák beszélni, ha jó érveket mondana a rendező, dramaturg, karmester – és érdekelné a téma?
Szerintem abszolút kísérletező alkat vagyok, ráadásul ez a téma nagyon érdekel. Az összművészeti, komplex kifejezésmód, ahol zene, mozgás, tér, vizualitás, verbalitás egyszerre kapnak szerepet rendkívül izgalmas számomra. Nagyon szívesen részt vennék ilyen projektben előadóként vagy társ-alkotóként is.
Ha a MAO felkérné a „klasszikus jazzlemezek reneszánsza” népszerű sorozatában, hogy válasszon egy albumot kedvenc énekesnőjétől, amit elő is adhat velük – melyik lenne az?
Régi vágyam Kenny Wheeler “Siren’s Song” című albumának megszólaltatása big banddel, ahol Norma Winstone csodálatos, éteri vokálját kéne reprodukálnom. Hát, nem lenne könnyű feladat, de belevágnék szívesen!
A nagyfia műveli a zenét, játszik valamilyen hangszeren?
Zongorázni tanul, és néha dobol is az édesapjával. Az énekhangja is nagyon erős, az énekes felmenőit le sem tagadhatja.
A most megjelent kötetét a zenével ismerkedő gyerekeknek szánta? Miben eredeti a kötet a koncepciója és gyakorlata?
2018-tól három éven keresztül az MMA művészeti ösztöndíjasaként dolgozhattam gyakorlataimon, melyek Bartók Mikrokozmosz darabjai alapján kidolgozott intonációs és improvizációs gyakorlatok. 2023 végén jelent meg munkafüzet formájában, saját kiadásban, az ő támogatásukkal. Az anyag elég nehéz, így haladó énekeseknek szól elsősorban. Számomra egészen váratlan és hihetetlen, hogy minden PR és marketing fogás nélkül, szűk 2 hónap alatt 14 országba, 19 városba, 5 különböző kontinensre eljutott. Hatalmas izgalommal küldtem Ausztráliától New York-on át Kuala-Lumpurig számos helyre. Főként profi énekesek, ének professzorok, vagy felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók érdeklődtek eddig iránta.
Ma főleg a technika fejlődésének hatására néha úgy tűnik, az emberek is megváltoztak, az új kérdésekre az idősebb generáció sem rendelkezhet autentikus válasszal. Melyik könyv az, amit ilyenkor elő szokott venni, mert segíteni tud?
Érdekes, mikor Tolsztojt olvasok, az az érzésem, hogy valójában nem változott semmi. Ő mindent észrevett, mindent érzett, és mindent pontosan le is tudott írni.
A másik térfélen – anyaként és tanárként – mi a tapasztalata, a mai fiataloknak nem hátrány, hogy olyan korban szocializálódnak, amikor az információdömping következtében, a felszínesség, az anyagiasság miatt néha olyan fontos tulajdonságok, mint a türelem, a kitartás, koncentrálóképesség nem fejlődik ki igazán?Anélkül meg jó zenész se lehet senki.
Ez egy nagyon fontos kérdés, és ne legyünk képmutatóak, ez nem csak a fiatalabb generációkat, hanem minket is érint. A social media, és az állandó online üzemmód egy szerteágazó, de felszínes figyelmet eredményez, ami rendkívül kártékony az elmélyült kreatív folyamatokra. Ráadásul a like hajhászás teljesen eltorzítja az egót, értékelhetetlen, sőt akár vállalhatatlan produktumokat kényszerít ki sokakból. Én magam is küszködők ezzel, és próbálom minél tudatosabban kialakítani az offline, minőségi időt a munkára, majd pedig hatékonyan eltölteni az online időt. A fiatalabb generációknak csak akkor tudunk példát mutatni, ha mi magunk jól „funkcionálunk” ezekben a helyzetekben, nem egy béna boomerként tekintenek ránk, hanem tisztelik azt, hogy úgy is lehet élni – gyakorolni, komponálni, írni, olvasni, zenét hallgatni, hogy letesszük a telefont a másik szobában. Fontosabb megélni az élményeinket, az életünket, mint csak folyamatosan szelfikkel, sztorikkal és posztokkal reflektálni rá. A direkt élményt öli meg, ha állandóan megfigyelőként akarunk jelen lenni a saját életünkben. A zene esetében ez hatványozottabban igaz. A muzsika mindig egy őszinte, zsigeri, direkt élmény, ha át merjük adni magunkat testestül- lelkestül a pillanatnak.
Fotó: Borovics Zoltán