Bruno de Sá, brazil férfiszoprán énekes legújabb CD-albuma október végén jelent meg a Warner gondozásában. Más módon is hallgatható a világhálón (spotify, részletek a you tube-on), de a kiadvány egy kiválóan megszerkesztett és dokumentált formában érdemes a megvételre. A budapesti koncert-bemutató november 30-án lesz, a Zeneakadémián.
Dr. Székely György
Az énekes a világ legritkább hangtípusát birtokolja – nevezhetjük valódi vagy igazi férfi-szopránnak. Hangja veleszületett, a gégét érintő genetikai variáció miatt maradt magas, amúgy teljesen egészséges férfiemberről beszélünk. Ha jól megfigyeljük, ez a hangtípus egészen más, mint a kontratenorok falzett („fejhang”) technikája, és nem olyan, mint egy fiú-szoprán, vagy egy szoprán énekesnő hangja.
Zenetörténeti áttekintés
A 18. században tetőzött embertelen beavatkozás – a muzikális fiatal fiúk kasztrálása – a női hangok templomban és színpadokon történt betiltása miatt történt. A szegény szülők gyermekei így egyházi énekesi álláshoz jutottak, és néhányukból karizmatikus, virtuóz énekes is lett – ők lettek a korszak popsztárjai, hangjukat „mennyei”, vagy „angyali”-nak nevezték. Alt vagy szoprán regiszterben énekeltek, hangjuk erős volt és hajlékony, hangmagasságuk elérte, esetleg meghaladta a magas C-t is.
Ha meghallgatjuk az interneten az utolsó kasztrált férfiszoprán, a vatikáni énekes Alessandro Moreschi (1858-1922) hangját, (a Sixtusi Kápolna kórusában énekelt), amelyet 1902-1904 között rögzítettek, némi fogalmat alkothatunk arról, hogy a mesterségesen előidézett hormonális elváltozás milyen jellegű hangképzést tett lehetővé. A korábbi kasztrált sztárok (művészneveik Farinelli, Cafarelli, Senesino voltak) hangja nyilván teltebb, tisztább lehetett. Akkoriban az opera főszerepeket kifejezetten egyes énekesek számára írták, így a kor legnagyobbjai, mint Händel, Vivaldi, Porpora és a fiatal Mozart, majd egy operájában Rossini is mind-mind a saját kedvenc „castrato”-juknak írtak virtuóz szólamokat, esetenként lírai műveket.
Miért kell erről a témáról értekezni Bruno de Sá lemeze kapcsán? Mert hangja, ha más jellegű is, de tökéletesen alkalmas a kasztrált énekes-irodalom megszólaltatására. Ezt bizonyította első albuma, a Roma travestita című, amely olyan barokk áriákat mutatott be (köztük világelső felvételeket), amelyekben a „castrato”-k női szerepekben mutatkoztak be. Ez az egyedi, különleges válogatás nagy sikert aratott. Az új, második album tovább viszi a gondolatot: A „castrato”-k a 19. . századig működtek ezért számukra a klasszikus kor zeneszerzői is igen sok darabot írtak, de legtöbbjük feledésbe merült. Egyházi és világi művek egyaránt szerepelnek a lemezen, szinte azonos arányban. A lemez címét a korunkban ismeretlen Mozart kortárs, Luigi Caruso (1754-1823): „In mezzo a mille affann” („Ezer bánat között”) áriája ihlette. Bruno de Sá úgy gondolta, hogy a „mille affani” helyett a „mille affetti” („ezer érzelem”) tükrözné legjobban az album koncepcióját.
A fiatal Mozart férfi szopránoknak írt művei
Az album középpontjában a fiatal Mozart áll, aki hét operájában is írt főszerepet castrato-k számára. Az Exultate jubilate motetta vagy szólókantáta igazából négy részből álló egyházi mű, amely a szent lelkek dicsőségét hirdeti. Azonban inkább Mozart koncertáriáihoz hasonlít, benne versenyműszerű elemekkel, virtuóz kadenciákkal. Mozart 17 éves korában írta kora ünnepelt férfi-szopránjának, Venanzio Rauzzini-nek (1746-1810). Előtte a Lucio Silla operájának főszerepét is neki írta, mivel rabul ejtette az énekes, általa csak „angyalinak” nevezett hangja. Már a kortársaknak is feltűnt azonban, hogy e hang minősége, nem beszélve Rauzzini életmódjáról, aki rengeteg nőügyéről volt híres, nem tipikus kasztrált énekesre utal. Mozart lehetett tehát az első komponista, aki ráérzett arra, hogy az „angyali hang” nem egy bevett castrato-é. Rauzzini később híres zenepedagógus és zeneszerző lett, neves tanítványa volt Nancy Storace, Mozart Figaro házasságának első Susanne-ja. A motettát pedig Mozart később liturgiai okok miatt még kétszer átdolgozta.
A lemezen megszólaló második „salzburgi” változatot 1978-ban fedezték fel. Itt oboák helyett fuvolák szólalnak meg, s míg a szöveg első verziója karácsonyra, a második már a szentháromság ünnepére készült. A mű latin szövegét feltehetően maga Rauzzini írta. Ezt a művet a Te hangodra írták, közölte Bruno de Sá-val – még jóval korábban – szeretett mentora, a csembalóművész Nicolau de Figueiredo. Tíz év munkájába került, mire lemezre érett a produkció – nyilatkozta az énekes. Vashegyi György véleménye szerint is ez a népszerű és a szopránénekesnők által sikerre vitt mű nem a típusos castrato hangra íródott. Mozart, úgy tűnik, nem tudatosan, de a zenetörténetben elsőként fedezte fel a valódi férfiszoprán hangtípust.
Mozart hét castrato-knak írt szerepéből a lemez a Mitridate, Pontus királyá-ból idéz, amelyet a 14 éves Mozart Pietro Benedettinek, egy „magas” castrato-nak írt. Itt megcsodálhatjuk Sifare királyfi szerepében a magas férfiszopránok lírai oldalát is. Érdekes a szoprán szólam kürtökkel való concerto-szerű váltakozása. A 11 éves gyermek Mozart egyik első egyházi műve a Grabmusik (Temetési zene), ahol a „meggyötört lélek” basszus szólama siratja Krisztust, majd az „angyal” szólóival váltakozva, illetve duettben énekelnek. Itt az angyal egyik áriáját hallhatjuk. A zseniális gyermek-Mozart művét a salzburgi katedrálisban mutatták be 1767 húsvétján.
Mozart kortársainak castrato-k számára írt művei – kurióziumok virtuóz szoprán előadásban
A lemez első száma Mozart nagysikerű kortársának, Luigi Cherubini-nek (1760-1842) a műve. Csodagyerek volt, Olaszországban, majd Franciaországban vált népszerűvé, Párizsban telepedett le. Hosszú élete alatt hatalmas életművet hagyott hátra, Haydn és Beethoven is csodálta őt. Ennek ellenére sokáig elfeledett volt, majd Medea (Médiea) operája Maria Callasnak köszönhetően 1953-tól ismét népszerűvé tette. A 22 éves szerző első nagy sikerét még szülővárosában, Firenzében aratta Mesenzio, re d’Etruria (Mesenzio, az etruszk király) opera seriájával. A despota királyt fia Lausus (Lauso) védené meg egy halálos összecsapásban. Lágyan kezdődő, majd egyre kétségbeesettebb érzelmeket tükröző szólamát Cherubini castrato énekesnek írta.
A CD-n szereplő Mozart kortárs zeneszerzők alig, vagy nem ismertek. Hat ária pedig a világon először szólal meg hanglemezen. Kik is ezek a zeneszerzők?
Luigi Caruso-t már az album címével kapcsolatban említettük. Zenei életünk igazából egy Carusot már ismer, Enrico Carusot (1873-1921), a legendás tenort, akit főleg lemezfelvételei tettek világhíressé. Érdekessége, hogy a legmagasabb regiszterekben falzett hangot használt, akár a kontratenorok. Luigi Caruso ellenben két évvel korábban született Mozartnál. Olasz városokban vezetett kórusokat, iskolákat, eközben több, mint 60 operát, oratóriumot írt. Azonban műveit hiába keressük az interneten. Úgy tűnik, jelen lemezünk megtöri a hallgatást. Bruno de Sá szerint ez a virtuóz castrato ária egy valódi mestermű. Az Il fanatico per la musica (A muzsika megszállotja) vígoperájának hőse, Lindoro éppen szerelmi bánatban szenved: Ezer nehézség közepette remegek, elájulok, miközben érzem, hogy szűnni nem akaró kínom egyre jobban nő. Életem kegyetlen sorsa igazságtalan velem szemben.
A német Franz Seydelmann (1748–1806) Olaszországban képezte magát tenorénekessé, később a drezdai szász választófejedelem udvarában végzett egyházzenei munkát, kilenc operát is írt. Az Il turco in Italia (A török itáliában) című vígoperája azonban Rossini 36 évvel később írt hasonló művének árnyékában maradt. Érdekes, hogy Szelim basa szólama, amely Rossininél buffo basszus, itt castrato hangra íródott. Mozart is ekkor (1789) járt Drezdában, III. Frigyes Ágost és hitvese elött játszotta el D-dúr (K.537) „Koronázási” zongoraversenyét. Johann Friedrich Reichardt (1752-1814) ugyanekkor a porosz fővárosban, Berlinben volt udvari kapellmeister. Korábban jogtudományt és filozófiát tanult Immanuel Kantnál. Megismerkedett korának legnagyobb költőivel, zeneszerzőivel, ám zenei munkássága nem keltett feltűnést. 1802-ben ő is áldozata lett a napóleoni harcoknak, vagyonát elvették, Gdanskba menekült és folytatta szabadságharcosi tevékenységét. Néhány dala, balladája fennmaradt az elkövetkezendő évszázadban, többi műve feledésbe merült. Androméda (1788) című operájának rondó-áriája (Perseus) mégis érdemes arra, hogy emlékezzünk egy művész különleges életújára.
Niccolò Antonio Zingarelli (1752-1837) Nápolyban született, hazájában népszerű egyházzenei és opera komponistává vált. A Milánói Dóm, a Sixtusi Kápolna kórusainak vezetése után Nápolyban a konzervatórium igazgatója, valamint a katedrális karnagya lett. 36 operáját és 500 körüli egyházi művét mégis lényegében elfeledték. Halála alkalmából Donizetti írt gyászzenét, de maga Zingarelli is megkomponált magának egy Requiemet… A Szűz Máriához írt öttételes Salve regina lírai hangvétele jól illeszkedik Bruno de Sá énekstílusához. A mű a Basilica della Santa Casa, a loretói nagy Mária-szentély számára készült, ahol Zingarelli 1794 és 1804 között dolgozott.
Domenico Cimarosa (1749-1801) szegény szülők csodagyermekeként kezdte pályáját, mely elvitte őt Velencébe, Nápolyba, Szentpétervárra, s végül Bécs következett. Itt mutatták be 1791-ben A titkos házasság című vígoperáját, amely akkora sikert aratott, hogy a közönség a helyszínen újabb és újabb ráadásokat követelt. II. Lipót császár utasította a művészeket, hogy még egyszer játsszák el az egész operát. Cimarosa 1793-ban részt vett a franciák elleni nápolyi felkelésben, aminek eredményeképpen börtönbe is vetették, halálra ítélték, de végül pártfogói befolyására elengedték. A kalandos életű szerző Requiem-jét 1787-ben komponálta Szentpéterváron, ahol Nagy Katalin igen sok (főleg olasz) zenészt alkalmazott. A gyászmű árnyai közepette a Preces meae (Preces meae non sunt dignae: Méltó imát nem tud ajkam) szopránszóló olyan, mintha a ragyogó napfény sütne fel. A termékeny nápolyi zeneszerző több mint 90 operát írt, ám Mozart zsenije végül elhalványította művészetét.
Felice Alessandrini (1747-1798) Rómában született, tehetséges koncertzongoristaként bejárta a világot. Később Londonban és Berlinben is sikerrel mutatták be számos operáját, melyből összesen 32-t írt. A nápolyi konzervatóriumtól Szentpétervárig vezetett útja, de Johann Friedrich Reichardt mellett is dolgozott Berlinben. Alessandro nell’Indie című operáját 1780-ban mutatták be Genovában. A lemez utolsó számaként elhangzó megindító áriában Porus indiai király egy sebezhető lelket tár fel. „Csak vonósok kísérik, és nagyon lágy, gyengéd kifejezésmódja van, amit annyira szeretek.” – mondja Bruno de Sá a lemez záró darabjáról.
Közjátékok az énekszámok között
A CD album énekes számai közötti átmenetet Mozart és kortársainak művei képviselik. Ignaz Beck (1734-1809) német hegedűművész és zeneszerző élete nagy részét Franciaországában töltötte (csak álhír volt, hogy egy rosszul sikerült szerelmi párbaj után menekült oda). Feszes, drámai stílusa, merész harmóniái 24 szimfóniájában érvényesülnek, ezekből már vannak lemezfelvételek. Az elhagyatott sziget (L’Isle déserte) (1779) című operája, melynek nyitánya hallható a lemezen, máig előadatlan.
A Zingarelli mű előtt szerepel egy Mozart által komponált fúga töredéke (1782 körül) – lélekben visszanyúlva a barokk kontrapunktistákhoz, és előremutatva a romantikusokhoz. Ugyanis Simon Sechter, aki ezt az orgonára írt töredéket kiegészítette, Anton Bruckner tanára volt. Egy másik szenvedélyes hangszeres közjáték – ezúttal Josef Mysliveček (1737-1781), Mozart cseh származású barátjának, mentorának műve. Főként Olaszországban élt, ott barátkozott össze a fiatal Mozarttal. A 14 éves Mozart Mitridate operájában felhasználta Mysliveček műveinek néhány motívumát. Ismert beceneve „ll divino Boemo” („az isteni cseh”) lett. Néhány operáját, hangszeres műveit manapság is előadják, a csehek nemzeti zeneszerzőjükként tisztelik. Az 1769-ben írt Il Tobia (Tóbiás) című oratóriumából elhangzó nyitánnyal emlékezhetünk e különleges barátságra.
A Wrocław Barokk Zenekar, az NFM (National Forum of Music) kórus Jarosław Thiel művészeti vezetésével kiváló partnernek bizonyultak Bruno de Sá számára, akárcsak a szólisták: Fabio Forgiarini – kürt, Marcin Szelest – orgona. Bruno de Sá új lemezével bizonyítja, hogy Őt nem csupán hangfenoménnak, hanem elmélyült, jelentős művésznek tekinthetjük, aki szívesen vesz részt zenetörténeti kalandozásokon, nem kevés világbemutató, zenetörténeti ritkaságot jelentő hangfelvételt is felvállalva. Nagy várakozás előzi meg november 30-i budapesti, zeneakadémiai koncertjét.
A művész portréfotóit a Salzburgi Ünnepi Játékok sajtóarchívumának köszönhetjük, forrás: STIG photo. A festményen az első ismert valódi férfiszoprán, Venanzio Rauzzini (1746-1810) látható; a CD-borítón szereplő fényképet Laure Bernard / Parlophone Records készítette
