Végighallgatva a műsort, bizonyosra vehető: korántsem azért lett Hypnosis a felvétel címe, mert bárki is arra apellált, hogy a tudattalannak zenével való közvetlen megszólítása által csökkenjen a hallgató kritizálóképessége. A borítón két megnyerő, ízlésesen sminkelt fiatal hölgy, reklám-ízű (némiképp beállított) mosollyal. Mesterségük „címereként” Kokas Dóra magához ölelt csellójának nyaka látszik, a zongoraművész előtt pedig kevésbé esztétikusan villan ki a fekete fellépőruha hátteréből a kézfeje. Vagy épp hipnotizálásra utal a bűvészkedő mozdulat?
Fittler Katalin
Nincs szükség a hipnózis kritikai érzéket tompító hatására ahhoz, hogy a (kritikus) hallgató őszintén lelkesedjen. Már az is öröm, hogy végre szólista-minőségben kerül megörökítésre Kokas Dóra gordonkajátéka. A legtöbbször kamaraegyüttesekben hallható művész egyéni kvalitásaira rendszeresen felfigyelhetünk a műsoron szereplő kompozíciók azon mozzanatainál, amikor a csellónak kitüntetett szerep jut – de ez a szerep, önmagában, mégiscsak némiképp Hamupipőke-sorsra kárhoztatja a szólista-rangú előadót. Most végre megkaphatja a neki méltán kijáró figyelmet és elismerést.
Miként személyes hangú kísérőszövegéből megtudjuk, Rachmaninov (írhatjuk Rahmanyinovnak is) c-moll csellószonátája (Op. 19) gyermekkora óta „nagy kedvence”, Sosztakovics d-moll szonátája (Op.40) felvételének pedig különleges aktualitást ad, hogy jövőre emlékezünk meg a szerző halálának 50. évfordulójáról. Fontosnak tartotta, hogy utaljon a komponálási időszakok életrajzi hátterére: mindkét zeneszerző „személyes válság leküzdése” idején írta csellószonátáját. A két szonáta csaknem egyidős szerző kompozíciója. Mindkettő négy tételes, ám a tételek súlya-aránya eltérő jellegű. Rahmanyinovnál a két közbülső tétel együttesen tart egyensúlyt a szélső tételek bármelyikével, Sosztakovicsnál a kezdőtétel után rövid (markáns karakterű) intermezzo következik, majd a III. és IV. tétel együttesen tart egyensúlyt a nyitótétellel.
És ha a művek nem is ilyen céllal íródtak, az interpretáció valóban szinte „hipnotizálja” a hallgatót. Pontosabban, olyan légkört teremt, amelybe az érdeklődő szívesen „belefeledkezik” (ennyiből akár önszuggesztiónak is nevezhetnénk). Egyszerűbben szólva, önként teljes figyelemmel adózik a hallgatnivalónak, amely az adott tétel/szakasz jellegétől függően elbeszélés (egy történet elmondása), avagy intim-bensőséges vallomás. Néha a humor, az irónia is helyet kap a kifejezés kelléktárában – de csak színesítésképp. Nincsenek nagy „drámák”, minden a személyes közlés birodalmába tartozik.
Ha nem is „dalok” szöveg nélkül, de novellák, esetleg karcolatok. Amelyek „önmagukban” is érdekesek – és mindenképp felértékelődnek az ihletett közvetítés által. Ezt a személyességet akkor is éreztem, amikor még nem foglalkoztatott a gondolat, vajon miért épp ezt a címet kapta az album.
(Hypnosis – Rahmanyinov és Sosztakovics művei. Hungaroton, HCD 32885)
A kiemelt képen: Kokas Dóra, forrás: 4K Media Studio
