Az idei Mozart-hét gazdag kínálatában egy délelőtti hangversenyen hallhattuk az Európai Kamarazenekart a Mozarteum Nagytermében, Robin Ticciati vezényletével, a kontratenor Iestyn Davies közreműködésével. A Händel-tételek társaságában Mozarttól két recitativo és ária szerepelt műsoron, valamint a Haffner-szimfónia.
Fittler Katalin
A puding próbája az evés – a jó műsor-összeállításé a végighallgathatóság. Ellentétben a hangfelvételekkel (ahol az érdeklődő akár tetszés szerinti sorrendben, kedve szerint többszöri megismétléssel hallgathatja a részleteket), a hangverseny – élőben – lineárisan zajlik az időben. A műsorösszeállításnak nincsenek szabályai, legfeljebb szempontjai, amelyek a korábbi tapasztalat alapján kristályosodtak ki. A műsort végigolvasva aligha alakulhattak előzetes elvárásaink, Händel gazdag oeuvre-jének csak a legalaposabb ismerői tudták volna érdemben megítélni pusztán a címek alapján. Ez a fesztiválprogram a gyakorlatban vizsgázott kitűnőre – amit viszont talán előre is szavatolt volna az előadók közismerten igényes játéka.
Az Európai Kamarazenekar a Claudio Abbado vezette Európai Ifjúsági Zenekar tagjaiból alakult 1981-ben, karmester-kiválóságokkal (így 1987-től évekig Nikolaus Harnoncourt-ral) való rendszeres együttműködése során mindmáig őrzi a magas színvonalat. Ékes bizonysága ennek, hogy ez az együttes a Kronberg Akadémia új Casals Forumának első rezidens zenekara. 1993 óta rendszeres vendége a Mozart-hétnek. Idén Robin Ticciati partnereként irányította a hallgatóság figyelmét Händel művészetére. Ticciati (*1983) 2006-ban mutatkozott be operakarmesterként a Salzach-parti Mozartstadtban (Mozart: Il sogno di Scipione), a Mozart-hét 2007 óta jegyzi rendszeresen meghívott karmesterként. (A magyar zenebarát örömmel fedezi fel, hogy a műsorfüzetben szereplő életrajzából nem hiányzik az az adat, hogy visszatérő vendége a Budapesti Fesztiválzenekarnak is.)
A „régi ismerősökhöz” szólistaként csatlakozó Iestyn Davies (*1979) először vett részt a Mozart-héten, s a debütálóból azonnal közönségkedvenc lett. Régészeti és antropológiai tanulmányok után kötelezte el magát az énekesi pálya iránt, jóllehet zenész családból származva, már gyermekkorától intenzíven énekelt (kontratenor hangját tíz éves korától képezte). A szinte magától értetődően ünnepélyes légkörben (mert a Mozarteum nagytermének sajátos atmoszférája van) azzal lepte meg a közönséget, hogy bármiféle külsőségektől mentes, természetesen szerény megjelenésével és viselkedésével ellentétben, már az első hangjaival „hódított”. Manapság már „bevett” hangfajnak számít a kontratenor, a legritkábban akad néző-hallgató, aki élő előadásban rácsodálkozik e speciális technikával éneklő szólistákra. A régizene-kedvelők (jórészt a hangfelvételek jóvoltából szerezhető gazdag kínálatnak köszönhetően) néhány kiválóságot hangszíne, stílusa alapján felismernek – Davies énekére (az angol énekes-képzés utánozhatatlan csodájának köszönhető perfekción túl) a már-már dalolás-érzetet keltő természetesség jellemző. A szélsőséges érzelmi-indulati kitörések sem öncélúak nála – mintha azt példázná, hogy az ének (a legvirtuózabb technikát követelő is) voltaképp a beszéd érzelmi túláradása. Bizonnyal az újdonság-élmény is hozzájárulhatott az elementáris hatáshoz (mert hiába a felvételek, az áttekinthetetlenül gazdag zenei kínálatban nehéz újdonságot felfedezni, megfelelő hívószavak, konkrét keresőprogram nélkül).
A program szolidan élt az énekest pihentető zenekari „közjátékok” gyakorlatával. A folyamatként végiggondolt programban sorjáztak az opera- és oratóriumbeli recitativók és áriák, melyek közül a többé és kevésbé ismertek egyaránt elementáris élményt keltettek. Az Anna királynő születésnapjára szánt Óda részletében a zenekar remek trombitásának, Neil Brough-nak jutott hálás szóló, Benoit de Barsony pedig mindkét szerző egy-egy áriájában kapott lehetőséget remekelni kürtjátékával. A műsor első részében egyszer hallottuk Mozart zenéjét (Farnace egyik recitativo és áriáját a Mitridate-ból), a második részt viszont Mozart zenéje keretezte: Farnace másik áriájával kezdődött, s a Haffner-szimfóniával csendült ki a program egésze. Salzburgban bevett gyakorlat, hogy a legtöbb látogató megvásárolja a műsorfüzetet, nemcsak a program értő követéséért, hanem azért is, mert a Mozarteumban nem honosodott meg a szöveg-kivetítés gyakorlata. A műsorfüzetben viszont megtalálható volt ezúttal is az eredeti (angol vagy olasz nyelvű) szöveg, és német fordítása. Ráadásul az informatív, egyszersmind közérthető tanulmányok, illetve ismertetők szakmabeliek és egyszerű zenebarátok számára egyaránt hasznosak.
A hallgatnivaló meggyőző erővel elevenítette fel, hogy milyen barokk hatások ér(het)ték a gyermek és ifjú Mozartot – és hogyan csapódtak le eme élményei a saját kompozíciókban. De a tanulságoknál is hálásabbak az élmény elevenségéért lehettünk. Ez a hangverseny is azt deklarálta, amit a többéves motto-értékű salzburgi mondás: Mozart lebt!
(Európai Kamarazenekar. Salzburg, 2025. február 1. A kiemelt képet Wolfgang Lienbacher készítette)
