A híd néha túl messze van, Németország viszont elég közel, ezért a német-magyar kapcsolat a jazzben sokkal aktívabb és szorosabb volt mindig a múltban és a jelenben is. Dudás Lajostól Tony Lakatosig sokan ott élve futottak be komoly nemzetközi karriert. Ott is gyorsan ráhangolódott a közönség, hogy a jazz „világtermék” lett. A jazzfanok már régen nem csak New Yorkra vetik vigyázó tekintetüket, úticéljaik közt szerepel Casablanca, Montreux vagy San Sebastian, az europer fővárosok közt pedig London és Párizs mellett Krakkó, Prága és Budapest társaságában már jó ideje fontos történések helyszíne Berlin és Frankfurt is. A német mainstream jazz érdekes szimbiózisban él, bátran kísérletező muzsikusaik komoly projektek részesei, és hozzánk is eljutnak hébe-hóba. Nem, legyünk igazságosak, annál azért többször.
Iván Csaba
Azért érdemes egy pillantást vetnünk a Német Jazz Díj most nyilvánosságra hozott jelöltjeire. A Deutscher Jazzpreis a nyugalmazott Echo Jazz örökébe lépett a covid utáni „Neustart Kultur” egyik zászlóshajójaként. 2021 óta német kulturális minisztérium – az egyik alapító – ezzel is szeretné ezt a jelenlétet erősíteni. Ennek jegyében a jazz szcéna teljes spektrumára rálátó 17 tagú szakértő zsűrit kérnek fel a díj odaítélésére. Az ítészek közt található többek közt Maxi Broecking újságíró (ZEIT, Tagesspiegel, Taz, Jazzthing), a Columbia University előadója, Janis Burley Wilson, az August Wilson Afroamerikai Kulturális Központ elnöke, a Pittsburgh-i Nemzetközi Jazzfesztivál igazgatója, Karen Kennedy, a 24 Seven Artist Development elnöke, Marieke Meischke a Jazz Maastricht/Music Meeting Fesztivál művészeti vezetője, de ott található Danilo Pérez zongoraművész is, aki nálunk is gyakori vendég, nem mellesleg a Panama Jazz Festival & Berklee Global Jazz Institute alapítója és művészeti igazgatója, Claus Reichstaller trombitás, a Müncheni Zene- és Színházi Egyetem professzora – és a grémiumnak tagja a Frankfurtban élő világpolgár szaxofonos, Tony Lakatos is, aki nagy megtiszteltetésnek tekinti a felkérést: „Németország legfontosabb jazz díját kiváló és tehetséges emberek kapják meg illusztrálva az itteni sokszínűséget és minőségi kínálatot”.
A jazzélet és a kulturális szféra jól ismert személyiségei tették tehát közzé a jelöltlistát 22 kategóriában Nicole Mitchell fuvolaművész és zeneszerző alábbi ajánlásával megtoldva: „Elkötelezettek vagyunk, mert manapság különösen fontos, hogy figyelmet, elismerést és támogatást kapjanak a művészek, hiszen nagy bátorság kell ahhoz, hogy őszinték legyenek, olyan műveket alkossanak, melyekben az érzelmeik dominálnak.” A DJP frappáns bizonyíték arra, hogy a zeneipar üzleti profilja és a kreatív alkotói tehetség közti látszólagos oximoron okos kompromisszumokkal feloldható. A rendezvényt Észak-Rajna-Vesztfália mellett a Beauftragte der Bundesregierung für Kultur und Medien (vagyis a kultúra és média terület szövetségi kormánybiztosa) felügyeli. Az ötödik Deutschen Jazzpreis átadására június 13-án kerül majd sor Kölnben, az E-Werkben, a szubkultúra ironikusan „falsche Rheinseitének” titulált műintézményében. A közösségi médiában roppant népszerű tesztekhez hasonlóan most mindenki próbára teheti tájékozottságát német jazz ügyben. Tessék kipipálni, kit hallott és kit ismer az alábbiak közül a kedves olvasó.
A Német Jazz Díjat az alábbi négy jelölt egyike fogja megkapni ének kategóriában: Enji, Erik Leuthäuser, Heidi Heidelberg, Sera Kalo, a fafúvósok jelöltjei: Camila Nebbia, Ingrid Laubrock (aki Londonban roppant népszerű muzsikusnak számít), Johannes Schleiermacher, Luise Volkmann, rézfúvósok: Lina Allemano, Dima Bondarev, Bastian Stein, Sebastian Studnitzky, zongora/billentyűs hangszerek: Mo Oles, Kito Downga Reznichenko (a UK.JAZZ.NEWS szakírója Kit Downesnak kölön is gratulált a jelöléshez), vonóshangszerek Fabiana Striffler, Johan Leijonhufvud, Matthias Pichler, Nick Dunston és a dobok/ütőhangszerek Bex Burch (aki az év felét Britanniában tölti), Mariá Portugália, Philo Tsoungui, Simon Popp. Merítésnek ez bőven elég, esetleg még az év albuma jelölteket említsük meg: Felix Henkelhausen Deranged Particles, Aki Takase & Daniel Erdmann Ellington, Peter Gall Love Avatar és az I threads to knot TRAINING with Ruth Goller. Ha sok a virtuális pipa a nevek mellett, akkor azért, ha kevesebb, akkor meg a „házi feladatok” bővültek. A tapasztalat szerint ezeknek a formációknak a felbukkanására az OPUS vagy a Fesztivál Színház környékén lehet leginkább számítani. Évek óta Németországban dolgozó „jazzkonzulom” jelezte, hogy már fogynak a DJP jegyei a kölni rendezvényre, ahol élő zenés illusztrációt is hallhat a közönség, de aki időben lép, még helyet foglalhat a zászlóshajó fedélzetén. Egy próbát megér.
Aki pedig maximalista, és biztosra akar menni, itt talál részletesebb információt: www.deutscher-jazzpreis.de