November 18-án Wiener Melange-t kínált a Budafoki Dohnányi Zenekar ZenePlusz sorozatának második estje a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Másnap és harmadnap Amadeushoz invitált a Szegedi Kortárs Balett a Fesztivál Színházba. Kínálat az érzékszervek dőzsöléséhez.
Fittler Katalin
Alig egy hónappal korábban, október 25-én volt a keringőkirály, ifj. Johann Strauss születésének bicentenáriuma – a jubileumi évben indokolt, hogy a legkülönbözőbb helyszíneken, programok keretében is felcsendüljenek dallamai. Dallamai, hiszen a hangszerelést gyakran másokra kellett bíznia (elsősorban „időhiány” miatt). Munkásságának leghatásosabb népszerűsítői a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjei, ahol a keringők mellett helyet kapnak egyéb táncai és zsánerdarabjai is – nemritkán kortársai kompozícióinak társaságában. Strauss neve afféle „hívószó” a kikapcsolódáshoz (is) ideális zenehallgatáshoz, amikor az „ismert” újrahallgatása és az „ismeretlen” felfedezése is változatosságot biztosít.
A ZenePlusz sorozat polgárjogot nyert a Budafoki Dohnányi Zenekar éves kínálatában – a közönséget a műsoron kívül a várható többlet-élmény is vonzza. A bécsi melanzs műsorát az est dirigense, Guido Mancusi – a zenekarnak 2018 óta első vendégkarmestere – állította össze, aki jócskán gondoskodott arról is, hogy a hallgatóság ne csak karmesterként ismerje, hanem betekintést kapjon zeneszerzői műhelyébe is. Az összeállítás sajátosságaként regisztrálhattuk, hogy az „ismert” szerzőtől ritká(bba)n hallható darabokat választott, ráadásul korántsem a keringőkirály portréját kívánta hangsúlyozni (ezt a műfajt kizárólag a Dunai sellők című tétel képviselte). A nyitányt követően (Indigo és a negyven rabló) hallhattunk francia polkát, gyorspolkát, polka-mazurkát – és a zenehallgatásról időről-időre elterelte a figyelmet az ARLtistic Dance Company atmoszférateremtő közreműködése. A látvány „egyszerisége” azt eredményezte, hogy a zenekar – jóllehet a pódiumon foglalt helyet – egyértelműen háttérbe került. Ugyanaz a „hálátlanság”, amit a filmzenék játszásakor is rendre megtapasztalhatnak: komoly munkát fektetnek a felkészülésbe, hogy az önfeledt publikumban fel se merüljön, hogy teljesítményüket értékelje…
Mancusinak zenei anyanyelve a bécsi muzsika (a Wiener Volksoper zenekarának vezetője, a Bécsi Szimfonikusok vendégkarmestere és a Schönbrunn Orchester Wien vezető karmestere). Másfél évtizedes a kapcsolata a Budafoki Dohnányi Zenekarral – ez is hozzájárult ahhoz, hogy hangulatos est tanúi lehessünk. A szünet után a Richard Strauss Rózsalovagjának 3. felvonásából csendült fel a keringő – majd keresztmetszetet kaphattunk Mancusi tánckompozícióiból: keringő, gyorspolka, galopp. A hagyománykövető kortárs-muzsika nem nélkülözte a hangszerelésbeli truvájokat, sem pedig a humoros effektusokat. A Railjet Express pedig hasonlóan erős szálakkal kötődött a Strauss-i muzsikához, mint mindennapjaink utazási élményéhez. Hollerung Gábor minden lehetőséget kihasznál, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsen a mindenkori publikummal. Ezúttal a második rész kezdetén talált lehetőséget arra, hogy beavassa a zenekar életébe a hallgatókat: megtudtuk, hogy némi változás következett be, mivel a hosszú évek óta első koncertmester Berán Gábor lemondott erről a pozícióról – ám továbbra is tagja marad az I. hegedű szólamának. Rövid méltatás, ünneplés – és megújult érdeklődés az előadás iránt.
Az október 10-én Szegeden bemutatott kétfelvonásos táncjáték november 19-én érkezett a Müpába: a Requiem a szeretetért alcímet viselő Amadeus-produkció. A Szegedi Kortárs Balett újdonsága még novemberben eljut Belgiumba, majd a tervek szerint tavasszal Franciaországban folytatódik nemzetközi bemutatkozása. Juronics Tamás jegyzi rendezőként és koreográfusként a tánc nyelvén Mozart személyiségét felidéző, látványos előadást. Az első részben részletek (tételek) hangoznak fel Mozart-művekből, a másodiknak az ikonikus Requiem ad zenei keretet. Élőzenével történik a kíséret, a Szegedi Szimfonikus Zenekart, és a szünet után hozzá társuló Vaszy Viktor Kórust Gyüdi Sándor vezényli. A néző-hallgató többféleképp élheti meg az érzékszerveknek az élményekkel való stimulálását. Az előadás kezdetén egyszerűen „érdeklődik” – és a többé-kevésbé ismert műrészletek vagy megmaradnak atmoszférateremtő háttérnek, vagy afféle „ki nyer ma?” kvízjátékra késztetik (öröm megnevezetten felismerni például a Figaro házassága nyitányát, míg a csupán „fütyülni tudnám” szintű zenefelismerés némi bosszúságra adhat okot). Talán nem lett volna felesleges valahol közzétenni a felhasznált zenék listáját (nem sok helyet foglalt volna el). Az elsősorban pódiumhoz szokott zenekar otthonos a zenekari árokban is, ahonnan viszont valamennyire módosult hangképet hallhatunk. Változnak az arányok (amiben része lehet a helyszűke miatt módosult létszámú együttesnek), néha olyan szólamok kerülnek előtérbe, amelyek máskor szinte elsikkadnak (nyilvánvalóan nem interpretációs koncepció eredményeképp). Sajátos feladat, amelyhez a „kihívás” különböző rétegei kapcsolódhatnak – miközben a lényeg a tempó, a pontos ritmikus játék, ami alapkövetelmény a táncosok számára. Az együttműködés ezen a szinten remekül vizsgázott.
A Requiem esetében viszont némiképp más a helyzet. A gyakran hallható (ismertnek tekinthető) kompozícióról (szinte) mindenkinek eleven hangzásélménye van, akkor is, ha egy-egy különlegesen szép megoldást nem társít konkrét művészekhez. Ehhez képest mindenképp lecsupaszított hangzásképet kapunk, tehát, hallgatólagosan jóváhagyott kisebb igényű előadást. A feladat ettől még nem sokkal kisebb – csak épp az igényes megvalósításra való törekvés inspirációja marad el (a voltaképpeni interpretáció). Remekmű, mint háttér – ez van a mérleg egyik serpenyőjében, a másikban pedig az a remény, hogy mindennek ellenére, a több előadásnak köszönhető alaposabb műismeret mégiscsak ad többletet az előadóknak. A közönség tehát fokozott mértékben lesz „néző”, mint „hallgató”, ami voltaképp természetes, ha táncjátékra figyel – de a remekmű ilyetén „vázlatosítása” (remekmű, mint alkalmazott háttérzene) akkor is sajnálatos. Szerencsére a látványvilág, a tánc gesztusvilágának értelmezése maximálisan leköti az érdeklődést.
(Wiener Melange – Johann Strauss nyomában. Budafoki Dohnányi Zenekar, karmester: Guido Mancusi. November 18. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem. Szegedi Kortárs Balett: AMADEUS – Requiem a Szeretetért. November 19-20. Fesztivál Színház)
Képünkön: az Amadeus című előadás jelenete, forrás: SZKB
