A Nemzeti Filharmonikusok koncertje mindenszentekkor
A Nemzeti Filharmonikusok november 1-jén este 8 órakor a Pozsonyi úti református templomban két csodálatos művel emlékeznek az elhunytakra.
Halottak napja előestéjén Gárdonyi Zoltán „Dicsérő ének a 45. zsoltár verseire” műve, valamint a Szentírás különböző műveiből összeállított Brahms Német requiemje csendül fel. Az est karmestere Hamar Zsolt, közreműködik Balga Gabriella szoprán, Kálmándi Mihály bariton, a Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba) és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar.
Balga Gabriella
Luther Márton 1517-ben függesztette ki a wittenbergi vártemplom kapujára 95 tételét, ezzel kezdetét vette a reformáció. Az ötszáz éves jubileumot világszerte ünneplik, a Reformáció éve alkalmat ad Gárdonyi Zoltán „Dicsérő ének a 45. zsoltár verseire” című művének előadására is. A komponista a 45. zsoltár néhány versét zenésítette meg Károli Gáspár bibliafordítása alapján. A szimbólumokban rendkívül gazdag bibliai szöveg egy menyegzőjét ülő ószövetségi király dicsérete, mely a „királyok királyára”, Jézus Krisztusra vonatkozik. A zeneszerző a mű sokrétű instrumentális anyagát 1981-ben Karasszon Dezső orgonaművész kérésére egyetlen koncertáló orgonaszólammá alakította. Ez a revideált, vegyeskarra és orgonára készült változat 2002-ben német szöveggel jelent meg nyomtatásban, majd 2005-ben a zenekarral kísért változat is megjelent. 2006-ban Gárdonyi Zoltán születésének centenáriumára jelent meg Budapesten a „Dicsérő ének” magyar nyelvű orgonakíséretes változata. A zenekarral kísért magyar nyelvű változatot a mostani előadás alkalmából a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar számára Gárdonyi Zsolt, Gárdonyi Zoltán fia készítette el.
Több elképzelés is született arról, hogy mi inspirálhatta Johannes Brahmsot a Német requiem megkomponálására: egyesek úgy vélik, a mű egyrészt Robert Schumannt, a nagy barátot és tanítómestert gyászolja, mások szerint Brahms édesanyja halálakor írta a művet. Mindkét vélemény tartalmaz részigazságokat. A kompozíció egyes részei, tervei valóban 1856-ra, Schumann halálának évéből származnak, és tény, hogy a legutoljára komponált V. tételben valóban anyja halálára emlékezett a mester. A Német requiem a hagyományőrzésnek talán legszebb példája Brahms oeuvre-jében. Ez a hagyomány pedig Brahms esetében mindig a német hagyomány: a requiemjében a német barokk első és utolsó nagymestereié, Schützé és Baché. Egyet jelent ez a német protestáns egyházi zene hagyományával is: Brahms maga állította össze művei textusát a Szentírás különböző könyveiből. Felhasznált zsoltárokat, evangéliumokat, az apostolok leveleit, prófétai könyveket, sőt, két esetben a Biblia úgynevezett apokrif, tehát nem a kodifikált törzsszöveghez tartozó részeit is. Mindezekből olyan szöveg állt elő, amelyet a Brahms oratóriumának egy méltatója joggal nevezett inkább prédikációnak, mint requiemnek.
A Nemzeti Énekkar
A hét tétel gyönyörű logikával és filozofikus emelkedettséggel foglalja össze az ember gondolatait a halálról. Természetesen a hit alapján állva, de – akárcsak Beethoven Missa Solemnise – mindenféle felekezeti kötöttségtől mentesen. Az első tétel a vigasztalással indul, a mulandóság gondolata csak később jelenik meg. A harmadik tétel az élet célját próbálja megkeresni a látszólagos értelmetlenségben. A lélek vágyódik az Úr után és az Úrban találja meg vigaszát is. Ilyen megvilágításban a földi élet valóban átmeneti állomás csak, és a halál nem arathat diadalt. Boldogok tehát a holtak. A kicsengés, amely a műnek tulajdonképpeni általános emberi érvényét és felekezetek fölöttiségét, humanizmusát adja, az utolsó sor, a János jelenéseiből való idézet: „Megnyugosznak az ő fáradtságuktól és az ő cselekedeteik követik őket.” Azaz, az embert munkája, művei teszik halhatatlanná.