ha Gramofon - klasszikus és jazz zene

Az élet egy kártyajáték – Cecilia Bartoli pünkösdi fesztiválja Salzburgban

A Salzburg Festspiele Pfingsten 2018-as kiadásáról a Gramofon állandó szerzője, Dr. Székely György írt beszámolót.

Dr. Székely György

A Salzburgi Pünkösdi Ünnepi Játékok idén már hatodik alkalommal Cecilia Bartoli nevével és művészeti vezetésével vonzza Salzburgba a muzsikarajongók ezreit. Ezen a négy napon biztos, hogy Salzburg a zene fővárosa. Bartoli művészeti tanácsadói a háttérben szerényen meghúzódnak, akik között Bartoli muzsikus férjét, a Zürichi Operaház bariton énekesét, Olivier Widmert is sejthetjük.

A koncepció és az ötletek, amelyek köré felfűzik a fesztivál programját mindig különlegesek, most azonban mindenki elcsodálkozott: a zenetörténet egy furcsa időjátéka, hogy a fiatal Rossini első operasikerének napján született Richard Wagner, és Rossini halála évében, 1868-ban mutatták be a Nürnbergi mesterdalnokokat. Ugyanebben az évben született Grieg a-moll zongoraversenye, Brahms Német requiemje, Csajkovszkij első szimfóniája és ekkor mutatták be Offenbach Le Périchole című opera buffáját, amelyet most a fesztiválon Marc Minkowski mutatott be együttesével.  A műsorfüzeten látható kártyaszimbólumok ennek az évnek a sokszínűségét jelzik; ehhez az időszakhoz köthető az Osztrák-Magyar Monarchia első éve, a Tabasco szósz létrehozása, a Zürichi Tonhalle alapítása, a török Vörös Félhold humanitárius mozgalom elindítása – sok-sok érdekes esemény a huszadik század felé vezető úton. És ami nem vezetett sehová: ebben az évben született minden idők legrosszabb énekesnője, Florence Foster Jenkins.

Olasz nő Algírban  jelenet  Edgardo Rocha, Alessandro Corbelli, Kálmán Péter, Cecilia Bartoli (Fotó: Monika Rittershaus)

Idén tehát – Rossini halálának 150. évfordulóján - Salzburg az 1868-ban írt, bemutatott zenei mesterművekből készült kaleidoszkópszerű keresztmetszetettel várta a közönséget, amelyet közrefog a korai Rossini-siker: Az olasz nő Algírban című opera. A címszereplő ki lehetne más, mint Bartoli, aki most debütált ebben a szerepben. Igaz, hogy az opera legnépszerűbb áriáját már huszonévesen lemezre énekelte, ráadásul éppen ez lett első nagy szóló-lemezsikere.

 

Olasz nő Algírban  Alessandro Corbelli, Kálmán Péter, Edgardo Rocha (Fotó: Monika Rittershaus)

A kikapós olasz lány, Izabella és a török Musztafa bég története egy átlagos rendezésben banálisnak tűnhet. De nem így a híres zürichi rendezőpáros Moshe Leiser és Patrice Caurier felfogásában. A közel két és fél órás előadás során valódi gegzuhatagban kapkodták fejüket a gyakorta hangosan kacagó nézők. Az újragondolt darabban mindenki megkapta a magáét: az örök macsó Musztafa, aki a nőket szex-rabszolgának tekinti, a szolgalelkű törökök (ebben a rendezésben csempészbanda Musztafa vezetésével), de a ravasz olaszok, a pénzéhes vendégmunkások és a kéjre vágyó olasz vén szatír, Taddeo is, akit a legendás lírai, majd buffo bariton, Alessandro Corbelli alakított fantasztikusan. Bartoli a nehéz, mély fekvésű altszólamot (Marilyn Horne egyik kedvenc alakítása volt) hihetetlen virtuozitással valósította meg, és ehhez méltó ranggal társult színpadi alakítása. A ravasz, cserfes olasz lány, aki szerelmét akarja a törököktől visszaszerezni, minden bájának bevetésével babonázza meg, majd teszi cselekvésképtelenné Musztafát. Így Musztafa az ágyából és az országából sem tudja kipenderíteni a belé reménytelenül szerelmes feleségét, inkább visszatér hozzá. Egy parádés alakítás dobogtatta meg jelenlévő honfitársaink szívét: a jutalomjátékkal felérő főszerepet, Musztafa béget Kálmán Péter játszotta-énekelte. Operaházunk basszbariton énekese már évek óta a nemzetközi operaélet keresett személyisége. Bartolival sok-sok éve dolgozik együtt, ezért e főszerep elnyerése abszolút megérdemelt kitüntetés volt számára. A rendezők minden lehetőséget megadtak neki a Falstaff-szerű nőhajhász alak bemutatásához, alakítása elsöprő siker lett Salzburgban. Az olaszok-törökök egymást hamis kitüntetésekkel, címekkel, rangokkal figurázták ki, („papattacsi” díj (olasz szójáték: „papa hallgass!”), valamint „kajmakán” vezéri kitüntetés). A burkában megjelent alakok a háttérben férfi-hastáncosokká váltak, és így folytatódott a komédia a végtelenségig, majd a megnyugtató fináléban az elrabolt olasz csapat (itt már az olasz válogatott jelmezében), jól belakott spagettivel, majd az olasz főszereplőkkel együtt végleg visszahajózott hazájába. Ritka az olyan operaelőadás, ahol a színpadképek, a díszlet- és jelmezötletek, a koreográfia, a dramaturgia, a teljes rendezés úgy szolgálja maximálisan a darabot, hogy közben egy pillanatra sem válik dominánssá a zene kárára, mégis fantasztikus önálló életet is él.

Schiff András (Fotó: Marco Borelli)

Johannes Brahms Német requiemje ritkán szólal meg a szerző által hangszerelt kétzongorás kísérettel.  A Bajor Rádió Kórusa kiválóan, jól érthető prozódiával énekelt, a fiatal tiroli bariton, André Shuen kiemelkedően énekelte szólóit, ő már Don Giovanniként járja a világot, fogunk még róla hallani. Érdekesség, hogy a zongoraszólamokat kik szólaltatták meg: Pierre-Laurent Aimard, a neves francia művész, valamint a Salzburgi Nyári Játékok művészeti igazgatója, Markus Hinterhäuser. Anton Bruckner ugyancsak ebben az évben írta Pange lingua című himnuszát, amely bevezetőként szólalt meg, kibékítve az egykor egymásról nem túl jó véleménnyel lévő zeneszerzőket.

Daniel Barenboim, Jonas Kaufmann (Fotó: Marco Borelli)

A fesztivál vendégzenekara a Berliner Staatskapelle volt Daniel Barenboim vezetésével. Érdekes véletlen, hogy az első mű: Rossini Semiramis-nyitánya volt, amelyet Bartók Béla egykor gyermekkorában hallott, és meghatározó élményt jelentett számára. Ezt követte a koncerten Grieg a-moll zongoraversenye, amelyet Bartók élete utolsó évében tanulmányozott, amikor III. zongoraversenyét megírta. A szólista Schiff Andrást, a romantikus mű előadásáért hatalmas ovációval jutalmazta a közönség. Schiff analitikus attitűdje más oldaláról közelítette meg a sokszor felszínes virtuozitással előadott művet. Barokkos elemek, Schumann, Brahms hatása kiviláglott előadásában, amely a romantikus mű igazi mélységeit is megmutatta. Ráadásul – nem véletlenül – Brahms egyik zongoradarabját, h-moll capriccio adta elő.

Mi történik Ha sztártenort hív meg Bartoli? Szétverik a házat… Képletesen ezt történt Javier Camarena ária-matinéján, hiszen a 42 éves mexikói tenor pályája meredeken ível felfelé. Ő Bartoli régi felfedezettje, a Zürichi Opera tagjaként számtalan produkciót énekeltek együtt. Salzburgban a Hamupipőke hercegeként már viharos sikert aratott, és jelenleg a világ nagy színpadainak ünnepelt lírai tenorja. Rossini művein kívül koncertjének középpontjában egy elfeledett zeneszerző állt, aki korának nagy énekes művésze volt: a spanyol Manuel Garcia (1775-1832). Garcia hangi adottságai egyedülállóak voltak: tenor létére énekelt Don Giovannit, Rossini neki ajánlotta a Sevillai borbély Almaviva grófjának szerepét, és nagy sikerrel játszotta Rossini Otellóját is. Neves énekpedagógus hírében állt, két lánya (a tragikusan fiatalon elhunyt Maria Malibran és Pauline Viardot) világjáró ünnepelt énekesnő (utóbbi zeneszerző is!) volt. Camarena több részletet mutatott be operáiból, hangsúlyozva, hogy életműve még feltáratlan, számos mestermű megérdemelné a kiadást. A művészt a közönség nem akarta leengedni a pódiumról, ám ő megszökött: csak a zene szólt, majd hirtelen, meglepetésként a színpadon megjelent Cecilia Bartoli Hamupipőke-jelmezben és fergeteges duettet énekeltek, amely egyedülálló élménnyel ajándékozta meg a jelenlévőket. Salzburgban nem szokás az ún. vastaps, ám ez a produkció legalább 10 percen át tartó álló ovációra ihlette a szemének, fülének hinni nem akaró közönséget.  

Javier Camarena és meglepetésként Cecilia Bartoli, mint Hamupipőke, a karmester Gianluca Capuano (Fotó: Marco Borelli)

Ha hegedű, akkor Maxim Vengerov… Matinéján Bruch és Saint-Saëns műveivel kényeztette közönségét és egyik legnagyobb rajongóját, a páholyából a művészt lelkesen ünneplő Cecilia Bartolit.  Aki e koncert után már rohant ismét próbálni, mivel a fesztivál záró ünnepi koncertjének egyik nagyon várt résztvevője, Rolando Villazón hirtelen betegsége miatt lemondta a fellépést. Mit tesz ilyenkor egy jó főnök? Bartoli két számmal kiegészítette a gálaest darabjait, azaz még két Rossini-áriát énekelt. A Berliner Staatskapelle élén most is Barenboim állt, aki a fesztivál szervezésének jelentős részét idén magára vállalta. A zárókoncert második részérében már Jonas Kaufmann volt a díszvendég, aki a Nürnbergi mesterdalnokok két áriája után Barenboim ugyancsak meglepetésnek szánt zongorakíséretével adott rögtönzött ráadást Wagner Wesendonck-dalaiból. A Rossini emlékének szentelt négy napos fesztivál tehát Wagner műveivel zárult, megmutatva az opera műfaj jövőjét és tiszteletet adva e műfaj nagy zsenijének, Gioacchino Rossininek.

Maxim Vengerov (Fotó: Marco Borelli)

Mielőtt a fesztiválközönség elhagyta volna a koncerttermeket, máris mindenki kézhez kapta a jövő évi pünkösdi programot: „Mennyei hangok” következnek 2019-ben. Egy program-koncepció, amely a kasztrált énekesek emlékének adózik, Bartoli barátai, neves énekesek – kontratenorok, barokk specialisták – közreműködésével.