Balázs János New York-i győzelme és közönségdíja

Május 20-án magyar idő szerint kora este tartották a Music International Grand Prix döntőjét New Yorkban, ahol Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész zongora kategóriában első helyezést ért el valamint a összkategória győztesek közül a közönségdíjat is elnyerte, ezzel a verseny története óta az első magyar győztes lett. A többfordulós neves szakmai megmérettetésre lemezanyagokat lehetett nevezni, de a verseny rangját mutatja, hogy nem csak a stúdióanyag versenyzett, hanem a lemezről személyesen kellett játszani, hiszen arra is kíváncsi volt a zsűri, hogy a művész mennyire van felkészülve az adott művekből. Balázs János, a londoni székhelyű Sheva kiadónál megjelent ImprovisArt című albuma az első helyen került a verseny döntősei közé, a zsűriben ismert szakemberek foglaltak helyet. A döntő utolsó szakasza Kaufman Music Centerben volt a versenydíjakat a szombati gálakoncerten adták át. 

Balázs János a Cziffra György-emlékévre állította össze ImprovisArt című műsorát, amelyet a világ számos pontján koncerten is bemutatott Cziffra György születésének 100. évfordulója alkalmából, és ugyanez az anyag jelent meg lemezen is a Sheva kiadó gondozásában. A műsor azt a romantikus hagyományt folytatja, amikor még a zongoristák és zeneszerzők előszeretettel improvizáltak, átiratokat készítettek ismert operákból és dalokból. A lemezen Bach, Liszt művei Cziffra György, valamint Balázs János átiratai hallhatók, bemutatva azt a 200 éves tradíciót, ahol zongoristák és zeneszerzők előszeretettel improvizáltak, átiratokat készítettek és ahol az előadóművész az alkotóművész valódi társává válik. Ennek a folyamatnak zenei lenyomata a 73 perces, 13 zeneszámot tartalmazó album, amely meghallgatható a Spotify-on és megvásárolható Magyarországon a terjesztőknél. 

 

 

„Az ImporvisArt című lemezemen kizárólag olyan darabok szerepeltek, amelyek nem zongoradarabok, hanem csupa átirat – ahogy korábban Liszt Ferenc és Cziffra György is előszeretettel játszott átiratokat. Ebből a szempontból egyedinek tűnhettem a többi versenyző között. Az egész világról egyébként öten kerültünk kiválasztásra a végső döntőbe. Nagyon örülök, hogy Liszt, Cziffra és a saját átirataim, amelyek szerepelnek a lemezen és a művek, amelyeket játszottam elnyerték mind a zsűri mind pedig a közönség tetszését és az első díj mellett a közönségdíj is rám várt.”  (Balázs János)

A Gramofon magazin így ír a lemezről: 

„Balázs János interpretációs térképe széles kiterjedésű, sajátossága, hogy háromdimenziósan afféle hegyláncnak tekinthető, ahol szinte összeérnek a hegycsúcsok. (...) A CD csaknem ötnegyed órányi belefeledkezés gyönyörködnivalót kínál. Végighallgatásra csakúgy alkalmas (részben a változatos-választékos sorrendnek köszönhetően), mint egy-egy műsorszám kiválasztására, többszöri ismétlés által való beható megismerésére.” (Fittler Katalin – gramofon.hu)