Katalán rumba a Fonóban

Tavaly megalakult a hazai világzenei színtér egyik legizgalmasabb formációja, a MazsiMÓ-GipsyMÓ, amely egyfajta szupergroup is, hiszen más zenekarokból ismert remek muzsikusok közös, új felállása. A zenekart, akik a katalán rumba hazai népszerűsítését tűzték ki célul, a nemzetközi szinten is magasan jegyzett Romengo zenekar vezetője, Rostás Mihály Mazsi hívta életre 2021 augusztusában. A Katalán rumbát a világ minden táján a Gipsy Kings tette ismerté, a MazsiMÓ-GipsyMÓ koncertjein saját dalok, a legendás formáció nagy slágerei, valamint régi magyar és külföldi dalok feldolgozásai is hallhatóak. Estjük zárja június 18-án idei koncertsorozatát a Fonó. 

A formációhoz a műfaj olyan jeles képviselői csatlakoztak, mint például Csipkés Sándor billentyűvel, Hőnich Henrik dobbal és az a Balogh Guszti, aki Magyarországon talán az egyetlen, aki hitelesen képviseli a műfajt az énekével. 

 

(fotó: Kleb Attila)

Rostás Mihály Mazsi bejárta a világot többszörös WMCE – nemzetközi világzenei toplistás zenekarával, a Romengóval, amellyel fellépett a 2015-ös budapesti WOMEX (World Music Expo) megnyitó koncertjén a Müpában, majd végigturnézta a világ nagy világzenei színpadait. Több meghatározó nemzetközi eseményen aratott sikert Lakatos Mónikával közös duóformációjukkak, a Romanimóval, amellyel szintén toplistás helyezést értek el. 2020-ban a Lakatos Mónika és a Gipsy Voices formációval közreműködött a WOMEX-en, amikor az énekesnő átvehette a WOMEX Artist Award-ot, a legnagyobb nemzetközi világzenei elismerést. Régi terve vált valóra a MazsiMÓ-GipsyMÓ megalakításával, amelyhez a műfaj más hazai jeles képviselői csatlakoztak hívására, így jött létre a szupergroup, amely most a Fonó színpadán muzsikál a közönségnek a ház nyári zárás előtti, utolsó koncertjén. 

A koncertről bővebben és jegyek itt »»  https://www.fono.hu/hu/programok/2022/mazsimo-gipsymo/