Kurt Weill és elfeledett operája

Németország, 1933. Hitler hatalomra jutása után a Weimari Köztársaság utolsó szabad színházi eseménye Kurt Weill Ezüst tó című színészoperájának a bemutatója volt. Ezzel a művel intett búcsút a 20-as évek sokszínűen gazdag színházi világa és adta át helyét a náci diktatúra gyűlöletgépezetének. 

A darabot szinte azonnal betiltják, a Koldusopera igen népszerű szerzője, Kurt Weill pedig menekülésre kényszerül. Amerikában telepedik le, szülőhazájába soha többet nem tér vissza, és a régi keserédes emlékekkel együtt az Ezüst tó is feledésbe merül. Csak hosszú évekkel a szerző halála után bukkan fel itt-ott nagy ritkán Európa színpadain, de mindmáig ez a mű számít Weill legkevésbé ismert darabjának.

 

 

Borbély T. András könyve az első a világon, amely mélyrehatóan foglalkozik ezzel a színészoperával és keletkezésének történetével. E kiadvány részeként az Ezüst tó most először magyar nyelven is olvasható.

Borbély T. András budapesti születésű, Németországban élő zenetudós-dramaturg, a Müncheni Ludwig-Maximilians-Egyetem Zenetudományi Intézetének doktorandusza. Szakterülete a 20-as, 30-as évek német zenés színháza, valamint e korszak alkotásainak zenei dramaturgiája. Egy kutatás során került látószögébe az Ezüst tó, melyet műfaji besorolásként leginkább színészoperának lehet nevezni. Felkereste az ősbemutató három helyszínét, Magdeburgot, Erfurtot és Lipcsét, ahol a levéltárak, könyvtárak és archívumok mélyéről, a poros akták és kifakult plakátok közül előbányászta ennek a két korszak határán született műnek a megmaradt emlékeit. Ennek a kutatásnak az eredményét tartja kezében az olvasó, mellyel a szerző elsődlegesen a történelem-, a színház- és zenekedvelő közönséget szeretné megszólítani.