Rousset esete a barokk Mozarttal

Az Aparte kiadó szép, számozott kiadásban jelentette meg Mozart Betulia liberatájának új felvételét. Kedvenceim közé tartozik ez az alkotás, szerfelett inspirált kompozíciónak tartom. Mozart tizenöt évesen komponálta, ez az egyetlen oratóriuma. A Pietro Metastasio írta libretto népszerű volt, rengetegen megzenésítették. Mozart életében a kompozíció sosem hangzott el. 

Zay Balázs

Mozart számos korai alkotása közül - értelemszerűen az operák jöhetnek szóba összehasonlításként - kiemelkedik ez a darab ihletettség tekintetben. Külön érdekessége, hogy valójában barokk stílusban íródott, azaz nemcsak a még gyermek Mozartot halljuk, hanem a barokkban gyökerező és még masszívan jelenlévő stílus mozarti alkalmazását is, hiszen az ekkor már erősen érződő preklasszikus modor elsősorban a szimfónia, a versenymű és a szonáta világában teljesedett ki, sokkal kevésbé az opera és az oratórium terén. 

A Betulia liberata legkorábbi, 1952-es felvétele Mario Rossi nevéhez fűződik. Durva húzások, abszolút romantikus megközelítés, viszont az édeskés hangvétel ellenére is mély zeneiség, nem utolsó sorban kiváló énekesek (Elisabeth Schwarzkopf, Cesare Valletti, Boris Christoff). A mű legkiválóbb felvétele 1979-ben jelent meg a Deutsche Grammophonnál, Leopold Hager vezényletével, aki igazán kiváló karmester volt, hosszú ideig vezette a Salzburgi Mozarteum Zenekarát, s kevesen tudják, hogy operát is vezényelt - az Opera Depot kiadásában elérhető vele a Bohémélet igen érdekes szereposztásban, Gundula Janowitz és Carlo Cossutta közreműködésével, a Bécsi Állami Operából. Ha a ma már különös Rossi-felvételnek jók voltak a szólistái, hát ennek még jobbak: Ileana Cotrubas, Hanna Schwarz, Margerita Zimmermann Gabriele Fuchs, Peter Schreier, Walter Berry.

 

 

Chritophe Rousset véleményem szerint minden idők egyik legnagyobb csembalistája, a francia repertoárban abszolút csúcsot jelent érzékeny agogikájával. Bach terpén kevésbé érzem kiemelkedőnek. Barokk karmesterként is jó, itt is közreműködő les Talens Lyriques együttesével számos felvételt készített, dinamikusan vezényel, bár ilyenkor az említett érzékenységből kevesebb szokott megjelenni. Ez a Betulia liberata is ilyen. Nagyon dinamikus és kevésbé érzékeny, persze azzal együtt, hogy egy alapjában véve kiemelkedő muzsikus vezényel, és ez persze sok tekintetben átüt. Már a kezdet kezdetén érezni ezt, ugyanis az alapot adó hátteret nagyon erősen kiemeli. Ez elsőre érdekes, de igencsak alternatív. Alapvetően kétféle irány vehető. Hager egyfajta klasszikus kiegyensúlyozottsággal és nyugalommal közelít a darabhoz, míg Riccardo Muti lendülettel és dinamizmussal. Utóbbi legalább annyira indokolt lehet, persze, csak ha kellő differenciáltság is társul hozzá.

Rousset lemezén a szólisták eléggé kettéválnak, a nők elég jók, a férfiak azonban kevésbé. 

Sandrine Piau nem rossz Amital. Persze nem éri el Cotrubas éneklésének kivételes szépségét, már csak azért sem, mert alapjában véve testesebb és mélyebb a hangja. Cotrubas éteri finomsága a Non hai cor, se in mezzo a questi kezdetű áriában kivételes, ahogy legtöbb produkciója. A Cabrit és Carmit egyaránt éneklő Amanda Forsythe hangja kedves, igyekszik a két szerepet eltérően megvalósítani. Teresa Iervolino Juditja derék, de a szerep tükrében nem elég agilis, és messze nem olyan karakteres, mint Hagernél a szép mélységű Schwarz. Nahuel Di Pierro Achiorja átlagos, Pablo Bemsch Ozíája nemcsak Schreierhez nem hasonlítható, hanem egyáltalán nem üti meg a kellő szintet. 

Itt el kell mondani, hogy ebben a darabban van Mozart egyik legszebb tenoráriája, a kórusbetétes Pietà, se irato sei. Valletti Ferruccio Tagliavini édeskés modorában énekli, túlzásokkal, de felvillantva egy utat, mely a sallangok nélkül értékes lehetne. Schreier rendkívül jó, stílusos, egyfajta középúton halad, szépen előhozva a rendkívüli ária szépségeit. Bemsch rettenetesen érzéketlen és durva, ez az előadás egyszerűen méltatlan.

Rousset felvétele - a némely szólisták kapcsán megjelenő, olykor komolyabb problémák ellenére is - egészében véve ízléses és értékes előadás. 

Sosem értettem, hogy a Deutsche Grammophon miért nem adta ki soha kompakt lemezen Hager remek Betulia liberatáját, ahogy a Philips katalógusát megöröklő Decca - vagy az e téren inkább jeleskedő Australian Eloquence - is adós még Vittorio Negri Eterna.koprodukcióban készült felvételének CD-kiadásával, mely a mű első teljes felvétele volt, ugyancsak jó énekesekkel (Birgit Finnilä, Claes H. Ahnsjö, Kari Lövaas, Siegfried Vogel).

  

Kiadó: Aperte

Katalógusszám: AP235